Szlávik Lajos: A Duna és a Tisza szorításában - a 2006. évi árvizek és belvizek krónikája (KÖZDOK Kft, Budapest, 2006)
Április
Súlyos árvízhelyzet Romániában Dunántúli Napló, 2006. április 22. Bármikor átszakadhat a Bistret mellett épített gát, s több település víz alá kerülhet - ezért a lehető legsürgősebben ki kell telepíteni 4600 embert Dőlj megyéből. A dunai árvíz miatt már eddig is több ezer embernek kellett elhagynia otthonát Romániában. A hatóságok arra készülnek, hogy újabb területeket árasztanak el a Duna-deltában a folyam vizével. Az Imputita környéki gát átszakításával ugyanis megelőzhetnék, hogy Sulina városa viz alá kerüljön, s így a Duna szintje is húsz centiméterrel csökkenne. A járványveszély miatt figyelmeztették a lakosságot, hogy csakis palackozott vizet igyon. Eddig összesen 146 települést érintett az árvíz, 797 házat elöntött, 217 összedőlt, további 120 pedig közel áll az összeomláshoz. A tegnapi összesítés szerint víz alá került 3449 gazdaság, 21 ezer hektár belterület és 44 ezer hektár szántóföld. Lukács János (Kolozsvár) Töltéskorona magasítás a Berettyón Leterhelt vasúti híd a Berettyón Szeghalomnál Naplemente a Hármas-Körösön Önkéntesek dolgoznak Kunszentmártonnál Tűzoltó osztagok csónakkikötője A Szelevénybe tartó helikopterek rakodása Kitelepítés, kimenekítés A polgári védelemről szóló 1996. évi XXXVII. törvény 42. § (1) bekezdésének c) pontja alapján, a lakosság védelme érdekében a Kormány „az óvóhelyi védelem, az egyéni védőeszköz-ellátás, a lakosság riasztása, valamint a kitelepítés és befogadás általános szabályairól” szóló 60/1997. (IV. 18.) Korm. rendeletben az alábbi fogalmakat rögzíti: „[...] k) kitelepítés', minősített időszakban, valamint veszélyhelyzetben a veszélyeztető esemény által sújtott vagy azzal fenyegetett területen élő személyeknek, illetve az ott található, létfenntartásukhoz szükséges anyagi javaknak tervezett, az arra jogosult döntésén alapuló szervezett kivonása; 1) kimenekítés-, az a tevékenység, amikor a kitelepítésre nincs elég idő és a veszélyeztető esemény hatása alatt szükséges a lakosság gyors kivonása; [...]”