Magyar Vízgazdálkodás - Víztükör, 1991 (31. évfolyam 1-6. szám)
1991 / 3. szám
SZÉCHENYI „Én nem a tagadás, hanem a teremtés embere vagyok” (Széchenyi István) Széchenyi István a teremtés embere volt - tevékeny volta, moralitása, egyetemes gondolkodása azzá tette. Napjainkban, amikor - minden szegletében, megfeszítve - újjá kell teremtenünk ezt az országot, nem nyúlhatunk jobb példaképhez mint Széchenyi. Nem túlzás mindennapjainkra a teremtés szó - hiszen pár tízezer ember diktatórikus államából kell egy Hazát csinálnunk, az ügyeskedő alkalmazkodást kell összefogássá, tudatos munkává változtatnunk. „Cselekednünk kell, ha élni akarunk, gyökeresen, mély sarkallatilag cselekedne - mondja Széchenyi. Talán soha nem volt oly enervált e Nemzet mint most, s talán soha nem kell, hogy oly mélyre hasson a felszólítás: „Cselekednünk kell, ha élni akarunk..." Példa moralitása is. Egy békés reformot, egy békés forradalmat végrehajtó országban határtalan jelentősége van a hűség, állhatatosság és mértéktartás példájának. Mert forradalmat akarunk, változtatást akarunk - de rombolás nélkül, az értékeket megtartva. Hitelességünket a szavak igazsága kell, hogy megtámassza - a tegnap, egy éve, öt éve az árnyékos oldalon elmondott szavak igazsága. Széchenyi példa arra, hogy az igazsághoz való ragaszkodás, állhatatosság nem mond ellen a mértéktartásnak. ,^4 nemzet oly erkölcsi test, mely az emberiségnek alkotórésze, és azon lépcsők egyike, melyeken az emberi nem mind magasabbra emelkedhet a tökéletesülés felé.” Ma hatékonyan tevékenykedni csak erkölccsel és egyetemes gondolkodással lehet. A lépték a Nemzet - különben elveszünk. Soha nem volt talán oly szükség globális szemléletre mint most. Széchenyi tudta: folyószabályozás nélkül víziközlekedést, víziközlekedés nélkül kereskedelmet csinálni nem lehet. Tudta: vízrendezés nélkül nincs növénytermesztés, a növénytermesztés azonban csak élő kereskedelemben, pénzvilágban kap értelmet, nincs kereskedelem közlekedés és hidak nélkül - s mindennek a mozgatója a szellem, mely egy Akadémiában lakik. Tudat nélkül a tett csak ostoba mozdulat... IC ISTVÁN ÉS A MAGYAR Ennek szellemében kell tennünk vízügyi dolgainkat. * „Magyar Ország rosszul volt, meglehetősen van, jobban lest’ - írta Debrecen város vendégkönyvébe Széchenyi István tiszai szemleútja alkalmával 1848. augusztus 5-én. Ezen optimista kicsengésű, szebb jövőt ígérő megjegyzésnek elsősorban éppen Széchenyi a vízszabályozás terén végzett új korszakot nyitó munkássága teremtette meg hitelét és reális alapját. A XIX. század közepének két-tudományos, politikai és gazdasági tekintetben egyaránt - példa nélküli nagy vállalkozása: az Al-Dunának és a Tiszának a szabályozása. Mindkét munkában Széchenyi kulcsszerepet vállalt és töltött be. Valós szerepét, a munkákban való részvételének értékét természetesen csak akkor tudjuk érzékelni, ha a tudományos, politikai és társadalmi hátteret is látjuk. Szükséges ezért pár szóval ezeket a területeket is érinteni. A szabályozások előtt Magyarország területének mintegy harmadát rendszeresen döntötték folyóink, így ezeken a földeken korszerű mezőgazdasági művelés elképzelhetetlen volt. E tekintetben különösen a Tisza és mellékfolyói voltak hírhedtek. Rájuk gondolva mondta Széchenyi: „Milly szép tartományokat nyerhetnénk egy csepp vérontás nélkül a hazának! s mennyire szelídülne s nyájasodna még anyaföldünk levegője is, ha a nád és zsombék helyett, mellyben most róka s farkas csatangol, kies mezők s mosolygó lakhelyek támadnának.1" A Dunának világkereskedelmi jelentőségét is nagyon helyesen mérte fel, ezért volt olyan fontos gazdaságpolitikai stratégiájában az al-dunai hajózást gátló zuhatagos szakasz szabályozása: „Severin bércei s Duna kőszirtjei mindig gátolják a világ egyéb lakosaival közelekedésünket?" - teszi fel a kérdést, melyre csak „nem”-mel felelhetett minden józan magyar ember. Az idézetek arra vallanak, hogy Széchenyi rendkívül tisztán látta vizeink szabályozásának jelentőségét: termőterületekhez és kitűnő víziutakhoz juthatunk általa. Ez pedig - amin egész életében munkálkodott - egyet jelentett szeretett hazája sorsának jobbra fordulásával. Amilyen erősen óhajtotta hát népének gazdasági felemelkedését, olyan szilárdan kötelezte el magát a vízszabályozás ügyének. Hiába látta volna azonban a teendőket Széchenyi világosan, ha céljai megvalósításához a tudományos és politikai feltételek hiányoztak volna. Az előbbit, talán a legfontosabbat, az 1782-ben Budára költöztetett „Institutum Geometricum" biztosította, melynek hidrotechnikai fakultásán számos kiváló vízmémököt képeztek ki. Közülük kerültek ki a Duna feltérképezői - Bállá Antal, Huszár Mátyás, Vásárhelyi Pál... A politikai feltételek is kedveztek az Al- Duna-szabályozás megkezdésének. Bécs belátta, hogy Magyarország folyóinak hajózhatóvá tétele Ausztria érdekeit is szolgálja. Mivel érdemelte azonban ki Széchenyi, hogy nevét az emlékezet az Al-Duna szabályozásával olyan szorosan összefonta? Nemcsak koordinált és feltételeket biztosított, hanem több érintett ország társadalmi és gazdasági erőit mozgósította az ügy érdekében! Példaként csak néhányat említünk:- a Duna Gőzhajózási Társaság gazdag és nagytekintélyű osztrák és magyar részvényeseit;- Szerbia fejedelmét, Obrenovich Milost, aki 1834 nyarán, amikor a Duna vízállása rendkívül alacsony volt, 1000-1500 emberrel törette a Vásárhelyi által kijelölt mederszakaszban a sziklazátonyokat.
