Vízügyi Közlemények, 1902 (15. füzet)

III. Udránszky József kir. főmérnök jelentése külföldi tanulmányútjáról

104 A Urává felsőbb, Tirolba eső szakasza már régebben szabályoztatván, a part mellett egész közel elhelyezett óriási töltésekkel van ellátva, melyek nagyobbrészt köböl, a mederrendezéssel egyidejűleg épültek ki. Ezen, hordalékos folyóknál határozottan hibás szabályozó rendszer káros volta az említett szakaszon ma már világosan észlelhető. A folyó mindkét oldalán ugyanis nagyobb kiterjedésű mocsarak képződtek, melyek a magasabb vízállásoknál a töltéseken történő átszü­remlés következményei és kiszárításuk, illetve az átszűrődött tiszta víznek visszavezetése most rendkívül sok gondot okoz. A karinthiai szakaszon, melynek szabályozását később indították meg, ez okból már csak középvízi töltéseket használtak és ezen rendszerrel a folyómenti mélyedések a folyó hordalékának tározó helyül szolgálván, már jelentékenyen fel is iszapolódtak. Az előbb említett káros árvíztöltések következménye volt, hogy az alattuk levő — még nem szabályozott — karinthiai mederrészen a felülről lehozott hordalék lerakódott, a folyó felemelte medrét és a völgyet elöntötte. Minden hegyi patak völgyének a Dráva völgyébe való betorkolá­sánál jelentékeny kiterjedésű hordalékkúpot látunk, melyek egész a folyó medrébe belenyúlva, folyását akadályozzák és a túlsó oldalra eltolni igyekeznek. Alig 50 kilométer hosszban a Dráva folyó mindkét oldalán a hegyi patakok egész sorozatát látjuk (1. ábra), melyek a hordalékkúpokon épült községeket igen gyakran a megsemmisülés veszélyének tették ki. Ezen tarthatatlan állapotok rendezése végett az 1884-ik évben egy 2,500.000 frtból álló Drávaszabályozó alapot létesítettek, melyből 405.000 frtot a hegyi patakok alsó, vagyis már a Dráva völgyébe esö szakaszának rendezésére irányoztak elő és ezen munkálatokat ez okból a Dráva­szabályozó kirendeltségre bízták, míg a hegyi patakok felső szakaszait a hegyi patakok rendezésére külön rendszeresített erdészeti osztályoknak adták át. Az 1893-ik évben a hegyi patakok rendezését nagyrészt befejezték és ma már ezen munkálatok eredménye a viszonyok jelentékeny javu­lásában konstatálható. Különösen fontosak a baloldali hegyi patakok, melyek rendkívül nagy vízkörnyéküek, jelentékeny víztömeget szállítók és ezért torkolatuknál jelentékeny hordalékkúpot raktak le. Itt legnagyobbrészt csillámpalát találunk, melyet a bö források átáztatnak úgy, hogy belőle jelentékeny tömegek válnak le, míg a jobb­oldali patakok meredek mészkő-falak közt folynak és kevesebb hordalékot szállítanak. Valamennyi patak közt legérdekesebb és legfontosabb a Mödritsch patak, melynek 750 hektár kiterjedésű vízgyűjtő környékén legelönverés

Next

/
Oldalképek
Tartalom