Vízügyi Közlemények, 1898 (13. füzet)

Részletes adatok az 1896. évi miniszteri jelentéshez a vizügyekről

?8 November 10-én a Drinában oly árhullám mutatkozott, mely minden eddigit fölülmúlt; és a Szávát 10 fokon felül emelte; azonban ez árhul­lám is a Dunánál 6 fokra lapult. Deczember 22-én Mitroviczánál a viz 8 fokra emelkedett, de a Dunába ömlésnél az árhullám 5 fokra szállt le. Deczember 30-án Mitrovicza körül újra fölemelkedett a viz 9 fokra ; a Szávatorok fölött azonban e viz csak 6 fokot eredményezett. A rendszeresen kiépitett és fentartott töltések közül 1896-ban egy sem szakadt ki. Az ideiglenes töltések közül azonban márczius hó ele­jén, jégtorlódás következtében, kiszakadt a Szamos jobbparti töltése R ápol tnál. Az árviz ellen való védekezésre 1896-ban csak kis mértékben volt szükség; mert bár folyóink többször is kiöntötték medrük partjain, de kivételes magasságokat nem igen értek el. Ármentesitő-társulatok. A) Dunai társulatok. 1. A felső-csallóközi ármentesitő társulat. A társulat az 1895. évben létesitett telefonvonalakat kiegészítette. A sárréti csatorna létesithetéséhez szükséges tőkési malmok kisa­játításával illetve eltávolitásával lehetővé tette a társulat, hogy a sárréti érdekeltség a tervbe vett csatornát kiépíthesse. Az érdekeltség azonban a társulattá való alakithatása czéljából tartott hatósági tárgyalás alkalmával, a tervezett csatorna létesítése ellen nyilat­kozván, azt más irányban kívánta vezettetni, minek folytán a társulat elrendelte annak tanulmányozását. A társulat igazgatásra, állami felügyeletre és milleniumi kiadásokra összesen 10.903 frtot. árvédelmi anyagok beszerzésére, töltés fentartásra és őrházra összesen 1511 frtot, telefon kiépítésére 2591 frtot és a tőkési malmok kisajátítására 3740 frtot költött. 2. Az alsó-csallóközi és csilizközi egyesült ármente­sitő és alsó-csallóközi b elvizleveze tő társulat. A társu­lat a nagy-dunai töltés 66 kilométer hosszú szakaszából 45 kilométert részben újra, részben magasítva és erősítve építtette, mely munkák után Deutsch Emil és Cséri I. Ede vállalkozóknak 145.791 frt 88 kr. vállalati összeget fizetett. A társulat vállalkozók által 4 gátőrházat, különálló szertárral és

Next

/
Oldalképek
Tartalom