Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
II. A Sió völgye a római kortól a honfoglalásig
II. A SIÓ VÖLGYE A RÓMAI KORTÓL A HONFOGLALÁSIG 47 Az előzőekben idéztük, hogy Darnay-Dornyai Béla (1947) a Sió-csatorna történetét ismertető kiadványban arról írt, hogy 1946 végén azt kezdeményezte Zákonyi Ferenc siófoki főjegyzőnél, hogy a keleti oldalon is előkerült falazatmaradványokat tudományos pontossággal ássák ki. Eire azonban nem kerülhetett sor, mert Zákonyi tudatta vele, hogy ezekből egy villát építettek. Ezzel az esettel kapcsolatban 1988-ban levélben kértünk részletesebb információt Zákonyi Ferenctől, aki válaszában egyebek között a következőket írta: „A siófoki állítólagos római zsilippel kapcsolatban ... magam részéró'l tartom azt és hirdetem, hogy a tabi vasút kanyarulatában Kuzsinszky B. által látott falazat a zsilip maradványa. Mint közi [égi] főjegyző' nyomoztam utána 1946-tól kezdve. Akkor tudtam meg ugyanis, hogy a köveket kibányászta a csatorna melletti föld akkori tulajdonosa, Csepeli János kisgazda, aki azután a volt vásártér szélén e kövekből építette meg szép házának - nem nyaraló - alapzatát. Ezek vörös kövek, a permi vörös homokkőből, amely kiválóan alkalmas házak, kerítések alapozására." Azt nem közölte, hogy mikor bányászta ki Csepeli a köveket, aminthogy Sági sem írt arról, hogy Sós mikor falaztatta házának lábazatát a nyugati oldalon volt falazatmaradványokból. Ide kapcsolódik Matyikó (1989) helynévismertetőjéből a már idézett „Római hagyás” névhez tartozó magyarázat, miszerint Csepeli János és Szőke Imre az 1933-1934-es években kavicsbányászás közben római maradványokat talált. Három és fél méter mélyen 4-5 db két-három méteres tölgyfacölöpöt, melyek három napi száradás után szétnyíltak, mint a „rózsa”, ezen kívül kőpilléreket és bilincseket. Matyikó a kőpilléreket és a bilincseket sajnos nem írta le és a kváderkövek Zákonyi által említett kibányászásáról sem írt konkrétan. A Siófoknál 1907-ben a földből előkerült falazatmaradványt az előbbiek tanúsága szerint csak Cholnoky és Kuzsinszky látta eredeti helyzetében, a vasúti őrháztól nem egészen 100 lépésnyire a pályatest nyugati oldalának közelében. Cholnoky 1918-ban megjelent művében két helyen is írt róla, de nem jelölte meg közelebbről a lelőhelyet és méreteire vonatkozóan sem közölt adatokat. A falazatmaradványról készített fényképe alá is csak annyit írt, hogy „ 1. ábra. Római hídfő- vagy zsilipmaradvány Siófokon ”. Kuzsinszky, mint említettük, a helyszínről 1:21 500 léptékű térrajzot közölt, amit egy korabeli 1:25 000 és egy közelmúltban kiadott 1:17 500 méretarányú térképpel összehasonlítva megállapítottuk, hogy az pontosan ábrázolja az általa megjelölt területet. Az irodalomban semmi nyoma sincs annak, hogy rajtuk kívül más szakember is megszemlélte volna a maradványt. Bendefy szerint Cholnoky neki is megmutatta a „foki romok” helyét. Zákonyi 1946-ban, amikor siófoki főjegyző lett, kezdett nyomozni utána. Sági 1962-ben kis ásatást végzett a maradványok helyén, amit egy helyi gazda mutatott meg neki. Következésképpen az állítólagos GALERius-féle zsilipről 1969-1976 között úgy folyt a vita - egyrészt Bendefy és Sági, másrészt Sági és Zákonyi között,- hogy közülük csak SÁGinak volt birtokában némi helyszíni ásatási konkrétum. A vita elsősorban a Kuzsinszky által leírt és ábrázolt falazatmaradvány eredeti rendeltetéséről folyt és talán ez lehetett az oka annak, hogy nem fordítottak figyelmet arra, hogy a pályatest keleti oldalánál- a pályaőrtől hallottak szerint - talált hasonló maradványról bővebb ismereteket szerezzenek. Pedig ha e maradvány rendeltetését illetően zsilipről és csatornáról folyt a vita, magától értetődő, hogy tisztázni kellett volna azt is, hogy mi lehetett a pályatest másik, keleti oldalán. Igaz, ezt elmulasztotta Kuzsinszky is, aki megelégedett azzal, amit a pályaőrtől hallott: „... a pályatest másik, keleti oldalán, Sági Károly (1919-1997) régész, aki ásatásainak eredményeire támaszkodva vitatta Bendefy László balatoni vízállás-történeti adatait
