Vízügyi Közlemények, 1893 (7. füzet)

A földmivelésügyi m. kir. minister 1892. évi, a törvényhozás elé terjesztett jelentése a vizügyekről

164 véglegesítésének befejezését, továbbá az 1886. évtől kezdve végrehajtott szabályozási művek fentartását és kiegészítését, melyekre mint már említtetett, az általános terv mit sem irányzott elő; továbbá a Vénektől Duna-Radványig terjedő folyamszakasz szabályozását, mely azonban aránylag már jóval kevesebb költséget fog igénybe venni, mint a Vének feletti szabályozás, hol a folyam medrét, kevés kivétellel jobbról és balról egy folytonosságban levő művekkel szükséges állandósítani és az általános tervet ekként utólag kiegészíteni. Szükséges a böös-szapi folyamszakaszon az általános tervnek szabványos szélességét az utólag tanulmányozott és a szap-medvei szakaszon már helyesnek bizonyult 325 méterre redukálni, hogy az ott tapasztalt zátonyosodás megszüntethető legyen, miként ez más szakaszokon a helyes szélesség következtében már végbement. Végül a fent emiitett hitelmaradványból kell fedezni a mosonyi Duna felső kiömlésének rendezését Csuny és Fekete-Erdő között. Az általános terv tárgyalásakor már kimondatott, hogy e részben még tanulmányokra lesz szükség. E tanulmány a fent előadottak szerint idejében megtétetett s annak eredményéhez képest, tekintettel ugy a rendezéssel szorosan összekapcsolt ármentesitési érdekekre, valamint a hajózás igényeinek előmozdítására, hogy annak idején a Kis-Duna végig azoknak megfelelően szintén rendezhető legyen vagy legalább az egy­előre végrehajtandó munkálatok azok figyelembe vételét meg ne nehezítsék, a felső kiömlést mintegy 25 kilométer hosszban kell átmetszésekkel és ezek medrét állandósító művekkel szabályozni 3. A Felső-Duna szabályozásának eredményei. A meder-szabályozás főtényezője a kellő szabványos szélesség. Erre nézve a felső Duna-szabályozás végrehajtásánál már az első két évben szerzett tapasztalatok beigazolták Győri Sándor fent emiitett véleményének azt a pontját, hogy nagy mennyiségű hordalékokat mozgató folyamnál, óvakodni kell a túlbő szélességtől, mert ez mindig rosszabb, mintha ellenkezőleg a meder a kelleténél valamivel szűkebb. Az általános tervben a volt közmunka- és közlekedésügyi magyar királyi ministerium műszaki tanácsa által megállapított szabványos szélességek közül a gaicz—böösi szakaszon középvizre megállapított

Next

/
Oldalképek
Tartalom