Nagy László (szerk.): A vízgazdálkodás fejlődése (TIT, Budapest, 1970)
IV. A vízgazdálkodás szakágazati története - 14. Dr. Nagy László: Vízparti üdülés, vízisport
A Mályi- és Nyéki-tavak Mályi és Nyékládháza községek térségében évek óta folyó kavicskotrásból keletkeztek. Vízfelületük összesen 133 ha, amely évente kb. 10%-k.al növekszik. Kiválóan alkalmasak üdülésre, fürdésre, sőt vízisportok céljaira is. A tavak mentén egymás után épülnek — egyelőre még nem kellő rendszerezéssel — a víkendházak. Ez a terület erősen fejlődik és rövid időn belül Miskolc és környéke egyik legjelentősebb üdülőtelepévé válhat. Kunfehértó és Gyopáros-fürdő strandjai csúcsidőben 2—300 főt képesek befogadni. Néhány üdülő is épült. Vonzáskörzetük a környező városokra és falvakra terjed ki. A gyopárosi tavat fúrt kutak vizével is táplálják. A Tisza többi szakaszán, valamint a Maroson és a Körösön az üdülő- és fürdőélet egyelőre még nem számottevő, bár Gyula térségében a víziélet fellendülése országos viszonylatban is szép eredménynek számít. 3. A természetvédelem és a vízgazdálkodás kapcsolata A civilizáció fejlődésével egyes állat- és növényfajták ritkulnak, egyesek már kihalófélben vannak. Nádasaink, a lápos tavak, az intenzív mezőgazda- sági művelés terjedésével, valamint a lecsapolás következtében egyre kisebb területre szorulnak. Az egyes ritka vízimadárfajták, halfajták, vízinövények teljes kipusztulását csak a természetvédelem fejlesztése akadályozhatja meg. Páratlan természeti kincseinket minden külső, a természetes körülmények megváltoztatását előidéző káros beavatkozástól és változástól meg kell védeni. Hazánkban a tudományos szempontból értékes geológiai, botanikai, zoológiái stb. különlegességeket a természetvédelmi törvény védi. A védett területek a tudományos kutatómunkán túl az ismeretterjesztés és idegenforgalom céljait is szolgálják. Természetvédelmi területeink nagyrésze a Duna és Tisza vízgyűjtőjén, egy kisebb része a Dráva vízgyűjtőjén helyezkedik el. A védett területek közül a legkiemelkedőbbek a gyógyforrásokban és barlangokban gazdag Budapest, a Kis-Balaton, a Velencei-tó, a Szeged melletti Fehér-tó, továbbá Aggtelek, Lillafüred, valamint a szarvasi és a vácrátóti arborétum. A természetvédelemmel kapcsolatos vízgazdálkodási feladatok elsősorban a védett területek vízellátását, a területek megvédése érdekében végrehajtott meder- és belvízrendezéseket, valamint források foglalását és fenntartását jelentik. 550