Víztükör, 1999 (39. évfolyam, 1-6. szám)

1999 / 6. szám

DR. TAXNER ERNŐNÉ 1943-1999 Dr. Taxner Ernó'nét, a vízügyi szolgálat hosszú időn keresztül megbecsült tagját 1999. október 28-án kisérték utolsó útjára a Farkasréti temetőben családja, barátai, volt munka társai. Érte szólt a harang, érte imádkoztak az előző napi gyászmisén. így beszélt róla "régen­­volt" munkatársa, Szabó Péter: "Tegnap a gyászmisén és most a ravatalod körül a jelenlévők nagy része hajdani munkatársad, kollégád, szakmai partnered volt. Ebből két dolog következik. Egyrészt az, hogy számodra a munka, a szakmai tevékenység rendkívül fontos volt, más­részt , hogy akikkel együtt dolgoztál szerettek és tiszteltek. Több mint három évtizedes hivatali munkád során mind a vízügy, mind pedig a környezetvédelem területén döntően elismerésben, megbecsülésben volt részed. Valamennyien ismertük már-már legendás lelkesedésedet, segítőkész­ségedet, forduljon hozzád bárki , bármi­lyen problémával, függetlenül attól, hogy éppen akkor beosztott munkatárs, vagy minisztériumi főosztályvezető voltál. Munkád és családod mellett kiemelkedő jelentőségű volt az a szakmai társadalmi munka, melyet a Magyar Hidrológiai Társaságban végeztél és amelynek 1968. óta tagja voltál. Döntő érdemeid voltak az Ipari Vízgazdálkodási Szakosztály mega­lakulásában és működésében, melynek tíz éven keresztül elláttad a titkári feladatait is. Aktív munkádat a szervezet Pro Aqua díjjal ismerte el. Kollégáid, a vízügyi szakma elismerését is jelzi az is, hogy már környezetvédőként választottak meg a Társaság főtitkár helyettesévé, mely tisztedet a legutóbbi időkig közmegelégedésre láttad el. Személyes példád nagyban hozzájárult ahhoz, hogy egyre többen ismerjék fel: a vízügy és a környezetvédelem között sokkal több és fontosabb ami összeköt, mint ami szétválaszt. Személyes felelősségnek is érzem, hogy közreműködtem megszokott vizes környezetedből való kiválásodban és örömmel tapasztaltam, hogy új szerep­körödben is otthonosan mozogva kiválóan Dr. Taxner Ernőné Gimnáziumi érettségi után (1962.) a BME vízgazdálkodási karán végezett (1969.) Kezdetben a Közép-Duna-völgyi Víz­ügyi Igazgatóság Vízellátási és Csatornázási Osztályán előadó (1969- 76.), majd az OVH Vízellátási és Csatornázási Főosztályán főelőadó (1976-87), a KVM Vízellátási és Csatornázási Főosztályán főelőadó (1987-90.), az OVF Vízellátási és Csatornázási Főosztályán főelőadó munkaköröket tölt be. 1992-94. között a környezetvédelmi miniszterek személyi titkára. Ezt követően 1994-96. Között a KTM Kutatás és Oktatásszervezési Önálló osztályának főosztályvezetője, 1996- 99. Között ugyanott a Protokoll Önálló osztály főosztályvezetője, később a KöM Közönségszolgálati Irodájának közigazgatási szaktanácsadója. 1999. április 25-én a a KöM-ben munkaviszonya megszűnt. Ezt kö­vetően az Országgyűlés Környe­zetvédelmi Bizottságánál szakértőként működött közre. megálltad a helyed. Megdöbbentünk és aggódtunk súlyos betegséged hallatán. Később megkönnyebbülve tapasztaltuk, hogy erős akaratoddal úrrá tudtál lenni a megpróbáltatásokon az új célok elsődlegesen a fiatalok segítése családban és a közéletben - új energiákat generáltak benned és mi újra a régi, dinamikus jókedélyű Taxner Juditot láthattuk. Már-már azt hittük, hogy minden rendben lesz, ám a legyőzöttnek hitt alattomos kór méltó partnerekre talált azokban, akik azt próbálták bizonyítani, hogy arra a munkára amit nagy szorgalommal végeztél nincs szükség. Ezzel szemben már te is tehetetlen voltál. Amikor az elűzetésed napján beszéltünk már érezhető volt a hangodon a kiábrán­dultság és az hogy feladtad. Kétezer éve tudjuk: " Boldog az a szolga, kit midőn gazdája hazatér, munkában talál."Ám sajnos ennek gyakran a fordí­tottja is igaz. "Boldogtalan az a szolga... Ez a boldogtalanságot, ezt a csalódottsá­got láttam rajtad a kórházi ágyon utolsó találkozásunkkor. Akkor már látszott raj­tad, mennyire elkeserít az a tudat, hogy a gazda rövidesen hazatér, és téged nem talál munkában. Függetlenül attól, hogy erről nem te tehettél. Ekkor már nyilván­való volt: nincs visszaút. Hiányozni fogsz nem csupán családodnak, férjednek gyermekednek, unokádnak, hanem annak a sok-sok munkatársadnak, kollégádnak, akik szerettek, tiszteltek, akik közül most sokan eljöttek és még szá­mosabban lélekben veled vannak. Hiányozni fog szervezőkészséged, hiá­nyozni fog útközben délután negyed öt tájban a rádióból jellegzetes hangod, amikor profikat megszégyenítő biztonság­gal hasznos tudnivalókkal láttál el ismerősöket és ismeretleneket egy-egy szép új természetvédelmi könyvről, kiad­ványról vagy egy eseményről, vagy csak éppen egy apróságról, mellyel szebbé, tisztábbá tehetjük azt a világot, amelyet itthagytál. Emlékedet szeretettel megőrizzük!" 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom