Víztükör, 1993 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1993-04-01 / 4. szám
■1НПНВВВПНППЯННШННИНННИННННВ1 A francia modell bevezetésének reményében A Dráva-partról jelentkezem Annak a folyónak a partjáról, amely másfélszáz kilométer hosszban határt képez Horvátország felé, és amely - talán a „láncoskutya” időszaknak is köszönhetően - szakaszosan megőrizte szabályozatlan, természetes jellegét, vad és változatos szépségével újra és újra megragadja a látogatót, akárhányszor is látta már. A kiegyenlített vízjárású Dráva a nagy lehetőségek folyója, ahol azonban az eltérő érdekek összebékítése még kitartó tárgyalásokat igényel Kiemelést érdemel ezek közül a táj arculatát, növény- és állatvilágát egy Nemzeti Park keretében lehetőleg változatlanul megőrizni szándékozó hazai természetvédelem, és a főképp horvát kezdeményezésre napirenden tartott energiahasznosítás közötti ellentmondás. A Drávánál is, mint annyi más nagy folyónál előállt egy új helyzet, nevezetesen, hogy ismét meg kell határozni a folyó használatával, hasznosításával és szabályozásával kapcsolatos feltételrendszert. A még most is érvényes szabályozási koncepció hagyományosan az árvizek, ajég és a hordaléklevezetést, valamint a hajóút biztosítását tekintette fő szempontnak, az újabb igények (energiahasznosítás, parti szűrésű vízkészletek kiaknázása, természetvédelem, rekreáció) azonban ennek a koncepciónak egyfajta átértékelését kívánják. Ez széles körű és nem halasztható együttműködést igényel a környezevédelmi, a természetvédelmi és a vízügyi szakemberektől a Dráva két partján. IVIűködési területünknek a Dráva csak határa. Van egy üzemi lapunk, amely a „Drávától a Balatonig” címet viseli, meghatározva ezzel hazánknak azt a közel 10 ezer négyzetkilométeres szegletét, ahol élünk és dolgozunk. Ez a terület alapvetően dombvidék jellegű, amelyből délen a Mecsek és Villányi hegység emelkedik ki. Kisebb síkvidéki területek a Balaton, a Duna és a Dráva mentén találhatók. A terület településszerkezetére az aprófalvak nagy aránya ajellemző. E területen 545 (!) településen - amelyből csupán tizenkettő a város - kereken 720 ezer lakos él. A fő befogadók, a felszíni és részben a felszín alatti vízkészletek a területen szélein helyezkednek el, míg a terület belseje kisvízfolyásokkal szabdalt, és vízben szegényebb. Ez az adottság volt az elindítója mindkét megyében a regionális vízellátó rendszerek kiépítésének is. A két megye települési vízellátásának helyzete százalékos arányban hasonló ugyan, de az ellátatlan települések vonatkozásában már nagy különbséget mutat. Somogybán 96 százelékos lakossági vezetékes vízellátás mellett csupán egy településen nincs vízmű, ugyanakkor Baranyában 90 százalékos ellátottság mellett még 117(7) település nem rendelkezik vízművel. Az önkormányzati törvényben foglalt vízellátási program végrehajtása azonban területünkön jó ütemben halad, így 1994. végére várhatóan valamennyi település rendelkezik majd legalább közkutas vagy közkifolyós vízművel. Mint máshol is az országban, a szennyvízközmű ellátottság ezen a vidéken is csak kullog a vízellátás mögött. Baranyában a lakosság fele, a Somogybán 35 százaléka él csatornázott településen, az 545 településből csak 36 rendelkezik csatornaművel. Említést érdemel viszont, egy a balatoni üdülőkörzetcsatornázottság a déli parton meghaladja a 75 százalékot Szabad legyen itt néhány megjegyzést tenni. vízbázisvédelem, az egészséges emberi környezet megteremtésének igénye, a sokat emlegetett Európához való felzárkózás egyaránt megköveteli a csatornázás nagyobb ütemű fejlesztését, a helyi erőforrások még szélesebb bekapcsolása révén is. Ennek eléréséhez kívánatos volna, ha ez megjelenhetne az önkormányzati kötelező feladatok között a finanszírozási feltételek egyidejű átgondolásával. Ez egy olyan területnek tűnik, ahol lehetőség kínálkozna külföldi tőke bevonására, például koncessziós konstrukció keretében. Érdemes volna azon is elgondolkodni, hogy az önkormányzat koncessziós megoldás esetén is valamilyen, lehetőleg több évre szóló - a céltámogatáshoz hasonló - támogatáshoz juthasson, mert ezzel elfogadható szinten lehetne tartani a lakossági induló terheket. A anyagi erőforrások koncentrálását és az ebből finanszírozható víziközmű fejlesztés gyorsítását jelenthetné a vizek mennyiségi és minőségi igénybevételével összefüggő díjak kivetésének, beszedésének és felhasználásának ismételt egységesítése, lényegében a szennyvízbírságolás intézményének visszaterelése vízügyi „térfélre”, a vízügy erőltetett, és minden józan megfontolással ellentétes szétszedésének egyidejű megszüntetésével. Ez első lépése lehetne egy új finanszírozási konstrukció megteremtésének, ófrancia modell bevezetésének is, amelynek lényege: egy vízgyűjtőterületen - a lakosság bekapcsolásával - meghatározzák a vízikörnyezet védelme és javítása érdekében, bizonyos időtávon, például 10 év alatt, a szükséges tennivalókat, ezek költségeit, majd a lehetséges támogatások, preferenciák, adókedvezmények figyelembevételével megállapítják a vizek igénybevételi díjait, amelyben így a fejlesztési költségek meghatározott részének is meg kell térülnie. Érvényesül tehát a társadalmi igazság: a vizek mennyiségi és minőségi használói a használat arányában járulnak hozzá a vizek védelméhez, a vízbázisok fejlesztéséhez. Nem kerülhető meg itt a víziközművek üzemeltetési kérdése sem, amely az önkormányzati tulajdonba adást követően kezdett el „színesedni”. Nem igényel nagy jóstehetséget annak előrevetítése, hogy ez egy ha4
