Kalapis Zoltán: Régi vízivilág a Bácskában és Bánátban (Forum, Újvidék, 1993)
Beszédes József, az „ébredező” korszak inzsellére
Körös szabályozását végezte el, hanem lehetővé tette a külvízgyűjtést, az öntözést — csörge- deztetéssel, ahogy akkor mondták —, az egyik csatornaág pedig ipari célokat szolgált: emeletes vízimalmokat emelt a csatorna fölé, a vízikerekek az épületek belsejében voltak elhelyezve. „...Máig is áldás a vidéken” — írta róluk Jókai Mór 1884-ben. Az eredeti állapotban fennmaradt vízműveket a mai szakkritika „műszaki remekműként” tartja számon. Néhány nagyszabású, műszakilag kiváló, de meg nem valósult terve is ránk maradt. Ezek közé tartozik „minden idők legnagyobb magyar csatornaterve”, a Grazot és Kolozsvárt összekötő víziút, 900 km hosszúságban, meg a Duna—Dráva víziút terve, amely e nagy folyamot kötötte volna össze az Adriával. A csatorna Batinánál ágazott volna ki a Dráva felé, majd a víziút ezen a folyón haladt volna egészen Barcs alá, ahonnan az Ilova völgyén át jutott volna a Száváig, Jasenovac táján, Sisakig a Száván, onnan pedig a szabályozott Kupán át érkezett volna Rijekába. Ez az elképzelés is, akárcsak az előbbi, már a születés pillanatában elkésett: akkor már a vasútépítés került előtérbe a víziutak rovására. A sors iróniája, hogy pályája végén Beszédes is vaspályákat tervezett. Nevét azonban nem ez a mellékes körülmény tartotta fenn, hanem az, amit korábban tett a vízépítés, a vízgazdálkodás, a műszaki irodalom, a műszaki nyelv megújítása terén. ,A XVIII—XIX. század fordulóján lassan ébredező magyar technikai kultúrának alig van tiszteltebb alakja” — mondja az úttörő vízépítő mérnökről egy méltatója. Emlékét, szerényen bár, szülővárosa is őrzi: egy utcát róla neveztek el. A város szülöttéről, a vízépítő Beszédes Józsefről. (1986) 34
