Virág Árpád: A Sió és a Balaton közös története. 1055–2005 (KÖZDOK Kft., Budapest, 2005)
VI. Újabb kezdeményezések a Sió szabályozására és a Balaton lecsapolására a 19. század első felében
A VÍZSZABÁLYOZÓ TÁRSULATOK SIÓI ÉS SÁRVÍZI MUNKÁLATAI 1847-1858 KÖZÖTT 263 1. A Nádorcsatorna Társulat a Somogyi Balaton leszállító és a Sióberki társulattól összesen 120000 forint hozzájárulást követelt a Balaton vízszintleszállításá- ból származó többletvíz befogadásáért, mondván, hogy a Sárvíz-csatornát ki kell bővíteni és megfelelő töltésekkel kell ellátni. Ezt a követelést a két társulat nem volt hajlandó teljesíteni. 2. Viszont a somogyiak és a sióberkiek a Sió vizét már Pálfánál szerették volna a Sárvízbe vezetni, vagy a Be- szÉDES-féle terv szerint a szekszárdi szőlőknél egy mederátvágással az egyesítést megoldani azért, hogy a Sárvíznek ez a szakaszán nagyobb hajók is közlekedhessenek. Ez elől viszont a sárvíziek zárkóztak el mereven. A Nádorcsatoma Társulat követelése és hajthatatlansága megalapozott volt, mivel az 1825-ben elkészült Sárvíz-csatornával kapcsolatban már akkor jelentkeztek azok a problémák, amelyekre gróf Zichy Nándor 1879-ben a társulat leköszönő elnöke, 22 évi működésének tapasztalatai alapján közgyűlési előterjesztésében oly határozottan mutatott rá. A társulatok közötti vitába 1852-ben a természet avatkozott bele. Június-július hónapokban a Duna árvize a Sárközt Solttól egészen Bajáig tengerré változtatta; mintegy 1780 km2 (több mint 412 ezer magyar holdnyi terület) került víz alá. Ekkor a Nádorcsatorna Társulat tagjai belátták, hogy ha a Beszédes által 1834-ben javasolt szekszárdi átvágást megvalósították volna, és a bátai zsilipet is megépítik, az árvízi elöntés, ha elkerülhető nem is , de legalább mérsékelhető lett volna. Az árvíz levonulása után közvetlenül a kerületi építészigazgatási osztály saját mérnökeivel elvégeztette a Duna és a Sárvíz felvételét Szekszárdtól Bátáig. Ezek alapján Halász Gáspár társulati mérnök a következő év elején papírra vetette egyrészt a Sárvíz alsó szakaszának szabályozási elképzelését, másrészt a Duna áradásai ellen szolgáló töltések és a bátai zsilip műszaki tervét. Ez lényegében a BESZÉDES-féle elgondolás módosított változata volt, vagyis a Sárvizet Szekszárd- nál egy egyenes, nagy keresztmetszetű új csatornával a Dunába vezetik, az övcsatornában folyó Sió medrét kibővítik, a holtággá váló Szekszárd alatti Sárvizet pedig Bátánál zsilippel látják el. A Nádorcsatoma Társulat 1854. augusztus 16-i rendkívüli közgyűlésen tárgyalta meg a tervet Tenczer Károly építési felügyelő, az építészigazgatósági osztály kiküldöttje jelenlétében. Olyan határozatot hoztak, amennyiben a szekszárdi vámhídtól a Dunáig terjedő átmetszést képző új csatornarészt az állam megcsináltatja, akkor megengedik a Balaton víztömegeinek a Nádor-csatornán való levezetését, de az ezzel járó egyéb mederkibővítési és töltéserősítési költségeket a Somogyi Balaton leszállító Társulat tartozik viselni. A társulat határozatára az állam gyorsan válaszolt. Gr. Zichy Nándornak (1829-1911), a Nádorcsatorna Társulat 1857-1879 közötti elnökének szobra Budapesten Vágó Viktor (1911) „A Sió és Sárvíz alsó szakaszának szabályozó munkálatai ” c. dolgozatában foglaltak szerint „...a Sárvíz szabályozását állami költségen azonnal végrehajtották olyformán, hogy az abszolút kormány katonai és polgári kormányzója által 1854. szeptember 1-én 16173/572. sz. alatt közérdekkel megokolt rendeleté alapján a Sárvizet az eredeti irányától elterelve, a szekszárdi u.n. vámhídtól egy körülbelül 4 km hosz- szú csatornával bevezették a Kutyatanyánál a taplósi holt Dunába, illetőleg azon át magába a tolnai Dunaágba. Ezzel természetesen a Sárvíznek Szekszárd s Báta közötti, mintegy 50 km hosszú szakasza holt mederré vált úgy, hogy a Sárközt már csak a Duna árvize ellen kellett védeni. A Sárvíz eme szabályozó munká
