Bertók László - Bulkai Pál - Fejér László - Koltay József: Az ivóvíz honfoglalása. A közműves ivóvízellátás fejlődése Magyarországon a római kortól napjainkig. (MAVÍZ, Budapest, 2006)
Bulkai Pál, dr. Dóka Klára, dr. Filotás Ildikó: Vízellátás a 19. század közepétől a második világháborúig - VIII. Az első világháború előtt épült vízművek
Vízellátás a 19. század közepétől a második világháborúig A tapolcaiéi vízműépület bomlásterméket tartalmazott. A városon keresztül folyó Tapolca patak vize a forrásnál kiváló minőségű volt, a városban azonban különböző szennyező anyagot tartalmazott. Ennek ellenére a lakosság egy része háztartási vízként ezt a vizet használta. Ez a körülmény okozta a város magas halandósági mutatóját. A város képviselő testületé az egészséges vízellátás érdekében már 1832-ben artézi kút fúrását határozta el, de a Nagytemplom előtti furat mélyítése során a fúró eltörött. 1888- ban ugyanazon a helyen újabb fúrással kísérleteztek, de a 363 m mély kút csak nagyon kevés vizet adott, lényegében meddő volt. Ettől kezdve a vízkérdés folyamatosan napirenden volt Pápán. Végül a polgármester javaslatára a várostól 7 km-re fekvő Tapolcafő községben fakadó források vizének bevezetésével kívánták a város lakosságát ellátni. Tapolcafő község közepén a Templom nyugati szomszédságában krétakori mészkőből fakadó források vízhozama másodpercenként 760 liter volt. Ebből a mennyiségből csak kis részt, 24,5 1/s-ot vett igénybe a város, és erre építették ki a forrásfoglalást a műtárgyon elhelyezett tábla tanúsága szerint 1897-1898-ban. A forrásfoglalástól (172 m Af.) 1300 m-re, a 83-as út mellett épült az 1000 m3-es medence (170 m Af.). A forrásfoglalás és medence között, valamint a medencétől a városig, NA 300 mm-es öntöttvas vezeték gravitációsan szállította a kb. 2000 m3/nap vízmennyiséget a fogyasztókhoz. A vízvezetéket 1898. július 28-án helyezték üzembe és 1930-ig zavartalan ellátást biztosított. A vízmű megépítésével a tífusz szinte teljesen megszűnt a városban. A város lakossága és a vízigény a háború után növekedett. Emiatt újabb forrásfoglalás épült Tapolcaion 1929-ben, így a korábbi 24,5 1/s-os vízmennyiség gálát részéről Zarka Elemér kir. főmérnök felügyelte. Az építkezés jól szervezetten folyt és a vízmű szolgáltatása 1896. október 1-jén indult meg, a kezdetben 15 km hosszban kiépített hálózaton keresztül. A vízmű táplálására a kiskúti és fejesvölgyi források szolgáltak, melyeket galériás kiképzéssel foglaltak. A források vize kőagyag csöveken a Fürdő utcai szivattyú- telep gyűjtőkútjába érkezett, ahonnan gőzgéppel meghajtott szivattyúk emelték a vizet a hálózatba és az Almádi úton épült szolgálati medencébe. Kezdetben a vízmű termelése napi 12 órás üzemidővel 584 m3 volt. Érdemes megemlíteni, hogy az új vízmű és tűzcsapjainak első nagy próbája az átadást követő negyedik napon már megtörtént, amikor egy esetnél percek alatt tudták a tűzoltók a közeli csapból a tüzet eloltani. A vízmű szabályrendeletét a közgyűlés 1897 júliusában fogadta el. Ebben többek között előírták, hogy azok a háztulajdonosok, akiknek ingatlana a vízvezetékkel ellátott utcában van, kötelesek a csatlakozást saját költségen elkészíteni. A vízpazarlást szigorúan (2-10 szeres vízdíjjal) büntette a szabályrendelet. 1911-ben a lakóházak fele már bekötéssel rendelkezett. A növekvő igények miatt a Sintér-kút bekapcsolásával bővítették a vízmüvet és a csapadékos időszakban zavaros vizet szolgáltató fejesvölgyi galéria rekonstrukciójáról is döntöt- tek.Veszprém városában az első világháborút követő években új lakóterületek épültek és ezzel együtt megindult a közműhálózat, a vízszolgáltatás fejlődése is. A vízfogyasztás 1930-ban az 1910. évinek kétszerese volt. Ennek ellenére a szolgáltatás kielégítőnek bizonyult, a víztermelés bővítése nem vált szükségessé, csupán rekonstrukciós ■ beruházások történtek. Pápa A 19. század végén nem volt a városban, különösen a belvárosban egyetlen olyan kút sem, amelynek maradéktalanul egészséges lett volna a vize. A kutakat tápláló talajvíz szerves anyagot,
