Bendefy László: Szintezési munkálatok Magyarországon 1820–1920 (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1958)
10. A vízrajzi szintezések alapszintkülönbségei, geodéziai hibái és megbízhatósága
10. A VÍZRAJZI SZINTEZÉSEK ALAPSZINTKÜLÖNBSÉGEI, GEODÉZIAI HIBÁI ÉS MEGBÍZHATÓSÁGA A mai értelemben vett szabatos szintezésekre, természetesen : a kor színvonalán, hazánkban első ízben a vízrajzi szintezésekkel kapcsolatban került sor. Magyar ember : a nagytudású Huszár Mátyás foglalkozott vele először, a Körösök vidékén, majd tanítványai, az Országos Építészeti Igazgatóság hajózási osztályán szolgálatot teljesítő kiváló geodéták fejlesztették tovább a szintezés tudományát. Hogy munkájuk eredményébe mélyebben is belepillanthassunk, ahhoz több, megfelelő szabatosságú olyan szintezésre van szükség, amelyeknek közös szintezési alappontjaik vannak. Nyomok szerint még a legősibb, összefüggő szintezési hálózatból : a Körösök mentén 1820 táján kifejlesztett Huszár-féle szintezésből is maradt fenn korunkra néhány alappont. Ám ezeknek magasságát— éppen úgy, mint a Holecz- és a Bogovich-féle Tisza vidéki szintezések [1] esetében is — nem a közvetlen, eredeti protokollumból, hanem a Lányi-féle, 1836 körüli szintezési munkálatok [2] jegyzőkönyveiből és pont jegyzékeiből ismerjük. Bár számos eredeti adat került elő már eddig is az Országos Levéltárban az egykori Helytartótanács irattárából, ezek között nem egy eredeti pontjegyzék vagy -kivonat, az 1850 előtti szintezések eredményének zömét azokból az összesített protokollumokból ismerjük, amelyeket 1842-ben vagy 1843-ban, Vásárhelyi Pál rendeletére, az adriai hasonlítósíkra való áttérés [3] (átszámítás) alkalmával készítettek. Az összesített protokollumból valószínűleg több másolati példány is készült. Az azonban bizonyos, hogy az Orsz. Építészeti Igazgatóság hajózási osztályának volt egy teljes gyűjteménye, amely kötetenként külön-külön tartalmazta a legnagyobb folyók (Duna, Tisza, Maros, Körösök, Dráva és Száva) mentén létesített alappontok (fixpontok) magasságát, a kisebb folyók magassági pontjai pedig tájegységenként kerültek egy-egy kötetbe. A vidéki kerületi igazgatóságoknál legalábbis a saját hatáskörükbe tartozó terület alappontjainak magasságát őrizték, ugyancsak protokollumokba összegyűjtve. Ami hiány ezekben a protokollum-sorozatokban mutatkozik, az a legutóbbi háború következménye. Ezeket az értékes iratokat — a magyar történet- tudomány sok ezernyi más értékes, sőt pótolhatatlan forrásával együtt — odahordták a németek a barikádokra. Az alábbiakban kísérletet teszünk egy-egy fennmaradt és ellenőrzött részlet nyomán rávilágítani a régi, sőt legrégibb vízrajzi szintezések belső értékére. Nemcsak a szakmatörténeti kutatás szemszögéből érdekes feladatról van szó. Azok a vizsgálatok, amelyeknek eredményét ismertetni óhajtjuk, nem csupán elméleti jellegűek. A Huszár-, a Lányi- és a Vásárhelyi-féle alap596
