Dunka Sándor – Fejér László – Vágás István: A verítékes honfoglalás. A Tisza-szabályozás története (MKVM, Budapest, 1996)
II. Az egységes szabályozás gondolatának születése
Elet яг egykori mdrcngctcgbcn Szakítsuk itt meg egy pillanatra a színes életképet, mert JÓKAI egy lényeges dologra hívja fel figyelmünket! Amikor a paprikás halászléről beszél, akkor a lázról is szól. Arról a betegségről, a váltólázról (vagy másnéven maláriáról), amely századokon át sanyargatta a vizek mentén élőket. Az egykori népi gyógyászat egyedüli ellenszerként az erős, paprikás ételek fogyasztását javasolta a betegeknek. Talán innen eredeztethető a hagyományos magyar konyha különös vonzalma a paprikás-csípős ízekhez. E közbevetés után olvassuk tovább JÓKAI leírását! "A Tisza menti magyar nép általán véve „vízivó”. Nem azért, mintha a bort nem szeretné; hanem mivel ritkán jut hozzá. Szőlő a vízjárta földön nem tenyészik, a fekete tclevény földet sem szereti; legfeljebb a homokos dombokon marad meg, ott is gyönge kerti bort ád. A munkás, a pásztor künn a mezőkön vizet iszik; azt is messze ivók útról hordja, mert a Tisza vize lágy, édes és zavaros. Tokajról, a királyi-bortermő vidékről majd szólunk a maga helyén: most nem időzünk: sietni kell, a míg a Tisza virágzása be nem áll; mert az még a gőzhajó kerekét is megfogja. Egy gyöngéd, rcezés szárnyú rovar a hosszúfarkü kérész kél ilyenkor szárnyra százezrével, myriádjával s rajzik, röpköd a szőke hullámok tölött, mintha hópely- hek kavarognának az esti légben. Ez az ő nászröpülésúk, a lakodalmuk, mely után a vízbe eregetve apró tojásaikat, meghalnak s ott lelik a sírjukat, a hol hólesőjük volt: a Tisza vizében. Ilyenkor van aztán a tiszai halaknak gazdag lakomájuk, olyan mohósággal falják a gazdag prédát, hogy а halászok merítő hálóval lóghatják el őket; de még a sertések is beleúsznak a Tiszába 35
