Polohn István – Szappanos Ferenc: Vízgazdálkodási társulatok a Dráva völgyében (Pécs, 1974)
III. fejezet. Szocialista típusú vízgazdálkodási társulatok kialakulása és működése a Dráva völgyében
kítják a Dráva-feketevízközti Vízgazdálkodási Társulatot, 1965-ben pedig több kisebb társulatból létrejön a Szigetvár-környéki Vízgazdálkodási Társulat is, melyek egyesülésével születik meg később — 1969-ben — a Drávamenti Vízgazdálkodási és Talaj- védelmi Társulat. Erre a korszakra esik a termelőszövetkezetek gazdasági megerősítéséről és a termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztéséről szóló kormányhatározat-sorozat — a 3004-es rendeletek — megjelenése, melyek hatalmas lendületet adtak a társulati mozgalom kibontakoztatásának is. Ezekre a kérdésekre később még visszatérünk a társulatok munkájának állami támogatásával kapcsolatban. Az 1960—65 években végrehajtott szervezeti, szervezési és jogi intézkedések sokasága felpezsdítette a társulati életet, és e fiatal szocialista szervezetek fokozatosan beilleszkedtek a vízgazdálkodás egységes rendszerébe. A társulatok munkafeladatai végrehajtásának eszköze 1964. évig szinte kizárólag a kubikos lapátja és talicskája volt. Döntő fordulatot hozott ezért a társulatok életében az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetőjének 8/1964 (V. E. 3.) OVF számú utasítása. Ez lehetővé tette a vízügyi igazgatóságok számára azt, hogy mindazokat a földmunka- gépeket, melyek kihasználása az igazgatóságoknál kellőképpen nem biztosítható, üzemképes állapotban, térítés nélkül a társulatoknak átadhassák. Az utasítás végrehajtásával a társulatok életében új korszak vette kezdetét. A fejlődés harmadik szakasza. A mai társulatok A vízügyi törvény és a vízgazdálkodási társulatokról szóló 1965. évi 23. számú törvényerejű rendelet az újtípusú vízgazdálkodási társulatok fejlődése harmadik szakaszának első mérföldkövei. Az új — immáron harmadik — törvényerejű rendelet jelentősége abban rejlik, hogy a társulati mozgalom most már több, mint egy évtizedes fejlődésének tapasztalatait összegezve szilárd alapokra helyezte a társulatok működését, világosan meghatározta jogállásukat, tevékenységi körüket, a szervezet jellegét, és napjainkig kijelölte fejlődésük főbb irányait. Ez az a fejlődési szakasz, melynek során a társulatok megerősödtek, bebizonyították életképességüket, és alkalmasságukat arra, hogy a társadalmi összefogásban rejlő erők mozgósításával megoldják mindazokat a helyi vízügyi feladatokat, melyek egy-egy üzem keretén belül gazdaságosan nem valósíthatók meg. Ez az a fejlődési szakasz, melyben a társulatok a vízgazdálkodás egységes rendszerének szilárd pillérei lettek. A vízügyi törvény, a vízgazdálkodási társulatokról szóló új törvényerejű rendelet, és utóbbi végrehajtási utasítása — a 25/1965 (IX. 28.) Korm. sz. rendelet — együttesen biztosítják azt az alapot, melyre a társulatok munkája ma is épül, ezért indokoltnak tartjuk az említett jogszabályok legfontosabb alapelveit e helyen összefoglalni. A társulatok a vízgazdálkodás egységes szervezetén belül működő, társadalmi önigazgatásra felépülő, közfeladatokat ellátó sajátos szocialista közösségi szervezetek. A társulatok szervezetében és működésében sok a szövetkezeti elem, ezekre a korábbiakban utaltunk, mégis hangsúlyozni kell, hogy a társulatok nem szövetkezetek, de ugyanakkor vállalatnak sem minősíthetők. Tevékenységük és gazdálkodásuk, de különösen a tagok érdekeltségi viszonyai alapvetően eltérnek mind a szövetkezetek, mind pedig a vállalatok sajátosságaitól. Míg a szövetkezetek a tagság személyi összefogása útján jönnek létre, a társulatokat a minősített többséget alkotó alapító tagok az objektív területi érdekeltségi elv alapján hívják életre. Ebből következik, hogy — eltérően a szövetkezetek sajátosságaitól — a társulatnak lehetnek és vannak érdekeltjei, akik területi érdekeltségük 65
