OVH: A Balaton vízgazdálkodása (OVH, Budapest, 1968)
3. A Balaton vízgazdálkodása
telennek bizonyult. A vízbő évek +100 cm fölé emelkedő vízszintjeinek veszélyét a levezetőképesség bővítése szünteti meg. A lecsapolási keresztmetszet által felszabadított tárolótér kihasználásának jelentősége a vízpótlás megoldásával rohamosan növekszik. A tó+55 és+100 cm vízállások közötti 270 millió m3 térfogatából a tárolással értékesíthető rész a vízpótlási művek méretei szerint növekszik. Így a zsilipbővítéssel felszabadított hasznos tárolótérfogat tízszeresét is biztosíthatjuk. Végső fejlesztés esetében a felszabadított tárolótér vízforgalma 100 év alatt 28,1 milliárd m3, azaz évi 281 millió m3 is lehet. Ez a vízmennyiség a meglevő vízhasználatok teljes kielégítésén felül azok 2,4-szeresére nyújtana szilárd tartalékot. A levezetési keresztmetszet megfelelő bővítése nélkül a Balaton semmiféle vízpótlása nem oldható meg. Az üdülési biztonság megteremtésére és további tartalékok felszabadítására alkalmas vízleeresztés nem oldja meg az egyre szaporodó vízhiányos évek problémáit. A vízlevezető és vízvótló létesítményeket ezért egymást kiegészítő, összetartozó rendszernek kell tekinteni. A lecsapolási teljesítmény megjavításához elsősorban a siófoki zsilip teljesítőképességének növelésére van szükség: a mai 50 m3/s teljesítményt 80 m3/s-ra kell emelni, s a küszöb lejjebb helyezésével az alacsonyabb vízszinthez tartozó vízleeresztés hatásfokát növelni. A zsilipen levezethető vízmennyiség növelése a meglevő hajózsilip felhasználásával lehetséges. A hajózsilip esetleg szükséges megerősítése után a felső támkapu helyébe építhető billenő kapu a szükséges teljesítményt biztosítaná. A Siófok—Kapos-torok közötti 41,1 km-es szakasz ugyancsak a levezetési keresztmetszet szűkületét jelenti. A Sió felső szakaszának 5—8 év alatt megvalósítható bővítése tehát árvíz- és településbiztonsági okokból halaszthatatlanul szükséges. A munka első lépése a siófoki közegészségügyi okok miatt máris programba vett juti vízlépcső. A további három vízlépcső a Balaton vízháztartásának a megjavítását annyiban érinti ,hogy a hajózási vízveszteségeket csökkenti. A Sió további vízlépcsőinek egyszerűbb kialakítását tenné lehetővé, ha a Balatonfüredi Hajógyár a szekszárdi hajógyár megépülése után kisebb egységeket és sporthajókat gyártana. A Balaton vízpótlása nem új gondolat. Hatékony és végleges megoldása csak a más vízrendszerekből mesterségesen átvezetett víz biztosítása lehet. Az Országos Vízgazdálkodási Kerettervet megelőző vizsgálatok a Duna, Rába, Mura és Dráva vízkészleteinek igénybevételére több nyomvonalat vizsgáltak. Az utóbbi években újabb nyomvonalak vizsgálatára került sor, melyek nyolc alapváltozatát a 13. ábra mutatja be. A vízháztartás vizsgálatából kiderült, hogy a vízpótlás nem kerülhető el. A feladat tehát olyan gazdaságos megoldás kiválasztása, amely az egyébként is változásoknak kitett biológiai élettér fokozatos átalakulásában kellő ellenőrzés mellett nem okoz katasztrófát. A vízpótlás megoldásának a vízi élettér és a gazdasági fejlődés követelményeit egyaránt figyelembe kell vennie. A vízpótlás nyomvonalainak gazdasági vizsgálatából két versenyképes változatként a Dráva—Balaton és a Duna—Sió—Balaton- nyomvonal került ki. Mindkét megoldás összetett mű és elfogadható költségmutatók mellett valósítható meg. Az iparosodás azonban valamennyi vízfolyásunkat fokozódó szennyezéssel fenyegeti (a Duna vizét pl. a Sió-torok felett öt ország szennyezi). A Sió vonalán a visszafordított vízforgalom hatlépcsős emelése és a 122 km hosszú nyomvonal csak addig látszott előnyösebbnek, míg feltételeztük, hogy a Balaton térségének pótvízét felszivattyúzva az egyensúly a tó érintése nélkül — vagy igen csekély vízbevezetéssel — helyreállítható. A sok átemelési hely magas beruházási és üzemi költségei, valamint a hosszú nyomvonal fenntartása a gazdaságosságot korlátozzák. Vízi energia visszanyerésére a tó csökkenő és szeszélyesen változó túlfolyó vize egyre bizonytalanabb alapokat kínál, kétségtelen előnye azonban, hogy teljes egészében az ország területén van, és megvalósításához nemzetközi megegyezésre sem kezdetben, sem a későbbi bővítés során szükség nincs. Létesítményeinek megvalósítása az időben fejlődő igényekhez képest kevéssé szakaszolható. A Dráva—Zala-Somogyi Határárok—Balaton- nyomvonal mindössze 27 km mesterséges vízvezető keresztmetszet előállítását követeli meg. Szakaszolásában sokkal inkább alkalmazkodhat a dinamikusan fejlődő igényekhez. Első beruházási lépcsőjében költségei alacsonyabbak a visszafordított Siónál. Az új nyomvonal egész Somogy megye nyersvízellátását megoldja és több ezer négyzetkilométernyi terület számára is hasznosítható. A Sió hatásterületeinek érdekeit nem sérti, mert az átfolyó vízzel a terület megközelítése már ma is lehetséges. A Dráva vízminősége ma jobb a Dunáénál. Kétségtelen tény, hogy Ausztria „Ruhr-vidéke”: Graz ipari környezete a Murán keresztül szeny- nyez. Megfelelő minőségi ellenőrzés mellett a szennyhullámok levonulása után, illetve megfelelő hígítás hiányában az üzem szüneteltetése útján az ártalmak távoltarthatók lesznek. A Mura elszennyeződése esetén megvizsgálható a Mura medre alatt olyan átvezetés, amely szennyezetlen Dráva-vizet juttat a rendszerbe. Ilyen kiegészítés akkor szükséges, ha további szennyezés hatására a vízpótlás súlyosan káro25
