Lipták Ferenc: Mezőgazdasági vízépítés 1. Vízrendezés (Tankönyvkiadó, Budapest, 1988)
3. Árvízmentesítés és árvízvédelem
Az a tény, hogy hazánk területének 25%-a árterület, önmagában véve is olyan ármentesítési problémát jelent, amely Európában egyedülálló, és talán csak Hollandia helyzetéhez hasonlítható, ahol az összterület 20%-a fekszik a tenger szintje alatt. Hazánk árvédelmi szempontból jelentősebb folyói és hozzánk tartozó hosszuk: a Duna (417 km) és mellékfolyói: a Rába (182 km), Dráva (143 km); a Tisza (585 km) és mellékfolyói: a Szamos (52 km) , a Bodrog (48 km) , a Körösök (219 km) és a Maros (50 km). A hazai ármentesítések és az árvízvédelem történeti fejlődéséről, az egyes nagy árvizek részletes ismertetéséről a szakirodalomban nagyon sok könyv, tanulmány található. Itt csupán vüzlatos összefoglalás adására van lehetőség. A Duna, Tisza és mellékfolyóik mintegy 20 ezer km^-re tehető ősi árterének legnagyobb részén a XIX.század elejéig nem voltak árvízvédelmi művek, az árvizek igen gyakran (minden második, harmadik évben) tönkretették a termés, az állatállomány és a lakóházak jelentős részét. A török hódoltság és az azt követő Habsburg császári abszolutizmus, továbbá a vízépítési tudományok fejletlen volta, műszakilag és gazdaságilag egyaránt lehetetlenné tették az ármentesítési munkálatok számottevő mértékben való megindítását. Csupán néhány helyi jelentőségű (főként városok és községek belterületének védelmét célzó) töltés, körtöltés épült. Az 1800-1945 közötti időszakot tekinthetjük a hazai ármentesítő munkák kezdeti (első) szakaszának, amelyet főleg a magánosok és közületek (megyék, városok, községek) által végzett töltésépítések jellemeznek. E munkák megszervezésében és irányításában Beszédes József, a közvélemény és az illetékes hatóságok megmozgatásában pedig Széchényi István nevét kell megemlíteni. 1845-ig összesen kb. 800 km hosszban épült helyi védelmi vonal, amely kb. 350 ezer ha területet ármentesített bizonyos mértékig. 1846-ban alakult meg a Tiszavölgyi Társulat, s ezen belül az egyes öblözetek érdekelt földtulajdonosaiból az első vízrendezési társulatok (amelyek száz éven keresztül voltak az ármentesítő munkák, valamint az árvízvédekezés operatív szervei). Vásárhelyi Pálnak a Tisza szabályozásával kapcsolatos munkássága közismert. Az 1846-1876 közötti időszakban (a második fejlesztési szakaszban) valósult meg lényegében a Tiszavölgy rend- szeres árvízi folyószabályozása és az összefüggő árvédelmi töltésépítés. Ezek a gátak 'azonban még nem épültek kellő méretekkel, csak középmagas árvizek ellen nyújtottak védelmet. A töltések szelvényméretei és magassága az egyes érdekeltek anyagi erejétől és áldozatkészségétől függött, így egyenlőtlen biztonságot eredményezett a védvonalak mentén. Mindezek mellett mégis azt mondhatjuk, hogy a tiszai töltésrendszer viszonylag egységesebb és átfogóbb tervek szerint épült mint a dunai, amely lényegében a szakaszosan, nem 132
