Vízügyi Közlemények, 1897 (12. füzet)

Az 1897. évi állami költségvetés vizügyi része. Indokolás

356 Ezen munkálatra nézve megnyugvással kell konstatálnom, hogy az 1885. VIII. t.-czikkel engedélyezett 17 millió frtnyi kiadással szemben, az 1898. év végéig teljesítendő fizetést, kiegészítést és fentartást is bele­számítva, összesen csak mintegy 14 és 1 ; 2 millió lesz elköltve, tehát a megtakarítás mintegy 2 г/ а millió, eltekintve attól, hogy az 1886. óta léte­sitett müvek időközi fentartásának költségei is ezen ősszegből fedeztettek és hogy tetemesen több munkálat lett végrehajtva, mint az eredeti ter­vekben felvéve volt, a mi által a szabályozás sikere nagyban növekedelt, mig a jövőbeli kiegészítés és fentartás költsége ellenkezőleg jelentékenyen csökkent. 2. Az ercsii szakasz rendezésére, mely összesen még 713.000 frtot igényel, az 1897. évben 225.000 frtot kívánok for­dítani. Ezen munkálat a székes-főváros árvédelmi biztonsága szempont­jából vált szükségessé és szerves folytatását képezi az eddig a promon­tori ágban végzett szabályozásoknak. 3. Az adonyi szakaszon ugyancsak a fentebb 2. alatt érintett czélból mintegy 1,145.000 frtnyi munka megkezdése szükséges, melyből az 1897. évben 197.000 frtnyi összeg kerülne felhasználásra. 4. A koppányi átvágás létesítésére 328.000 frt szükséges. Ezen átvágás a bajai három átvágásnak utolsóját képezi, mely eddigelé kivitelre nem került. Ezen átvágosok létesítését az 1893. XVI. t.-czikk kezdeményezte azon katasztrófák és kalamitások elhárítására, melyek a Közép-Dunának ezen szakaszán a mondott évben előállottak és Gerjen község pusztulását is okozták.. 5. A csepel-szigeti védtöltés felépítésére első rész­letként 50.000 frtot irányoztam elö. Az 1895. XLVIII. t.-cz. indoko­lásában részletesen ki vannak fejtve azon okok, melyek ezen töltésnek, mint a promontori ág szabályozása kiegészítő részének, végrehajtását szükségessé teszik, a mennyiben töltés nélkül a promontori ágból kitörő víz a soroksári ágba igyekvő útjában az egész Csepel-szigetet katasztró­fával fenyegetné. Ezen elkülönítő töltés összes költsége 500.000 frtot tesz ki. A mennyiben az érdekeltek méltányos hozzájárulása és támo­gatása iránt megegyezésre jutni sikerül, e töltés kiépítését és gondozását az érdekeltekre kívánnám ruházni és a megfelelő összeget nekik segély­képen több évre felosztva folyósítani. 6. A Közép-Dunának baja-dráva-toroki szakaszán ki­sebb mederrendezésekre és partbiztositásokra az 1897. évben 100.000 frtot irányozok elö. 7. A palán к ai szakasz rendezésére mintegy 1,400.000 frtnyi költség szükséges; az 1897. évre ebből 150.000 frtot irányoz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom