Víztükör, 1993 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1993-10-01 / 10. szám
Cséry Pál a Fővárosi Vízművek igazgatója Jubileum 125 éves a Fővárosi Vízművek Fővárosunk területén a korszerű intézményes vízellátás kezdetét, egyúttal a Vízművek történelmének az indulását az Országház északi szárnya helyén állt Hajóhivatal téri, ún. Ideiglenes Pesti Vízmű létesítésétől számítjuk. A városi magisztrátus William LINDLEY európai hírű angol mérnököt bízta meg a vízmű terveinek elkészítésével és a kivitelezés műszaki irányításával. Az építés 1868 elején kezdődött és a szivattyútelep az első kúttal 1868 decemberében már megkezdhette működését. Mivel a vízmű kezelése és üzemeltetése egyre nagyobb szervezet jó működését igényelte, élére 1872-ben WEIN János személyében "vízvezeték-igazgató"-! állítottak. Rá hárult — Buda, Pest és Óbuda 1873. évi közigazgatási egyesítése ütán — a kezdettől fogva ideiglenesnek tekintett vízmű végleges megoldással való felváltásának feladata. Wein a természetes szűréssel történő víznyerésnek volt a meggyőződéses híve. Az ő koncepciója alapján építettek parti szűrésű galériákat — vízszintes gyűjtőcsöveket — a pesti Dunaparton, a mai Kossuth Lajos térnél és a Margit-hídtól északra, valamint Óbudán a budaújlaki parton. A Wein által épített "Budaújlaki vízmű", a hozzá tartozó nyomásövezetek kialakításával már 1881-ben, egy évszázadra előre meghatározta a magasságilag igen tagolt budai oldal vízellátásának rendszerét. Ó volt az, aki keményen és szívósan küzdött azért, hogy a "végleges" pesti vízmű, partszűrésre alapozva épülhessen meg az általa kiszemelt és feltárt káposztásmegyeri Dunap-parton. A Káposztásmegyeri vízmű építése 1893-ban, 100 évvel ezelőtt kezdődött, Wein János tervei alapján és 1904-re fejeződött be Kajlinger Mihály, a második vízműigazgató megalapozott módosításával. Az ún. Káposztásmegyeri főtelep a századfordulón Európa legkorszerűbb vízműve volt. A század elején biztonsággal működő vízellátást a főváros az 1910-es évek közepére kinőtte. A tervezett fejlesztéseket azonban az első világháború meghiúsította. Az érdemi megújítási munkák — például a gőzüzemről az elektromosra való áttérés — csak 1927-ben, a bővítési munkák pedig 1930- ban tudtak megindulni. A második világháború ismét keresztülhúzta a fejlesztési elképzeléseket, sőt a kegyetlen bombázások és a főváros ostroma a Vízműveket sem kímélte. A keletkezett károkat és a szolgáltató kapacitás csökkenését csak 1947-re sikerült felszámolni. 1950-ben létrehozták Nagy-Budapestet azáltal, hogy a környező községeket, városokat a fővároshoz csatolták. A jelentősen megnövekedett igényeket a Fővárosi Vízművek csak nehezen tudta kielégíteni. Az ötvenes évek végére szinte állandósultak a vízhiányok a város különböző pontjain. A hatvanas, hetvenes években újra — csak a múlt századihoz hasonlítható — fejlődés következett. A vállalat jól gazdálkodott a lehetőségekkel, új kútsorok, vízműgépházak, irányítóközpontok, tisztítóművek épültek. A Fővárosi Vízművek ma nemcsak a Budapest területén élő több mint 2 millió lakosnak, valamint az itt működő intézményeknek és iparnak, hanem a főváros körüli agglomerációs övezetből még 20 különféle jellegű településen mintegy 150000 környékbelinek is biztosítja az igényeket kielégítő, illetve a kontingensekben megállapított mennyiségű, kifogástalan minőségű ivóvizet, ezen felül — az ivóvízkinccsel való takarékosság célzatával — egyes ipari övezetekben vállal igények szerinti használati vízszolgáltatást is. A Vízművek ezt a tevékenységet mintegy 2800 dolgozójával látja el, akik közül 600 alkalmazotti, 2200 pedig fizikai állományú. Jelenleg a fővárosi Vízművek az ivóvíztermeléshez 857 db különféle típusú kutat és egy felszíni, azaz Duna-vizet tisztító művet üzemeltet. A kutak 98%-a partszűrésű. Telepítési helyeik a Szentendrei-sziget északi csúcsától a Csepel-szigeti Ráckeve térségéig mintegy 90 km hosszon elhúzódó dunai partszakaszok. A felszíni víztisztítómű tulajdonképpen egy csúcsvízmű. Csak akkor üzemel, ha hosszan tartó alacsony vízállás esetén a partiszűrésű kutak hozama csökken és az emiatt kieső vízmennyiséget pótolni kell. A természetes szűrésű víz termelésének két fő bázisa:- az 56 km2 kiterjedésű Szentendrei-sziget, ahol a Vízmű a századforduló óta telepített kutakat és amely természeti adottságai miatt kitűnő terület,- a 256 km területű, a főváros déli térségébe részben beékelődő Csepel-sziget, ahol a Vízművek 1949 óta épít kútsorokat, amelynek adottságai azonban már korántsem olyan kedvezőek. A szigeteken kitermelt víz alacsonynyomású távvezetékrendszerek és helyenként Duna alatti alagutak és bújtatok segítségével jut el a három nagy átemelőre, nevezetesen északon a káposztás megyeri és Békásmegyeri, délen pedig a Csepeli telepekre. Ezek továbbítják azután a vizet a hozzájuk tartozó főnyomócsőrendszerek segítségével a különféle nyomásövezetek gépházai és víztároló medencéi felé, hogy azok a részükre kiépített gerinc- és elosztóhálózatokon, majd pedig a házbekötéseken át eljuttassák a fogyasztókhoz. Kisebb kapacitású termelő egységek működnek még Káposztásmegyertől északra a Duna balpartján, a Margit-szigeten, a Kossuth Lajos tér és a Szt. István park közötti felső rakpart alatt és a Szilas- valamint a Rákos-patak mentén. Ezek egy részének a vize a hálózatba kerül. A Vízművek a főváros területén jelenleg 4282,2 km, az agglomerációs területeken pedig 59,3 km ivóvízhálózatot üzemeltet, mintegy 50 000 db szerelvénnyel és közel 190 000 db fogyasztói bekötéssel. Ebből a hálózatból 427 km 70 évnél idősebb, a nullára írt összhossz pedig a teljes hálózat kb. 30%-a. Még ma is találhatók olyan üzemelő csőszakaszok melyeket 1869-ben fektettek le. A használativíz hálózatának hossza 68,4 km. Az ellátás biztonságát szolgálja a fővárosban az a 62 db ivóvíztároló medence és víztorony, mely a különböző nyomásövezetekben működik. Ezek össztérfogata alig több mint 306 000 m3, ami a csúcsfogyasztás 24%-a. Az utolsó évszázad műszaki fejlődése végig követhető a Vízműveken. Vannak még ma is üzemelő 110 éves galériái, 90 éves aknakútjai, 50 éves csőkútjai, modem csáposkútjai és a Csepel-szigeten egy világviszonylatban is korszerű, ózonos technológiával működő kezelőműve, mely az ottani kutak vizét vas- és mangántalanítja. A régi, patinás külsejű gépházakat a modem kialakításúakig ma már mindenütt a legkorszerűbb gépi és hírközlési felszereléssel látták el. Néhány jellemző termelési és fogyasztási adat az 1992-es évről: Termelt víz ebből tisztított víz Termelt ipari víz Max. napi ivóvíztermelés Értékesített ivóvíz ebből lakossági arány ipari és közületi arány 341 587 000 m3 25 513 000 m3 10 884 000 m3 1 237 000 m3 285 756 000 m3 61% 39% A budapesti ivóvíz ma még megfelel a legszigorúbb előírásoknak. Európában a legjobbak között tartják számon. Köszönhetjük ezt annak is, hogy elődeink és a Budapesten, valamint a Szentendrei- és Csepel-szigeten élők eddig még eredményesen védték, óvták a vízforrásokat, a víznyerő területeket. A Fővárosi Vízművek, mint ahogy azt történelme bizonyítja, minden időben helytállt és biztosította a főváros lakosága részére az egészséges ivóvizet. E szolgálatának a jövőben is a legjobb tudása és szándéka szerint eleget akar tenni. «> Cséry Pál igazgató 6
