A magyar vízimunkálatok története 1867–1927 (Magyar Földmívelésügyi Minisztérium, Budapest, 1929)
Joó István: Közegészségügyi mérnöki munkálatok
162 VÍZÉPÍTÉS mérnök készítette. Pozsony, Sopron, Pápa, Nagyvárad városokban is idegen mérnökök irányítása mellett tették az első kapavágást. A világháborút megelőző 25 esztendő a közegészségügyi mérnöki berendezésekben erőteljes fejlődést mutat és ebben a Magyar Mérnök- és Építész-Egyletnek irányító szerep jutott. Magyar szakirodalom e téren azelőtt nem volt. Az Egylet szakosztályi ülésein elhangzott nagyszabású előadások és viták pótolták ezt. Így a külföldön alkalmazott csatornázási rendszerekről, a főváros végleges vízellátásának megoldása során a vízbeszerzési módokról igen sok alkalommal tanácskoztak. A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet 1893-ban pályadíjat is tűzött ki a síkfekvésű városok csatornázási kérdésének megoldására. E pályadíjat Farkas Kálmánnak, az említett közegészségügyi mérnöki osztály akkori vezetőjének ítélte oda „Síkfekvésű városok csatornázása” című munkájáért. Trianon megbénította a fejlődést. A megfelelő kereseti lehetőségeknek hiányában, amikor a lakosság egyrésze az elsőrendű szükségleteit is alig képes még kielégíteni, a csonka országban •— bármennyire érezzük is át a közegészségügyi berendezések hiányát — az ezirányú szükségletek kielégítése természetszerűleg háttérbe szorul. Trianon óta néhány város: Esztergom, Pesterzsébet, Gyöngyös, Szekszárd, Eger, Vác és Pécs törekszik csatornázás vagy vizvezeték létesítésére, de ezekben a városokban is a közműveknek a terve már a világháború kitörése előtt elő volt készítve. A magyar mérnöki szaktudásban, a szerelőipar tökéletességében nincsen hiány nálunk, csak munka- alkalom kellene; ennek a megteremtésére kell törekednünk. Magyarországnak Trianon előtti határai között változatos és szép feladatok megoldása jutott a vízvezetéki tervezőknek osztályrészül. Legjobban szembeötlő lesz ez, ha a vízvezetékek általános elrendezéseit egy futó pillantással áttekintjük. A vízvezetékek a szállítás módja szerint két főcsoportra oszthatók. A gravitációs szállításúakra, amelyeknél a rendelkezésre álló magasságkülönbség adja a szállító erőt és gépi erejüekre, amelyeknél gépek segélyével kell a vizet a rendeltetési helyre eljuttatni. Természetes, hogy, ha a hajtóerőt és a szivattyúk rendszerét is tekintjük, a géperejű vízszállításnak igen sokféle változata képzelhető el. A vízbeszerzés módja szerint három fő csoportról lehet szó. A felszínre törő, természetes források foglalásáról; felszíni folyó- vagy távozott vizek mesterséges szűréséről; végül a föld mélyéből nyert víztermelésről. Ez utóbbinál aszerint, hogy a vizet a terephez közelebb eső, vagy a mélyebb rétegekből lehet termelni, további két csoportot lehet megkülönböztetni. A forrásfoglalások terén nehéz feladatokat kellett megoldani Brassó és Kassa városok vízvezetékeinél. Ezeknél számtalan kisebb forrást kellett a víz- szükséglet fedezésére összegyűjteni. Ezekhez sorakoznak azok a jelentősebb vízvezetékek, amelyeknél 1—2 forrás vízadóképességére van a víztermelés alapítva. Ilyenek Trencsén, Zsolna, Besztercebánya, Fenyőháza, Tátralomnic, Csorba, Igló, Lőcse, Zólyom, Pápa, Veszprém, Pécs vízvezetékeinek egy része és Nagybánya, Felsőbánya, Privigye, Selmec és Bélabánya, Rózsahegy, Alsó- kubin, Beszterce, Abrudbánya, Miskolc, Rimaszombat, Hosszúfalu, Magúra, Hejce, Bajmóc, Poprád, Késmárk, Petrozsény, Vulkán vízvezetéke. A felsorolásban csak azokról a vízvezetékekről emlékeztünk meg, amelyek nagyobb lakosszámú községeket látnak el vízzel. Ebből a sok városból mindössze Veszprém, Pápa, Pécs és Miskolc az, amelyet Trianon tőlünk nem szakított el.
