Árvízvédelem, folyó- és tószabályozás, víziutak Magyarországon (OVH, Budapest, 1978)
A) Árvízvédelem - II. Magyarország árvízvédelmi rendszere
kasz alvó töltéssé, a Budapest—Baja közötti Duna-balparti védvonal pedig összefüggő védvonallá vált. A Duna-balparti töltés az 1940-es árvíz alkalmával Lórévnél átszakadt, az 1956-os árvíznél pedig a tassi árvízvédelmi fal és az erőmű ment tönkre (bedőlt). Az 1940-es években a Duna-balparti töltés alsó szakaszát, az 50-es és 60-as években pedig mind az alsó, mind a felső szakaszát és a bekötőtöltéseket az 1940-es, majd az 1956-os árvízszintek figyelembevételével magasították és erősítették, a tönkrement erőművet és falat kirobbantották, a medret az erőmű helyén áttöltötték, a tökrement árvízvédelmi fal helyett korszerűbb és lényegesen rövidebb árvízvédelmi falat építettek.Az árvízvédelmi művek kiépítése előtti időszakban különösen az 1838- as évi árvíz okozott a területen nagy károkat (A—16. ábra). Csepel házainak 95%-a, Szigetszentmiklóson 100n/o_a> Ráckevén 25%-a ment tönkre, de a sziget többi községeiben is sok lakóház pusztult el. Az 1876-os árvíz mintegy 120 km2 területét öntötte el a szigetnek. Az árvízvédelmi művek kiépítése után az 1940-es árvíznél a lórévi gátszakadás vize 35 km2 területet öntött el. Az 1956-os árvíznél a sziget területén elöntés nem volt, de tönkrement a tassi erőmű és árvízvédelmi fal. A Kiskunlacháza—Baja közötti Duna-balparti ártér ármentesítésének fejlődése. A Tisza—Duna közötti hátság nyugati lejtője előtt az egykor Öcsáig felnyúló mocsárvidék Kiskunlacháza alatt csatlakozik a Bajáig vonuló Duna-balparti ártérhez. A részben feliszapolt dunai fattyúágakkal átszőtt, helyenként 20—25 km széles árteret csak a Solt—Akasztó közötti út vonalán húzódó magaslatok szűkítik le, de nem osztják meg. Különösen a terület alsó, a Dunapataj—Ordas alatti részét öntözték gyakran az árvizek, de oda húzódtak le a Solt felett Apostag környékén, vagy a Ráckevei Duna-ág mentén kiömlőárvizek is. A területet a múlt század 50-es éveit megelőző időszakban 10 évenként 25, a 70-es években 28 árvíz öntötte el, melyek jórészt a Solt feletti szakaszról érkeztek. Az elöntések ellen a XVIII. században a Duna és holtágai mentén vagy az ártér peremén települt községek többnyire körgátakkal védekeztek. A megye a XIX. század elején kezdte meg a part menti gátak építését. Az 50-es évek árvizei, de különösen az 1862-es árvíz pusztításai után a 60-as években a megye és az érdekeltek Fajsztól Szentistvánig (a mai bajai határig) folyamatos töltést építettek. Ezt a munkát folytatta a 70-es évek elején a Dunapataj alatti területek ármentesítésére alakult Pest megyei Sárközi Ármentesítő Társulat. A társulat az átvett töltéseket magasította és erősítette, vonalazásukat helyenként módosította. Északi szárnyát az ordas—dunapataji töltésig, déli szárnyát a bajai magaslatokig meghosszabbította és ezzel Dunapataj—Baja között folyamatos védvonalat épített ki. A 80-as évek végén az 1876-os árvízszint fölé 40—60 cm-rel magasított töltéskorona szélessége 6 m, vízfelőli rézsűje 1 : 2—2,5, mentett oldali rézsűje 1 : 1-es volt. A századfordulón a töltést az akkor előírt szabványnak megfelelően az 1897 NV-hez 1 m-es magassági biztonsággal, 4 m széles koronával, 1 : 3—1 : 2-es rézsűkkel, NV alatt 1 m-ig felnyúló 3 m-es koroná- jú padkával építették át. A századforduló táján épített baja—bátaszéki vasútvonal töltése a terület déli sarkából mintegy 2,2 km2, Baja városhoz 86
