A magyar vízimunkálatok története 1867–1927 (Magyar Földmívelésügyi Minisztérium, Budapest, 1929)
Sajó Elemér: Vízi építkezéseink fejlődése és jövője
VÍZI építkezéseink fejlődése és JÖVŐJE ÍRTA SAJÓ ELEMÉR Ha a hazánk víziügyeinek terén 60 év alatt bekövetkezett haladást röviden össze akarjuk foglalni, elég, ha két képet állítunk egymással szembe. Hatvan évvel ezelőtt folyóink még nagyobbára szabadon járták ősi ártereiket és öntöttek el millió holdakat. Az Alföld jelentékeny része mocsár volt; de a gazdaságilag művelhető területeken is minduntalan elpusztították a termést az árvizek. Ahol voltak is rendszertelen gyenge gátak, a nagyobb árvizek átszakították azokat és annál váratlanabbul törtek rá a községekre és városokra. A házak ezerszámra dőltek össze, pusztult az emberélet, pusztult minden, nemcsak az Alföldön, hanem még az ország fővárosában is. Báró Eötvös József és Jókai Mór színesen rögzítik meg regényeikben az akkori, ma már majdnem hihetetlen viszonyoknak a képét. De a vizek —- folyók ésj patakok — a dombos és hegyes vidéken is szabadon kóboroltak völgyeikben, szaggatták, pusztították a partokat és az emberi munkának az eredményeit órák alatt semmivé tették. Előrejelzésnek nyoma sem volt, az ár váratlanul tört rá a lakosságra. Az Aldunán a megzabolázatlan vad zuhatagok Scylla és Charybdisei közt minden évben egész csomó hajó pusztult el. Középen aluli vízállásnál pedig — ami évenként átlagban 155 napig, de néha 190 napig is tartott ■— az egész víziforgalmat be kellett szüntetni és az árukat átrakni szekerekre, melyek a Széchenyi-úton kerülték meg a zuhatagokat. Ez a vaskapui manipuláció tonnánként 10 forintba, vagyis mintegy 30 pengőbe került, tehát jóval többe, mint amennyiért egy tonnát jelenleg Budapesttől egészen Sulináig szállítanak (20 pengő körül). Kisvíznél a hajók százai dangubáltak a Budapest—drávatoroki szakasz gázlói közt, de még inkább Gönyő körül és várták a jó szerencsét; a felülről jövő árhullámot. Amikor pedig megkezdődött a jégzajlás, sok hajó fagyott be a jég közé és ment tönkre a tavaszi jégzajlásnál, mert alig voltak téli kikötők, ahová bemenekülhettek volna és nem volt meg az előrejelzés, amely figyelmeztette volna a hajósokat a felülről jövő veszedelemre, a jégre. Egykorú leírások és feljegyzések képet adnak arról, hogy mennyire veszélyes és bizonytalan, minden fizikai és lelkierőt igénybevevő volt annakidején a hajózás a Dunán, de egyéb vizeinken is. Mindezek folytán a vízi szállítás
