Lászlóffy Woldemár: A Tisza (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982)
III. rész. A szocializmus kora - 19. A szocialista vízgazdálkodás keretei
Maros esetében a kloridion, a Zagyva esetében a mész- és magnéziumionok magyarázzák a II., ill. III. osztályúnak minősítést. A különleges szennyezők közül is esetenként más-más lép előtérbe. Minden iparág másként szennyezi el a vizet. Egy azonban biztos: a vízszennyezésben az iparvidékek és az ipart is koncentráló nagyvárosok járnak elöl. A területüket elhagyó vizek tehát mindig szennyezettek, általában mind az oxigénháztartás, mind a különleges szennyezők szempontjából, és gyakran az ásványi összetevők alapján is III., sőt IV. osztályúak. A szennyvizet befogadó vízfolyás vízbőségétől (felhígulás) és turbulenciájától (oxigénfelvétel) függ, hogy milyen hosszú szakaszon tisztul meg. Érthető, hogy egyik legjobban elszennyezett folyónk a Sajó. A vasban gazdag Szlovák-érchegységből (Slovenské Eudohorie) érkezik, ahol egyik ipartelep a másikat éri, és terhelését a borsodi üzemek csak fokozzák. Ellenpéldaként a Felső-Tisza említhető. Bizonyos, hogy Kárpátalja (Zakarpatye) fa- és fafeldolgozó-, valamint élelmiszeripara is megteszi a magáét, de a sebes- és bővizű hegyi folyók aránylag rövid szakaszon megbirkóznak a szennyezéssel, és a főbefogadó Tisza már minden szempontból tisztán lép hazánk területére. A Bodrogon időnként leérkező szennyhullámokért a Homonna (Humenné) mellett települt vegyipart terheli a felelősség. A szennyezettség természetesen kisvíz idején éri el a tetőfokát, és nemegyszer halpusztulás jelzi. A csekély hozamú vízfolyások pedig teljesen elveszítik éltető erejüket. A Kösely élővilágát Debrecen, a (már csak nevében) Élővízcsatornát Gyula és Békéscsaba ítélte halálra. A Száraz-érnek már a neve is a IV. osztályra mutat. A Szamos vízgyűjtőjének vízminőségi térképe (19.4. ábra) is megerősíti a mondottakat ([39], 138. o.). A Nagy-Szamos vízgyűjtőjének ipartelepeiből származó szennyvizeket könnyen feldolgozzák a vízrendszer bővizű, rohanó vízfolyásai, de a nagybányai (Baia Maré) iparvidék szinte teljes hosszán kloákává tette a Lápost (Lapus). Szennyezettségének hatása még a Szamos magyarországi szakaszán is érvényesül. A Kis-Szamos is hosszú szakaszon tükrözi a kolozsvári agglomerátum befolyását. A Körösök közül a Sebes-Körös érkezik a legszennyezettebben hazai földre, hiszen Nagyvárad (Oradea) és környékének szennyvizeit a határ közelében veszi fel. A Maros megterhelése is jelentékeny. Fő szennyezői a parti városok (Szász- régen—-Ileghin, Marosvásárhely—Tg. Mures, Marosujvár—Ocna Mures, Arad) és ipartelepeik, továbbá az Aranyos (Aries), a Nagy-Küküllő (Tírnava Maré) és a Cserna (Cérna) völgyében települt iparművek (Torda—Turda, Aranyos- gyéres—Címpia Turzii, Medgyes — Medias, Balázsfalva — Blaj, Kalán—Cö/ara; [38], 336. o.). Jugoszlávia a Tiszán mind az oxigénháztartás, mind a különleges szennyeződések szempontjából II. osztályú vizet kap, mert a Maros inkább rontja, mint javítja a Tisza vizét. A Bégán pedig, Temesvár (Timi§oara) közelsége folytán, éppenséggel mindkét szempontból IV. osztályút. A nehézségeket a Duna — Tisza—Duna-csatornán átvezetett jó minőségű Dunavíz enyhíti. Az adott helyzet vezetett egyrészt a Magyarországon vízügyi igazgatóságonként megszervezett vízminőségi felügyeletek életre hívásához (1966), másrészt 446
