Czaya, Eberhard: A Föld folyói (Gondolat, Budapest, 1988)

VII. Alföldi folyók, folyótorkolatok

eltekintve - nem ott folyik, ahol voltakép­peni felfedezője, La Salle 1681-ben 1300 mérföldes utat tett rajta. A mai meder a há­rom évszázaddal ezelőttitől hol jobbra, hol pedig balra helyezkedik el. Az átvágások és mederváltoztatások gyak­ran meglepő módon beavatkoznak a folyók mentén élő emberek életébe. Sok, egykor a Mississippi partján felépült várostól ma ho­mokpadok és ártéri erdők zárják el a folyót. Ez lett többek között Vicksburg, Osceola és St. Genevieve sorsa. A legkülönösebb dolog azonban a Vicksburggel szemközti parton fekvő településsel, Deltával történt. Az át­vágás előtt a város mintegy 5 km-rel Vicks­burg alatt helyezkedett el, utána viszont 3 km-rel Vicksburg fölé került. Különösen bonyolult a helyzet ott, ahol a kanyargó folyón politikai határ húzódik. A határkijelölő bizottságok két lehetőség között választhatnak. Az egyik, hogy a ha­tárokat állandóan a meder változásaihoz igazítják, a másik pedig, hogy nem veszik figyelembe a folyó munkáját, és a határokat változatlannak tekintik. Az USA államai az első változatot fogadták el. így előfordulha­tott, hogy egy, a Mississippi mellett élő, Mississippi állambeli lakosra egy kanyaru­latátvágás után már a louisianai törvények voltak érvényesek. A folyam felső szakasza mentén, Missouriban élő rabszolga pedig akár fel is szabadulhatott, ha ily módon a rabszolgaságot már eltörlő Illinois lakójá­vá vált. Angliában a másik változat honosodott meg. Térképünkön a Cheshirei-síkságon lomhán végigkígyózó Dee folyó látható, A Mississippi alsó szakasza Vicksburg térségében (R. K. Gresswell nyomán) amint szeszélyes kanyarokat leírva halad az ír-tenger felé. Több évszázada már annak, hogy Cheshire, Flintshire és Denbigshire grófságok határát a meder közepén jelölték ki. Azóta a Dee folyón számtalan kanyaru­latátvágás és -áttevődés játszódott le, a hatá­rok azonban változatlanok maradtak. A ha­tár futásából így a kijelölése óta eltelt időben végbement mederváltoztatást is nyomon követhetjük. A magyar-jugoszláv államhatár ma is sok­szor a Dráva korábbi kanyarulatait követi. A Cheshirei-alfoldön végigkanyargó Dee folyó (R. K. Gresswell nyomán) 162

Next

/
Oldalképek
Tartalom