Szlávik Lajos – Fejér László: 111 vízi emlék Magyarországon (KÖZDOK Kft. Budapest, 2008)
Tassi-zsilip
A tassi Duna-ágat a Csepel-sziget felső végénél az 1870-es években, az akkor ott folyó munkálatok következtében zárták el. A tervezők úgy gondolták, hogy ha a dunai vízhozamot a főmederbe irányítják, annak „karcsúsításával” megakadályozhatják az 1838. évi nagy jeges pesti árvízhez hasonló „folyami jégdugók” kialakulását. A szabályozást azonban nem sikerült tökéletesen megoldani: az elzárás alatti 50 km-es soroksári ágat alulról évente több alkalommal árvíz öntötte el, ráadásul a Duna- ág is mindinkább eliszaposodott. Az áldatlan helyzeten az 1904. évi XIV. törvénycikkel próbáltak segíteni a törvényhozók, a Duna-ág hajózhatóvá tételét tűzve ki célként; ez a döntés egyúttal hajózsilipek létesítését is feltételezte. A tassi műtárgyat végül is az I. világháború után építették meg. A terveket Ditróy (Dieter) János (1879-1961) vezetésével egy mérnökcsoport készítette el. A kivitelezés - melyhez 1924 őszén láttak hozzá - 1928-ra fejeződött be. A Duna 1586,0 fkm szelvényében megépült a hajózsilip, a vízleeresztő zsilip és az erőmű mütárgy-együttese. Az 1956-os jeges árvíz idején megrongálódott az árvízvédelmi parapetfal, az átzúduló víz pedig lerombolta az erőművet és a tápzsilipet. Az erőmű félig megdőlt betonépülete néhány évig még szomorú mementóként, használaton kívül állt a Csepel-sziget déli csücskében, majd - egy műszaki-gazdaságossági számítást követően - a tápzsilipet és a vízerőművet lebontották. A Ráckevei-Soroksári Dunából (RSD) elvezetendő víz fogadására a tassi-hajózsilipet is átalakították. Először fix zsilipküszöbbel építették ki, később azonban - a megváltozott körülményeknek jobban megfelelő billenőtáblás megoldást alkalmaztak. Ma már az átalakított hajózsilip segíti a vizleeresztést és a hajózást. A Csepel-sziget nagy dunai oldalán húzódó I. rendű árvízvédelmi rendszer két fontos eleme a Kvassay- és a tassi zsilip; az itteni 1. rendű árvíz- védelmi töltések hossza 50,792 km. (A Kvassay- zsilipet külön is bemutatjuk.) A Duna-ág medre és a környező területek geodéziai felépítése miatt az RSD sem árvízlevezetésre, sem árvízcsökkentésre nem vehető igénybe. Az árvíz ellen betétgerendákkal próbálnak védekezni. Az itteni zsilip szélessége 12 m, a legnagyobb átzsilipelhető hajó pedig legfeljebb 1300 tonnás uszály lehet. A hajózsilipet az 1998-2005 közötti időszakban újították fel. Az RSD hajóforgalma az utóbbi időben viszonylag gyér, de a műszaki rendszer működtetése következtében - noha a fővároshoz közel eső térségben nyaranta hatalmas tömegeket vonz az üdülés, kikapcsolódás lehetősége - a turizmus mégsem okoz túlzsúfoltságot. Az átzsilipelésre váró csónakok csengőszóval jelezhetik, ha készek az indulásra. A zsilipkamrába csak a jelentkezés után, a zsilipfőn elhelyezett szabadjelzés esetén lehet csónakkal bemenni. Együttes bezsilipelésnél a csónakok csak a hajók után mehetnek be a zsilipbe, s ott is mögéjük kell állniuk. A tassi zsilip üzemben tartója a Közép-dunavölgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (KDVKÖVIZIG). Források: Fejér László (szerk.): Vizeink krónikája. Bp., 2001. Kertai Ede (szerk.): Magyarország nagyobb vízépítési műtárgyai. Vízlépcsők. Bp., 1963. The Tass lock. Under the navigability project of the Soroksár-Ráckeve Danube Arm, the tailworks built at the downstream end between 1924 and 1928 consisted of a navigation lock, a weir and a power station. Underscouring during the ice-jam flood of 1956 has destroyed the power station and the weir. The tilted concrete structure of the power station stood for years as a sad monument at the southern tip of Csepel Island and was demolished eventually. The lock was modified to the tilting-leaf type of 12 m width, allowing the passage of barges of not more than 1300 tons capacity. Tass-Schleuse - Tass. 1904 wurde die Schiffbarmachung des Donauarms Ráckeve-Sorok- sár beschlossen. Hierzu wurden am unteren Ende des Donauarms eine Schiffsschleuse, eine Wasserablassschleuse und ein Kraftwerk erbaut. Während des Eishochwassers im Jahre 1956 hat das durchflutende Wasser das Kraftwerk und die Hebeschleuse zerstört. Das halb umgestürzte Betongebäude des Kraftwerks stand einige Jahre lang noch als ein trauriges Memento an der Südspitze der Cse- pel-lnsel, später wurde es abgerissen. Die Schleuse wurde in eine 12 m breite Anlage mit Klappenwehr umgebaut. Als größte Schiffe können Schleppverbände von maximal 1.300 Tonnen geschleust werden. 39