Dunka Sándor - Papp Ferenc: A Berettyó vízgazdálkodásának és jeges árvizének története (Vízügyi Történeti Füzetek 17. Budapest, 2008)
Tiszai gátszakadások, magasparti elöntések okozta árvizek a Sárréten
A roffi és gyendai-tiszabeői öblözetek gátjait ugyanolyan gyengén védték, mint a szalóktaskonyit. A roffi töltést a Lejtőtől a Telki magaslatig a roffi közbirtokosság tartotta fenn. A Telki magaslaton töltés nem volt, onnan pedig Roff felső végéig egy úgynevezett falusi gát volt, melyet árvíz alkalmával ideiglenes minőségben a községi lakosok védelmeztek, s tartottak karban. Roff alsó végétől a boszorai magas parton szintén nem volt töltés, itt a védekezést az érdekelt birtokosok teljesítették. Az ár ezen a magas parton tört be a gyendatiszabeői öblözetbe. A gyenda-tiszabeői töltést ugyancsak az érdekelték birtokosok védték, akik kivetés útján biztosították a szükséges költségeket, s részint saját igáikkal végezték el a legszükségesebb munkálatokat. Az elöntött terület - egy 1876 július 3-án készített kimutatás szerint - Kunhegyes, Szalók, Bura, Roff, Tiszabeő, Kenderes, Fegyvernek, Kisújszállás, Karczag, Túrkeve és Mezőtúr határából összesen 91 023 kh-t öntött el. Ezen felül a Holt-Berettyó partján az ideiglenes (lokalizációs) töltések által a gyomai, dévaványai, füzesgyarmati, szeghalomi, püspökladányi és szerepi határokban megvédett árterület 69 996 kh volt. 8 Egyes vélemények szerint 1876-ban a Mirhó gátnál történt töltésszakadás még megmentette Szegedet az árvízi elöntéstől, ami aztán három év múlva bekövetkezett. A taskonyi és gyendai gátszakadás 1879-ben 1879-ben ismét veszélyes árvízi helyzet alakult ki a Tisza mellett. A vízállás Tokajnál rohamosan emelkedett. Február 19-21 között 6,94, 7,12 és 7,27 m volt a tetőző vízállás. Ezért a Közmunka és Közlekedésügyi Minisztérium 1879-re a Szalók-Tisza-beői Társulat kérésére kormánybiztost nevezett ki. Már a február 23-án tartott választmányi ülésen bejelentették, hogy a buraiak a simái laposon keresztül vonuló töltést munkaerő hiányában fenntartani nem tudják, az új ledenczei töltésnél mintegy 60 láb (190 m) hosszon a víz színe a töltés koronájával egyezik, a szalók-taskonyi védtöltés derekán 12 helyen buzog át a víz, a Bura-Lejtő közötti védvonalon szivárgás tapasztalható, a gyenda-beői töltésen pedig 3 helyen folyik át a töltésen a víz. Február 25-én reggel 6 órakor a szalók-taskonyi gát átszakadt, s az erdei foktól 300 méterre 40 m szélességben 4 m eséssel zúdult a víz a mentett területre. Február 21-től Bura és Roff községek lakossága 5 napon át védte a falvakat az elöntéstől. A Taskonynál kiömlött víz a Bibicz és Nyakas éren át és a Balta rátán átömölve folyt a gyendai tólaposba. Roff falu megmentése érdekében a gyendai laposról feltoluló ár ellen a boszorai gát alsó végéről a tólapos partján hirtelen töltést emeltek, s a korábban épített töltést védképes állapotba hozták a Kurcz tanyánál . A víz március 2-án elérte a legmagasabb vízszintet, s az áradás megszűnt. Roffon ekkor az 1876. évinél 4, Tiszabőnél 6 cm-rel nagyobb, Taskonynál pedig 8 cm-rel alacsonyabb vízszintet mértek. Az apadás ettől kezdve megindult, március 17-én már a szakadáson keresztül kifelé folyt a kiömlött víz. Az eredménytelen védekezés okát több tényezőre vezették vissza: 1. A víz előző év november óta állandóan a töltések mellett volt, emiatt a töltések eláztak 2. Az esőzések, havazások és szivárgások miatt a mentett oldalon is állandóan víz volt. 3. Az árvíz páratlan intenzitással támadt; pl. Roffon 21-én 7,10, 22-én 7,45, 24-én 7,92, 25-én 8,03 m-t mutatott a vízmérce. A Középtiszai Armentesítő Társulat történelmi leírása 1846-1886. 24-25- p. Bp. 1888/.
