Trummer Árpád - Lászlóffy Woldemár: A kultúrmérnöki intézmény hat évtizede (Földművelésügyi Minisztérium, Budapest, 1940)
Bevezetés. A kultúrmérnöki intézmény nemzetgazdasági jelentősége. Irta: Trümmer Árpád,
24 TRÜMMER ÁRPÁD Gazdáink tőkeszegénysége és a jelenlegi hitelviszonyok azonban teljesen kizárják az alagcsövezéshez szükséges nagy tőke előteremtését. Ezért, mezőgazdaságunk igen nagy kárára, alagcsövezéseink nem fejlődnek a kívánatos mértékben. A visszakerült Felvidéken a megszállás alatt állami támogatással több alagcsövezés létesült. Minthogy a példa megvan és a Felvidék esésviszonyainál fogva sokkal alkalmasabb az alagcsövezésre, mint Alföldünk, joggal remélhető, hogy a visszacsatolt területen kultúrmérnöki hivatalaink az alagcsövezés terén egyre fokozottabb munkásságot fognak kifejteni. A másik, szintén jövedelmező kultúrmérnöki tevékenység az öntözéses gazdálkodás megteremtése. Nagy általánosságban az öntözéshez szükséges befektetés sem sokkal nagyobb, mint az alagcsövezésé, jövedelmezősége pedig — ha megfelelő szakszerűséggel gazdálkodnak — lényegesen felülmúlja azt. Ehhez járul még az is, hogy az öntözés berendezésére az Alföld is kedvező, tehát általánosabban megvalósítható, mint az alagcsövezés. Az öntözés jövedelmezőségének kérdésével hazánkban számosán foglalkoztak. Ezen a helyen nincs arra mód, hogy az idevágó közleményeket részletesen idézzük, csupán az irodalomban található néhány adat felemlítésével világítjuk meg ezt a kérdést. Sajó Elemér1 szerint «a jól kezelt öntözéseknél a terméstöbblet értéke még a jelenlegi nyomott árak mellett is rendszerint 80—150 P között van». Sajó a kát. holdankinti befektetést 300—600 pengőre értékeli. E sorok írója összeállította a békéscsabai öntözött szikes rét 1902—1934. évi eredményeit.1 2 Eszerint a 33 év átlagos terméseredménye kát. holdankint 29-03 q. A magyar szénatermés országos átlaga az 1930—34. években 130—156 q között mozgott, míg ugyanezekben az években a békéscsabai átlagok 30'33 q-tól 33‘30 q-ig változtak. A terméstöbblet tehát 15—20 q. Ez 5—6 pengős helyi szénaárral számítva ma 75—120 pengőt jelent, vagyis közeljár az előbb közölt adathoz. A szántóföldi öntözés jövedelmezősége tekintetében igen szabatos megállapításokat találhatunk Csepeli Weiss Jenő báró egyes tanulmányaiban, de különösen a szerző derekegyházi uradalmában végzett permetező öntözésekről közzétett beszámolójában.3 1 Sajó Elemér: Bevezetés az «Üjabb tanulmányok az öntözésről» c. hiv. kiadványhoz. Budapest, 1933. 2 Trümmer Árpád: Öntözéseink az 1932—34. években. Budapest, 1936., 20. oldal. 3 Csepeli Weiss Jenő: Beszámoló öntözési rendszerem hétéves üzeméről, valamint a mezőgazdasági teherszállításnak vele kapcsolatos új módszeréről. Vízügyi Közlemények, 1938. évf., 4. sz.
