Vízügyi Közlemények, 1903 (18. füzet)

3. sz. táblázatos melléklet: Csapadékmérő állomásaink betűsoros jegyzéke

174 5. A szivárgás megszüntetése a Marne—Rajna-csatornán, a Meuse départemenrben az 1847—55. évek folyamán. (Mémoire sur les travaux exécutés, de 1847 à 1855, pour l'étanchement, du canal de la Marne au Rhin, dans le département de la Meuse.) írta: Malézieux. A Marne—Rajna-csatorna első szakasza Vitry-le-Français-nàl indul ki a Marne oldalcsatornájából és Nancy-ig tart. A csatornaszakasz hossza 170 km. Vízzel való ellátása igen tökéletes úgy, hogy víz-hiány miatt a hajózásnak egy napig sem kellett szünetelnie. A csatornaszakasznak a Marne és Moselle lejtőire esö része bőven látható el vízzel és a táplálás csakis a középső részen, a Saulx-ot és a Meuse-t elválasztó magaslatokon volt nehéz. E középső szakasz egy része oolithos mésztalajon, más része omladékos, nagy kövekkel kevert földes talajon, harmadik része kavics-alluviumon, tehát mind igen áteresztő talajokon vezet keresztül. A szivárgás megszüntetésére agyagburkolatot, piszkos vízzel való iszapolást és betont használtak, de kevés sikerrel ; a szivárgás egyre tartott. Tervezték a csatorna vízzel való ellátását gyűjtő rezervoárokkal, melyek elegendő vizet szolgáltattak volna a nagy elszivárgás mellett is. De rezervoárokat az átbocsátó Kimmeridge-Clay talajon nem lehetett csinálni s ezért a csatorna szivárgását kellett megszüntetni. Voltak helyek a csatornában, hol 10—50 cm. átmérőjű nyílások nyelték el a vizet szárazság idején, míg nedves időjáráskor valóságos források törtek föl az ily helyeken. E föld alatti forrásokat semmiféle tömő szerrel nem volt tanácsos eldugni. Ezért általában a betonburkolatot fogadták el az ily nagyon átbocsátó helyeken, de oly módon, hogy a forrásos helyeken csapóajtókat alkalmaztak, melyek a csatorna vizének a talajba szivárgását meggátolták, de a nyomás alatt jövő talajvíz a csatornába ömölhetett. Néhol a források számára oldalrigolokat készítettek, összefogták őket és úgy vezették közös nyíláson a csatornába. Ott, hol a talaj kavicsos volt, homokolással segítettek az elszivárgáson. 1'6 m. magas víznyomás elegendő volt, hogy a homokot a kavics közeibe jól bevigye és a szivárgást megszüntesse. Ily módon a Méholle és Ornain folyócskákból kivezetett vízzel, minden rezervoár nélkül sikerült a csatorna táplálása. A burkolatot általában így készítették: a fenéken 0'15 m. vastag betonréteget fektettek le, az oldal lejtökön 0-10—0'20 m. vastagot, e réteget 0'02. vastag czementmalterrel vonták be, mely fölé legkevesebb 0'30 m. vastagságban földet hordtak. A czementet mesterséges úton is, 4 rész mésznek 1 rész agyaggal való keverése és égetése révén nyerték. A betonhoz kvarczhomokot és 0"03—0-07 m. átmérőjű kavicsot használtak. A tört kavics jobb, mint a folyamkavics, melynek domború sima felszínéhez a malter nehezebben tapad. Malézieux részletesen leírja a malter és beton keverését, készítésmódját. A csatorna leásása a beton lefektetéséhez úgy történt, hogy minden 50 m. hosszban nagy gonddal kiásták a csatorna egy darabját s a munkálat folyamán e kiásott darabokhoz alkalmazkodtak. A beton lefektetése nagy gonddal, folytonos döngölés közt történt. Ha a beton már kissé megkeményedett, vagyis 2—3 nap múlva a lefektetés után, czementmalterrel burkolták. A beton felszínét gondosan lesöpörték, megöntözték s csak azután tették reá a maltert, hogy a két test jól összekössön.