Magyar Vízgazdálkodás - Víztükör, 1991 (31. évfolyam 1-6. szám)

1991 / 5. szám

OTTHONTÓL HAZÁIG Mosonyi Emil emlékei Szeptemberben egymást követték a Széchenyi-megemlékezések. A Magyar Tudományos Akadémia ünnepi ülésszakkal tisztelgett a hal­hatatlan, a legnagyobb magyar előtt. A tanácskozáson részt vett és előadást tartott napjaink egyik legelismertebb vízügyi szakembere, a világhírű Mosonyi Emil professzor is. Hírneves és örökifjú. Minden lépését, hűséges társa, felesége mellett, megannyi őrangyal vi­gyázta: elsősorban hajdani tanítványai. Közöttük dr. Starosolszky Ödön, akivel a megbeszélt ran­devúra érkezik, csöppnyi késéssel — bizony, a késő délutánba nyúlott az akadémiai disputa. Nem, hessegeti el az aggodalmaskodást, egyálta­lán nem fáradt, semmi szükség, hogy az interjú előtt lepihenjen. S a nehézkes szakmai viták után szinte földerül az arca, hogy ifjú korára „fe//"em­lékeznie. Arra a gimnazista kamaszra, akinek a ' matematika és a fizika volt a mindene, így csakis e két tárgy oktatójaként tudta elképzelni a jövőt. Még jó, hogy édesapja gyakorlatias ember lévén, „leszállította” tizenéves fiát a földre. ,. „ Olyan pályát keress, aminek praktikus vonat­kozásai vannak, mondotta nekem. Megismerte­tett egy fiatal mérnökkel, aki egy hosszúra sikere­dett estén, egy rózsadombi sörözőben, elmagya­rázta nekem, mit csinál egy mérnök, úgyhogy im­már tétovázás nélkül jelentkeztem a Műegyetem­re. Hídépítőnek készültem, de az utolsó szemesz­terekben, jó jegyeim miatt s professzorom nem kis befolyásolására, átpártoltam a vízépítési szak­ra. Mire végeztem, 1934-et írtunk, lett gondom elég, mint a többi diplomásnak, mérnöknek, ta­nárnak... Állás?! Micsoda illúzió! Apám felnőtt­ként beszélt velem: Édes fiam, beajánlhatlak a Postához, áshatsz gödröt, állíthatsz telefonpózná­kat, az is munka... ” De közbeavatkozott egy hajdani védőangyal: professzora, aki őt szemelte ki a vízépítési tan­szék egy esztendőre megüresedett tanársegédi posztjára. Ez Mosonyi Emilnek olyan kitüntetés volt, akár a Nobel-díj. Egy évig a Műegyetemen dolgozott, majd a Földművelésügyi Minisztéri­umba került, ahonnan is visszakérték: ő végezte a tárca számára készülő kutatásokat és előadáso­kat is tarthatott. Bére havi nyolcvan pengő volt, hozzájött még százhúsz pengő jutalomként az esztendő végén. Közben különmunkát vállalt a Menyhárt és Misteth cégnél (melynél az utóbbi társ, egyike legjobb barátainak ma is). Aztán kö­vetkezett az igazi próbatétel; már, mint az Orszá­gos Öntözésügyi Hivatal munkatársaként, a bé­­késszentandrási vízlépcső statikai számításai, ki­dolgozása. „Óriási feladatot jelentett. Ráadásul én egy akkoriban újdonság számba menő, Magyarorszá­gon még nem ismert alapozási és számítási eljá­rást javasoltam, amelynek lényege: a duzzasztó­mű egyetlen, rugalmas talajon nyugvó alapleme­zen feküdjék.. Persze, hogy voltak akik ellenez­ték! Nyereségem, előnyöm abban állt, hogy az egész betonozási-szerelési munkában aktívan részt vettem, így közvetlen kapcsolatba kerültem a munkásokkal. Borzasztó életük volt a békési ku­bikusoknak! A szegényebbje ebédként csak kenye­ret és hagymát evett, a módosabbjának jutott fa­­latnyi szalonna is. Ez az emlék ma is felkavar. És emiatt nem szerettem a Horthy-rendszert sem. ” A náci, majd a nyilas érát még kevésbé. Segítsé­get adott azoknak, akiknek nem lett volna szabad. De erről beszélni, emberséggel dicsekedni — em­berhez méltatlan dolog! Visszaidézi inkább még a teljes fasizálódás előtti feladatát, a Hortobágy-toro­­ki árvízkapu építését, ahol szintén új megoldáso­kat alkalmazott Majd a zseniális kolléga, Benedek Pál utódja lett az Országos Vízerőmű Hivatal élén: teendői közé tartozott a visszacsatolt Erdély és Kárpátalja figyelembevételével, a Magyarorszá­gon létrehozható vízerőművek és völgyzárógátak tervezése. Majd baka lett, aztán légvédelmi tüzér. „Élt a félelem, hogy a náci brigantik felrobbant­19

Next

/
Oldalképek
Tartalom