Fejér László: Árvizek és belvizek szorításában (Vízügyi Történeti Füzetek 15. Budapest, 1997)

Előszó (Dr. VÁRADI József)

műszaki szakemberek sok esetben kölcsönösen elfogadható megoldásokat találtak. Az új határok meghúzásából fakadó helyzetben az árvíz- és belvízvédekezés nehézségeit számos példával lehet illusztrálni. Az első években furcsa kettősség létezett a szétszakított társulatok működésében. Ha egy ilyen társulat igazgatási központja a határon túlra esett, akkor az igazgató-főmérnök a társulatot továbbra is egységesnek tekintve, feladatainak ellátása érdekében "ingázott" a két ország között. Ez a helyzet persze nem tartott sokáig. Az 1920-as évek első felének végén már nem volt példa erre a kétlakiságra. A társulatok határon túl élő vezetőinek és alkalmazottainak dönteniük kellett, melyik országban kívánnak tevékenykedni. A hazai vízügyi szolgálat vezetői kezdettől fogva abból indultak ki miközben a szóhasználatban a helyzet ideiglenességére utaló "megszállt területek" kifejezést használták - hogy a magyar árterület-részeknek az az érdeke, amennyire csak lehet, függetlenedjenek a határon túli részek vízkár-problémáitól. Intő példa volt a várható jövőt illetően az 1919-es rendkívüli tiszai árvíz némely tapasztalata. Amikor májusban a tiszai töltések két oldalán a román királyság és a magyar Tanácsköztársaság csapatai néztek egymással farkasszemet, megtörtént az az eset, hogy a román fennhatóság alá eső társulati területet fenyegető árvízi veszély elhárítása érdekében - a társulati vezetők tiltakozása dacára - a hatóságok egyszerűen átvágták a töltést, s ezzel az alsóbb magyar részekre engedték a vizet. (TELLYESNICZKY, 1923) Nem véletlen hát, hogy a vízügyi kormányzat nyomatékosan felhívta a társulatok figyelmét a határon túli gátszakadásokból (-szakításokból) származó veszélyekre és szorgalmazta a határmenti lokalizáló töltésrendszerek kiépítését. Az együttműködés, illetve a nézeteltérések másik példájaként említhetjük az 1926-ban a Dráva-torok környékén bekövetkezett árvíz okainak egymástól eltérő jugoszláv, illetve hazai megítélését. A jugoszláv jelentés "Kire hárul a felelősség az árvízkatasztrófáért? " című fejezetében az erdődi mellékág elzárását, a gombosi vasúti híd és a gombos-vajszkai töltés építését, annak módját jelöli meg a gátszakadás okául. Magyar szakértői elemzés szerint a mellékág elzárása nem okozott számbavehető duzzasztást, nem okozott kárt, sőt szükséges volt; mindez valószínűsíti, hogy ha a gombos-vaj szkai töltés nem épül meg, akkor is bekövetkezhetett volna a gátszakadás. A tanulmány rámutatott: a Duna szintjének Apatin