Ihrig Dénes (szerk.): A magyar vízszabályozás története (OVH, Budapest, 1973)
I. rész: A magyar vízi munkálatok rövid története különös tekintettel a vizek szabályozására - 2. A vízi munkálatok és az ország gazdasági újjászervezése a XVIII. században (1711–1825)
bályozni. A zsilipeket utóbb II. József idejéből kőből újjáépítették, oly tökéletesen hogy ezek még a XX. század elején is eredeti formájukban voltak üzemben. A Bega szabályozása után kerülhetett sor a folyótól délre fekvő Illancsi és Alibunári mocsarak lecsapolására, amit ugyancsak Fremaut hajtott végre egy három főcsatornából és számos mellékcsatornából álló összesen mintegy 72 km hosszú csatorna- hálózattal, mely a későbbi csatornarendszernek is gerincét alkotja. A munka összesen mintegy 150 000 kh területet tett alkalmassá a mezőgazdasági művelésre. Természetesen Fremaut munkája sem hozott végleges megoldást: az egész csatorna- rendszer később is állandó fejlesztésre, a zsilipek pedig átépítésre, javításokra szorultak, a folyó vízgyűjtő területén megkezdett esztelen, rablógazdálkodás-szerű erdőirtások hatására egyre hevesebbé váló árhullámok miatt pedig újabb feladatot jelentett a terület árvédelmének biztosítása. E munkálatok méreteire jellemző, hogy Te- mes és Torontói megye még 1799—1808 között is közel 3 millió közmunkanapszámot áldozott a munkálatok végrehajtására, melyet ekkor már (1778-tól) a magyar kamara temesi igazgatcfsága irányított. (Később az 1882. évi XXVI. te. gondoskodott a csatorna- és zsiliprendszer korszerű átépítéséről és továbbfejlesztéséről a hajózás újabb igényeinek megfelelően.) A Bánsági munkálatokhoz hasonló vállalkozás volt a XVIII. sz. végén megépült Ferenc-csatorna létrehozása is (1793—1802).70 Célja és feladata ugyanaz volt, mint a bánsági munkálatoké: a páratlanul termékeny területek vizeinek levezetése és művelhetővé tétele, valamint az egész Délvidék termékeinek értékesítését megkönnyítő, olcsó vízi út létesítése. A csatorna tervezője, gondolatának felvetője, s a munka megszervezője és lebonyolítója Kiss József (1748—1813), a század egyik legkiválóbb magyar hadmérnöke, aki már korábban eredményesen működött a pozsonyi Duna-szakasz szabályozásánál és a Duna különböző szakaszainak felmérésénél. Mint bácskai kamarai igazgató-mérnök kerül a Délvidékre, ahol néhány kisebb-nagyobb Duna-szabályozási és mocsárlecsapolási munkájának tapasztalatai alapján vetette fel az egész terület egységes vízrendezésére alkalmas Bezdán— Bácsföldvár vonalvezetésű Duna—Tisza- csatorna tervét.* (18. ábra) A terv kidolgozásában közreműködött fivére, az ugyancsak hadmérnök Kiss Gábor (1751—1800) is, s együttesen szervezték meg a kamara által is támogatott csa♦ Lásd: Petrovics Nikola: Duna-Tisza-csatorna építése a XVIII. században. Vízügyi Közlemények, 1968/1 füzetében. tornaépítő és hajózási részvénytársaságot: a „Ferencz csatornái kir. szabad hajózási társaságot" (1792). A csatornaépítéshez igénybe vett területeket a kamara ellenérték nélkül bocsátotta a Társulat rendelkezésére, s a munkálatok megkezdéséhez 200 000 Ft előleget utalt ki. (19. ábra) A csatorna vonalvezetése azon a felismerésen alapult, mely szerint a Keleti Bácska Crna-bara nevű mocsara a Duna egyik ősmedre volt, tehát felhasználása megkönnyíti a csatorna medrének kialakítását s lehetővé teszi a környező vizek levezetését. A Duna és a Tisza közti 7 m-es szintkülönbséget a terv három közbenső zsilip építésével hidalta át s egy-egy zsilipet építettek a torkolatoknál is. Az eredetileg 118 km hosszú csatorna a kelet-nyugati irányú hajózó utat 227 km-rel rövidítette meg s lecsapoló hatásával több mint 120 000 kh területet tett művelhetővé, biztosítva nemcsak az így nyert földek termékeinek olcsó vízi úton való elszállítását, hanem a környező területek terményértékesítési lehetőségeinek megjavítását is. Végeredményben a Társulat a csatorna építéséhez szükséges 4 millió (korabeli) forintos beruházással 25 év alatt 20 millió forintos tiszta jövedelemre tett szert, részben a hajózás monopóliuma révén, részben a lecsapolással művelhetővé tett és 69 1.18. ábra. Kiss József (1748—1812)
