Ágoston István: A nemzet inzsellérei. Vízmérnökök élete és munkássága XVIII–XX. sz. (Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság, Szeged, 2001)
A két Zsigmondy
23-án bányászpompával temették el a Kerepesi temetőbe, gyermeke nem maradt, munkásságának folytatása szellemi örökösére - unokaöccsére, Zsigmondy Bélára maradt. Zsigmondy Sámuel másik fiúgyermeke Pál, jogász lett, s ügyvédi irodát nyitott Pesten. Az ő fia Béla, aki Jármay Vilmával kötött házasságából származó hét gyermeke közül harmadikként született, mint legidősebb fiú. Alsóbb iskoláit elvégezve 1858-ban a magyar-német evangélikus gyülekezet gimnáziumába íratták, ahonnan, 1863-ban a főreáltanodába vezetett az útja (az akkori Realschul-Gasse-i, azaz Reáltanoda utcai oktatási intézmény ma az Eötvös Gimnázium). A hat- oszályos tanoda elvégzése után másfél évig az Államvasutak Társaságának pesti javítóműhelyében gyakor- nokoskodott, ami jó előképzést jelentett a zürichi politechnikum felvételi vizsgája előtt. Sikeres felvételije után az 1867-68-as tanévben Zsigmondy Béla a gépészeti kar (Mechanisch-Technische Schule) hallgatója lett. Az oktatás német, francia vagy olasz nyelven folyt. A nem kötelező tantárgyak közül angol nyelvet és irodalmat, francia irodalomtörténetet és - nagybátyja biztatására - geológiát is hallgatott. Zürichben komoly magyar egyleti élet folyt, hiszen az 1863-ban alapított „Zürichi Magyar Egylet" szervezetten működött, aminek Zsigmondy előbb pénztárnoka, majd 1868-1870 között elnöke lett. 1870. augusztus 13-án kapta kézhez oklevelét, s visszatért Budapestre. Hazatérése után a Földtani Intézetnél töltötte le gyakornoki idejét, ahol Böckh János geológus támogatását élvezhette. Nagybátyja vállalatához a városligeti kútfúrási munkálatok során csatlakozott (1872 decemberében), és ott volt a kút befejező, VI. csőrakatának elhelyezésénél is. A fiatal gépészmérnök rendkívül sok technikai újítást valósított meg úgy, hogy azokat a rajzasztalon meg is tervezte. A Zsigmondy vállalkozás így mindig pár lépéssel előtte járt a hazai kútfúrási tehnológiának. Ezt felismerve Schafarzik Ferenc, a műegyetem geológus professzora a Zsigmondyak pesti fúrásainál tartotta meg hallgatóinak rögtönzött előadásait. A kor kiváló természettudósai különben is erősen összetartottak, ismerték egymás munkásságát, támogatták egymás tudományos elképzeléseit, ezzel is példát mutatva a mérnökök újabb generációinak. PL: Lóczy Lajos balatoni kutatásainál ott volt - többek között - Cholnoky Jenő, Csonka János (ő tervezte a kutatóhajót meghajtó motort), valamint Péch József és Bogdánfy Ödön is. Bogdánfy Lóczynak ajánlja Hydraulika c. munkáját, Cholnoky Eötvös Loránd torziós inga kísérleteit fagyoskodta végig a tó jegén elhelyezett mérősátorban, Lipthay Sándor (műegyemi professzor, Zielinszki felkarolója) bírósági szakértő Zsigmondyval... Ma is elkelne az ilyenféle összefogás, kapcsolatrendszer! 1872-1876 között Zsigmondy Béla mindent igyekezett megtanulni nagybátyjától, amit csak lehetett, s azon az úton járt, hogy egyszer majd Zsigmondy Vilmos örökébe lépjen. A kiváló tulajdonságokkal bíró fiatalember nem csak a gyakorlatban, de az elméleti kérdések megfogalmazásában is jeleskedett. 1873. január 8-án, a Magyarhoni Földtani Társulat szakülésén a „hengerfúrás"-ról értekezett, kiegészítve nagybátyjának az „Emlékirat az Alföldön fúrandó artézi kút tárgyában" címmel tartott előadását. Az 1873-as előadáson elhangzottakat a gyakorlatba is sikerült áttenni, hiszen a városligeti munkánál 1876. szeptember 1-jén kapták az első „mag"-ot, egy 27 cm-es henger formájában. A későbbiekben több ilyen mintát sikerült felszínre hozni, s bebizonyosodott, hogy az ottani rétegek fekvése teljesen vízszintes. (Megemlítendő, hogy a Fabian-féle ejtőkészülék helyett automatikus szabadeséses megoldást alkalmaztak, amellyel percenként 18-26 ütést tudtak
