Vízügyi Közlemények, 1892 (5. füzet)

Az országos vizépítészeti és talajjavitó hivatal 1891. évi jelentése

101 A miben fő része van annak a körülménynek, hogy a központ a kerületi felügyelők utján a külső szolgálattal és külső érdekeltekkel folytonos és közvetlen érintkezésben áll. Miért is nagy köszönettel vettük Nagyméltóságod abbeli elhatározását, hogy a felügyelő intézményt az 1892. évre a kultúrmérnöki szolgálat terén is kegyeskedett életbe léptetni. A központban pedig az egyöntetűséget, az alapos elintézést mi sem mozditja elő annyira, mint a fontosibb ügyeknek tanács il a g való tárgyalása, melynek üléseire rendszerint maguk a tervezők is meghivatnak és ily módon az átalános és helyi szempontok egyenlő és megfelelő méltatásra találhatnak. Nagyméltóságod, a bölcs vezetése alatt álló ministerium 1890. évi működéséről szóló jelentésében kifejtette mindazokat az elveket, melyeket folyóink szabályozása tekintetében szem előtt tartani kivan és a legközelebbi jövő teendői gyanánt oly programmot kegyeskedett össze állítani, melyhez ha az anyagi eszközöket sikerülend megszerezni — a következő 10—12 év mindenben korszakalkotó jelentőségű leend hazánk közgazdasági életében. Amennyiben a Duna, Tisza, Körös, Maros, Bodrogh, Szamos, Temes és mellékvizei, Morva, Vág, Garam, Mura, Dráva, Száva és Kulpa egységes tervek alapján kerülnének szabályozás alá a hivatalunk által e czélból megközelítőleg összeállított és 58 millió frtra tehető költséggel. Hogy ily nagyszabású keretben való munkálkodás hazánk közgazdasági haladását óriási méretekben vinné előre — kétséget nem szenved és kivált mezőgazdaságunkra volna jótékony és emelő behatással, amennyiben az árvizek elleni védelem terén ez által a legsürgősebb állami teendők befejezésre jutva: a társulati és egyéni munkálkodásnak tág és biztos tér nyittatnék. Kétségtelenül, a már is meglepő haladást tanúsító ármenlesitések, belvíz rendezések és vízhasznosítások csakhamar oly fokra hágnának, milyenről kevéssel azelőtt még talán álmodni sem mertünk volna, de a melyeknek bekövetkeztét a legutóbbi évek gyökeres nézet átváltozása után nem nehéz előre megjövendölni. Folyóinknak az érintett mértékig való szabályozása által egyúttal igen sokat fog nyerni a hajózás is, a mennyiben mindazon akadályok, melyek hajózható folyóinkon ez idő szerint a közlekedést megnehezítik, sőt kis vizek alkalmával teljesen lehetetlenné is teszik — el fognak távolittatni. Azonban mindez nem lesz még elégséges arra, hogy vízi utainkból a közgazdaságra és közvagyonosodásra nézve oly hasznokat merítsünk, mint a milyeneket azoktól joggal elvárhatnánk abban az esetben, ha a még hiányzó hézagok, folyóinknak a világ-közlekedés jelenlegi főirányával ellentétes folyásából származó nehézségek — mesterségesen nyitott csatornák által legyőzetnének.