Víztükör, 1995 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1995-11-01 / 11. szám

Erdélyben jártunk

A Magyar Hidrológiai Társaság közép-dunántúli területi szervezete (Székesfehérvár) a Csíkszeredái vízügyi szervezetekkel évek óta fennálló kapcsolata segítségével évenként 40-45'fő részére biztosít arra lehetőséget, hogy megismerkedjen Hargita megye vízgazdálkodásával, a környék népművészetével, történelmi emlékeivel és magával a néppel, a tájjal, Erdély hegyeivel, medencéivel és településeivel.

Az 1995. évi programok során a Csíkszeredái kollégák a nyár folyamán voltak hazánkban, a fehérváriak pedig szeptember 13-17. között látogattak el Csíkszeredába és környékére.

A tanulmányútnak szerencsés résztvevője lehettem és így megkísérlem néhány mondattal tájékoztatni a Víztükör kedves olvasóit e nagyon szép és emlékezetes utazásról

Első nap

1995. szeptember 13-án, reggel öt órakor indult el autóbuszunk a közel 850 kilométer hosszú útra. Budapest határában az M0- ás autóút egy pontján csatlakozott a társasághoz Moldova György neves írónk, aki készülő könyvéhez gyűjt adatokat a vízügyi ágazatban dolgozókról, azok munkájáról.

Utazásunk elején tapasztalatokat szereztünk arról, milyen “tekervényesen rázós” feladatot jelent az M0-ásról a 4. számú főútvonalra eljutni.

Biharkeresztesnél személyesen is láthattuk a kilométer hosszúságú kamionsort, amely a határátlépésre várakozott. Mi szerencsések voltunk, mert autóbuszunk egyórai várakozás után indulhatott tovább, a határtól még körülbelül 10 órai utazást jelentő cél felé. Nagyvárad után az addigi sík terület lassan dombossá vált, majd autóbuszunk megindult a Királyhágó emelkedőjén a tetőpont felé. A Királyhágó nevezetes pontján rövid utazási szünetet tartottunk, megmozgatva a hosszú úton “megmacskásodó” lábainkat, megtapostuk a történelemben sokat emlegetett helyet.

A további utunkon érintettük Kolozsvár, Torda városokat, majd figyelembe véve azt, hogy mintegy kétórás késésben vagyunk, Marosvásárhelyt kikerülve Székelyudvarhely felé vettük az irányt. Igyekezni kellett, mert már sötétedett, és sötétben, a nem ismert területen kivilágítás nélküli szekerekre is gondolva, nem kellemes az utazás.

Farkaslaka települést már sötétben értük el, és csak sejtettük, hogy a temetőben a nagy fák alatt hol van Tamási Áron sírja.

Székelyudvarhely városába már lámpafények mellett érkeztünk és még jó órai út volt előttünk. Székelyudvarhely után keletnek fordulva keresztezi a Csíkszeredára vezető út a Hargita gerincét, 1000 méter magasságban.

Magyar idő szerint 20.45 körül értünk Csíkszereda városába, a város központjában lévő Hargita Szállodába, ahol már vendéglátóink némi aggodalommal, köményes pálinkával, kürtőskaláccsal és rendkívüli vendégszeretettel vártak.

Csíkszereda városi rangját a XV. században kapta, 1876-tól Csík vármegye székhelye volt. Jelenleg Hargita megye székhelye.

Csíkszereda vonatkozásában nagyon röviden három dolgot meg kell említeni:

1. A városi líceumot, amely 1668-ban kezdte működését, akkor még az önálló Csíksomlyó településen.

2. Acsíksomlyói búcsújáróhelyet, amely ma már Csíkszereda város része.

3. A Mikó-várat, amelyet Mikó Ferenc csíki főkapitány kezdett építeni 1613-ban. Ma az 1714-ben újjáépített formájában látható. (Sajnos időhiány miatt a múzeumot nem tudtuk megnézni.)

Vacsora után különösebb altatóra senkinek nem volt szüksége, a háromcsillagos szálloda kétszemélyes, szépen berendezett szobáiban jólesett a pihenés.

Második nap

Szeptember 14-én reggel, kelet-európai időzóna szerint, a magyar időnél egy órával korábban, 8 órakor indultunk déli irányba. Útközben érintettük Tusnádfürdő, Málnásfürdő településeket és jelentős borvizes területeket. A napi program első állomása: a Sepsiszentgyörgy északi szegélyén lévő árkosi kastély. Ä barokk kastély valamikor a báró Szentkereszti család birtoka volt.

AII. világháború után sorsa azonos volt a Kárpát-medencében található kastélyok sorsával, termelőszövetkezeti kezelésben volt, magtárnak, birkaistállónak (hodálynak) stb. használták. Helyzetén akkor történt változás, amikor is a “Kárpátok Géniuszának” alakították ki pihenőhelyéül. A kastélyt teljesen felújították. A felújítás során külön helyiségeket képeztek ki (hálószoba, fürdőszoba) Ceausescu, illetve felesége számára. A bútorzatot stílbútorok képezik. A “Kárpátok Géniusza” azonban

egy alkalommal, akkor is csak néhány órára vette igénybe.

Jelenleg a kulturális minisztérium kezelésében van, kultúrközpont, jelentős Shakespeare-gyűjteménnyel.

A következő állomás a sepsiszentgyörgyi vártemplom volt. Sepsiszentgyörgy megyeszékhely a Bodaki és a Barát hegységek közötti völgyben, az Olt folyó partjain. Ősi település, egy 1332-ben kelt okmány már jelentős településként említi, városi rangot kapott a XV. században. 1690-től már középiskolája volt, ebből alakult ki a Református Mikó Kollégium.

A program során a XVI. századból való vártemplomot tekintettük meg. A templomban a helyi múzeumigazgató tartott élvezetes tájékoztatót a környék történelméről, küzdelmeiről és a térséget 40 évenként megrengető földrengésekről. Igen érdekes látványt nyújtott a templom melletti területen, a volt Mikó-kollégisták által elhelyezett, körülbelül 40 darabból álló kopjafasor. Évfolyamonként helyeznek el kopjafát.

Sepsiszentgyörgy városából a csernátoni népi faragó táborba vezetett az utunk. Csernáton Sepsiszentgyörgytől körülbelül 20 kilométerre északkeletre lévő, mintegy 4000 fős település. A településen népfőiskola, fafaragó tábor működik. A két intézmény a település múzeumának területén helyezkedik el.

A többszörös feladatot ellátó intézményben Haszmán Pál adott tájékoztatót a település történetéről, de beleszőve a mai gondokat, nehézségeket is. Haszmán Pált fafaragómesterként mutatták be, akit hazánkban valószínűleg népművészként tisztelnének. Haszmán Pál azonban sokkal több ennél, tudós történész, de politikus is, akinek véleményét, gondolatait érdemes volna más helyen is meghallgatni. Haszmán Pál spontán, nagyon szép magyarsággal elmondott előadását tanítani kellene. Haszmán Pál a tanulmányút minden tagját meghódította. A helyszínen megtekintettük a Németországba készülő székelykapu faragását is. Számunkra élményt jelentett e munka látványa.

A napi program következő állomása a besnyői víztározó volt. A víztározó a Feketeügy nevű vízfolyás mellékvízfolyásán létesített völgyzárógátas létesítmény. A vízfelület körülbelül 80-90 ha területű, a viszszatartott víz 2,5-3,5 millió m . A víztározóhoz tartozó vízgyűjtőterület körülbelül 100 km2. (Az adatoknál azért szere-6