Bertók László - Bulkai Pál - Fejér László - Koltay József: Az ivóvíz honfoglalása. A közműves ivóvízellátás fejlődése Magyarországon a római kortól napjainkig. (MAVÍZ, Budapest, 2006)
Bulkai Pál, dr. Dóka Klára, dr. Filotás Ildikó: Vízellátás a 19. század közepétől a második világháborúig - VIII. Az első világháború előtt épült vízművek
Vízellátás a 19. század közepétől a második világháborúig került (1836, 1845.). Zsigmondy Vilmos fúrási kísérletei azonban kudarcot vallottak. A mélyfúrások sikertelensége és a város égető vízgondja a Városi Tanácsot arra késztette, hogy központi vízmű létesítését határozza el 1893-ban. Ezt követőn a vízmű létesítése elég vontatottan haladt. Az 1906- ban fúrt két kút próbaszivattyúzása három évig tartott. A balmazújvárosi közúttal párhuzamosan épült 120-130 m mély 12 csőkútból álló kútsor szivornyavezetékkel gyűjtőaknához csatlakozott, melyből a magasnyomású szivattyú- telep NA 275 és NA 250 mm-es öv. fővezetéken keresztül látta el a fogyasztókat és a város északi részén épült 1000 m3-es víztornyot. Az 1913-ban elkészült városi vízmű 16 órás szakaszos üzemben 2000 m3/nap víztermeléssel működött. Üzembe helyezésekor a hálózat hossza 60 km, az ellátottság 20%, a víz vastartalma 0,5-0,7 mg/1, a mangántartalom határérték alatti volt. A vízminőségi eredmények szerint már kezdetben vastalanításra lett volna szükség, de ezt csak később valósították meg. Az 1920-as évek elején a város vízszolgáltatásában mind mennyiségi, mind pedig minőségi problémák jelentkeztek. A vízmű telepen a meglévő kútsortól északra újabb 6 db 130 m mély kutat fúrtak. A mennyiségi gondokon alapvetően ez sem segített, mivel a szivornyás üzemmód egy bizonyos határnál több víz kitermelését nem tette lehetővé. A vízmennyiség annak ellenére nem volt elegendő, hogy a vízmű nem látta el az egész várost. A külterületeken (helyi megnevezéssel: a kertségekben) 146 db fúrt és 58 db ásott kút szolgáltatta a vizet még 1935-ben is. A minőségi problémát a víz vas és mangántartalma jelentette. Az 1926-ban elhatározott rekonstrukciót 1931-ben hajtották végre. Négy új kút lépett üzembe, de már függőleges tengelyű szivattyús vízkivétellel. Ugyancsak üzembe helyezték a 6 Kurtz-típusú kétrétegű szűrőből álló vas- mangántalanítót és ekkor épült meg az 1500 m3-es vízműtelepi tisztavíz medence, mely bizonyos mértékben az elégtelen víztorony térfogat kiváltását is szolgálta. A kutak állandó vízszintsüllyedését a nagymértékű homokolás okozta, ezért 1933-tól bevezették a rendszeres kompresszoros kúttisztítást. A rekonstrukciós munkákat követően lehetővé tették a csőhálózat fejlesztését, ezt azonban gazdasági nehézségek miatt nem tudták teljességében végrehajtani. Ennek ellenére 1944-ben a hálózat hossza 88 km, a szolgáltatott vízmennyiség napi 8000 m3 volt. Miskolc közműves vízellátása A 19. század iparfejlesztése következtében a századvégen már több mint 40.000 lakosú város vízmüvének kiépítése rendkívül lassan, majdnem 30 évig tartó előkészület után valósult meg. Miskolc városának elöljárói 1884 december havában döntöttek úgy, hogy a dinamikusan fejlődő iparú város vízgondjain egy vezetékes vízmű megépítésével próbálnak úrrá lenni. Az akkor országosan is legnagyobb közegészség- ügyi szaktekintélyhez, Fodor József egyetemi tanárhoz fordultak szakvéleményért. A professzor nem volt rest, s alig két hónap múlva már a városatyák kezében volt a tanulmány, hogy azután öt teljes esztendeig ne történjen semmi. Időközben a helyi politikai potentátok között is rostált a dualizmus demokráciája, s az új elöljárók egy másik szakember után néztek. Választásuk Wein Jánosra, a Fővárosi Vízművek akkori első emberére esett. Az ő tanácsai alapján is csak igen lassan indult be a városi gépezet. Az 1891-ben megkezdett geológiai előmunkálatok alapján kijelölték a vízbeszerző helyet, majd 1893-ban felkérték Riedel Frigyes és Adler Károly mérnököket a tervek elkészítésére. Ezt követően a próbakutatás színhelyéről vett vízmintát az Országos m. kir. Kémiai Intézet és a Központi Vegykísérleti Állomás elemezte, s megállapították, hogy a vízben talált salétromsav alkalmatlanná teszi azt az általános fogyasztásra. A város vezetői visszariadva a költségesnek tűnő víztisztítási berendezésektől újabb víznyerő hely felkutatását kérték. Sorozatos kísérletezések után nem maradt más hátra, mint a munkácsi görögkatolikus püspökség tulajdonában lévő Tapolcafürdő vizét igénybe venni. Miskolc kezdetben megpróbálta az egyházi káptalannál, hogy közérdekű kisajátítás útján jusson a víznyerő hely birtokába, de a próbálkozásai sikertelen volt. Közel tíz esztendei alkudozás után akkor tudott a város eredményt elérni, amikor letették az asztalra az egész tapolcai forrásvidék (48 kataszteri hold) megvásárlásához szükséges összeget (216.000 koronát). A vízmű építkezése 1909-ben vehette kezdetét, s a rendszeAz 1913-ban üzembe helyezett miskolc-tapolcai vízmű gépházának homlokzata 64
