Csath Béla - Deák Antal András - Fejér László - Kaján Imre: Magyar vízügytörténet (Pro Aqua Alapítvány – EJF, Baja, 1998)
6. Kaján Imre: Árvizek és törvények
6, ÁRVIZEK ÉS TÖRVÉNYEK Az 1840 évi IV. törvényt a "A Duna s egyéb magyarországi folyamok szabályozásáról" is az árvíz utáni sokk hatása alatt hozta meg az országgyűlés. A jogszabály egy "országos választmány" felállításáról rendelkezik, melynek feladata, hogy az adatok és tervek tanulmányozása után meghatározva az elvégzendő munkákat, intézkedjen a kivitel módjáról és ellenőrzéséről, gondoskodjék a pénzügyi alapokról, s hangolja össze az érintett magán- és közérdekeket A negyventagú testület (további nyolc tartalékkal) ülésezett, megrendelt, kihallgatott és szervezett Komoly eredménye munkálkodásának mindössze annyi, hogy legalább részleges összhangot tudott teremteni a majdani szabályozások finanszírozási forrásait illetően: a só felemelt árát, mint alapjövedelmet, ezen túl pedig a honosítási díjat, örökösödési illetéket, egyházi javadalmakat, stb. (A "választmány" túl sok tagból állt, nagyon heterogén volt; nem tudott ennyi ember egy irányba húzni. Némelyek számára a fő kérdés végig az volt, hogy vajon a választmányi elnök és különböző helyekről delegált tagok helyettesítési rendje milyen legyen...) Az 1843-ban előterjesztett törvényjavaslat, mely a folyók szabályozását elrendelte volna, végül nem emelkedett törvényerőre. A roppant költségek megszavazásától visszariadtak a küldöttek, mondván: a Dunától távol eső vidékek lakosainak "minden bizonnyal a Duna szabályozásához sem lészen sok hajlandóságok járulni" Jóval több, hosszútávra előremutató dolog történt mérnöki vonalon. Az Építési Főigazgatóságon elkészültek a jeges árvizeket a Dunán meggátolni szándékozó folyamszabályozási tervek, így a Pest-Buda alatti Duna rendezéséé is. A városi belterületekre kőpart, a Gellért-hegy alá mederszükítő párhuzammű, a Soroksári- Dunaág kiágazásához pedig vízosztómü került volna. Megvalósítani mindössze két átvágást sikeredett a Duna teljes hosszán, az imsósit Pest, és a Sárkány-dunait Baranya vármegyében. Közben azért a fővárosban is történt egy s más a romeltakarításon kívül: a váci és soroksári gátakat az árvíz szintje fölé eső magaslatokig hosszabbították meg és megerősítették a Lipótvárost (az új, modern városrészt, az ottani ipartelepet és az Újépületet is) védő Túköry-gátat is. Ennél is fontosabb volt az új árvízi szabályrendelet, mely a hatóságok kötelességeit fogalmazta meg, és az egész városra kiterjedő építési szabályzat. A történésekre nem volt befolyással, de itt mégis megemlítendő, mert jellemzi a korabeli képet, hogy az Akadémia (az egyik alapító gr. Andrássy György ösztönzésére) pályázatot írt ki Pest-Buda árvíz elleni megóvására és a Pest-szegedi Duna-Tisza-csatorna egy füst alatti megépítésére. Komolyan használható pályamunka a beérkezett mindössze hat között nem akadt. A dolgozatokban felbukkanó ötletek (sok-sok ágyúállást a Gellért-hegyre, hogy szét lehessen lőni a jégtorlaszokat, vagy Pestet a Gödöllői-dombságra kitelepíteni, sőt a gyöngyszem: óvakodni kell a Gellért-hegy helyén feltörhető vulkántól, ezért a Dunát kotorni tilos!) azt mutatják, mekkora szakmai fölénye volt a Helytartótanács alatt dolgozó Építési Igazgatóságnak, ha ilyen volt a pályázó műszakiak színvonala... Az Építési Igazgatóság mérnökei - jól fizetett hivatalnok módjára - hamar áttértek az aktuális megoldandó feladatra, s az 1838. évi árvíz ezzel teljesen a feledés homályába veszett. Az új nagy munka, amelyre összpontosított a VÁSÁRHELYI vezette mérnök-csapat, a Tisza szabályozása volt. s amelynek megindítására koncentrált gr. SZÉCHENYI István is. Ő is tagja volt az említett sok eredményt felmutatni nem-igen tudó "országos választmánynak", talán e tagsága haszna, hogy a tiszai munkálatokra is sikerült a sóalapot "megcsapolni"... . A dunai és tiszai mappációs méréseknél kezdte mérnöki pályáját az a REITTER Ferenc is, aki nyilván maga is jól meggyőződött a fővárost fenyegető veszélyről, s tudta azt, hogy e vész az idővel nem múlt el, csak várni kell az újbóli érkeztére. Ő volt az. aki az első pillanatban, amint lehetett, újra a köztudatba dobta a megoldandó ügyet. (Gondoljuk meg: 1846-ban megindult a Tisza szabályozása, jórészt állami segédlettel. A szabadságharc alatti kényszerszünet után a birodalmi kormányzat nagy erőket összpontosítva rá, folytatta a munkát, a Tiszavölgyi Társulat feloszlatásával.) REITTER ekkor, 1865-ben az újjáalakult Építési Igazgatóság főmérnöke volt, s nyilván érzékelte, hogy egy új rendszer jelei mutatkoznak: beindította hát a főváros számára oly fontos meggyőző-harcát a Duna szabályozásáért. Előbb ő is felújította a régi örökzöldet, a Pestről kiinduló Duna- Tisza-csatorna ötletét, majd ezt látványosan összekötötte egy a mai Nagykörút helyén létesítendő városi hajócsatornával - s közben minden munkájában az 1838. évi árvizet emlegette, s az az elleni védekezés eddigi elmulasztásáért figyelmeztetett. Jól tette. Az 1867-ben megalakult magyar kormányzat első teendői közé vette a főváros, Budapest (1873- tól) védelmét. Pénz ugyan csak 1870 után került rá, de végre megvolt a politikai akarat! (hála REITTER kitartó munkájának. ) Az 1870. évi X.tc. Budapest fejlesztésére a Duna szabályozását, partfalak építését, két új hidat (és a Lánchíd megváltását) írta elő - többek között (a törvény vitája alig-órákíg tartott...). Minthogy a törvény a budapesti Duna szabályozásáról intézkedett, a rendezés valóban csak az Óbudától Budatétényig tartó szakaszra terjedt ki. Hosszas viták előzték meg azt, hogy mekkora legyen pl. a Margitsziget körüli Duna-ágak szélessége (végül egyforma lett...), de a komoly polémia a kritikus szakasz, a Gellért-hegy alatti, a mai Műegyetem helyén volt Kopaszi- és Nyúlfutási-zátony, illetve a Soroksári-Dunaág tervezett 61
