Magyar Vízgazdálkodás, 1987 (27. évfolyam, 1-8. szám)
1987 / 6. szám
Vízügy! jog, történelem „Navigare necesse est”, azaz hajózni szükséges — mondották már a régi rómaiak is. A mondás igazát nem is vitatta senki. Annál több problémát okozott a hogyan és főleg a hol kérdése. Amint az emberi társadalmak államokká szerveződtek, szinte azonnal felvetődtek a határok kérdései. S amit nehéz volt eldönteni a szárazföldön, még bonyolultabbnak tűnt a tengereken . . . A tenger- és folyamhajózás nemzetközi jogi problémái az idő múlásával nemhogy csökkennének, hanem inkább növekvő tendenciát mutatnak. (Példaként elég utalni a Perzsa- (Arab) öböl zavarmentes hajózásának biztosítása körül, az idén nyáron kirobbant konfliktusokra.) A Duna-hajózás gazdag történetének egyik érdekes korszakát dolgozza fel Palotás Emil közelmúltban megjelent monográfiája. A szerző a Habsburgmonarchiának a Duna használatával kapcsolatos, 1856 és 1883 közötti időszakban tett diplomáciai lépéseit kíséri figyelemmel. A kötetből kitűnik: Bécsben kétirányú politikát követtek a Ballhausplatz urai a Duna használatával kapcsolatban. Egyrészt biztosítani kívánták a saját folyamszakaszon az osztrák hajózási vállalatok érdekeit, anélkül, hogy az érvényben lévő nemzetközi konvenciók előírásaival komolyabban szembe került volna az ország. Másrészt az 1870-es évektől a nagyhatalmi törekvésekbe illesztve, ezúton is elő kívánták segíteni a birodalom balkáni aspirációinak sikerét. A krími háborút lezáró, 1856. március 30-án aláírt párizsi békeszerződés a Dunát teljes hosszában nemzetközi folyónak nyilvánította és a szabad hajózást nemzetközileg is garantálta. A kötet részletes képet nyújt a Duna-bizottságok létrehozásának korabeli kulisszatitkairól, valamint a nemzetközi felügyeleti rendszer kiépítéséről és kezdeti működéséről. A monarchia külpolitikáját természetesen belső változások is befolyásolták. Az 1867-es kiegyezés új alapokra helyezte az — immár dualista ■— állam külügyi vezetését. Ebben természetesen szerepet játszott az a tény is, hogy 1871-ben gr. Andrássy Gyula került a közös külügyminiszteri székbe. A híres 1878-as berlini kongresszuson már ő képviselte Ausztria—Magyarországot. S kétségtelen sikert is ért el. A berlini szerződésbe — német gáncsoskodások ellenére — a Dunára vonatkozó cikkelyek is bekerültek. Mégpedig olyanok, amelyek most már a folyó alsó szakaszára, a Vaskaputól Galacig is kötelező érvénnyel garantálták a szabad polgári hajózást. Ugyanakkor a vízi út Vaskapu feletti részén a nagyhatalmak lényegében hallgatólagosan elismerték a monarchia szuverenitásának helyreállítását. A szerző részletesen elemzi, hogyan törekedett ezután a monarchia külügyi vezetése arra, hogy a Vaskapu—Galac folyamszakaszra is megszerezze a formális ellenőrzési jogot. A nemzetközi reagálások azonban kedvezőtlenül alakultak. Végül is a terv zátonyra futott: az új külügyminiszter, Kálnoky gróf a londoni Duna-konferencián Ausztria—Magyarország számára már csak csekély előnnyel járó kompromisszumot tudott kicsikarni. Palotás Emil könyve rendkívül sokrétű és alapos kutatómunka eredményeként, a Dunára vonatkozó nemzetközi szabályok történetének egy olyan fejezetét dolgozza fel, amely eddig csak kevesek előtt volt ismert. A folyókat azonban nemcsak hajózásra lehet használni. A tudományostechnikai forradalom új alapokra helyezte a vizek hasznosítási módozatait A vízgazdálkodás napjainkban sok esetben már túllépi az országhatárokat, mivel a nagy folyók jelentős része több állam területét érinti. Árvízvédelmi és környezetvédelmi okok miatt, kényszerítő szükség van a kölcsönös együttműködésre. Az igazi kooperáció alapját azonban nem a veszélyelhárítás, hanem a kölcsönös előnyök alapján nyugvó közös beruházások jelentik, amelyekre több példát is találhatunk Európában. Bruhács János új könyve ezt a témát, a nemzetközi folyóvizek nem hajózási hasznosításának jogi vetületeit dolgozza fel. A nemzetközi vízügyi kapcsolatokat szabályozó jogfejlődés elméleti alapjai után a szerző részletes tájékoztatást nyújt a területi szuverenitás és a nemzetközi folyóvizek fogalmi és gyakorlati kapcsolatairól. Jogi munka lévén, a monográfia természetesen bő terjedelemben foglalkozik Magyarország által 1920 és 1945 között A Magyar Agrártudományi Egyesület, a Nemzetközi Műtrágya Központ, a Magyar Hidrológiai Társaság több társszervvel együtt szept. 1. és 5. között Balatonfüreden, a SZOT szállóban „Vizeink védelméről, különös tekintettel a nitrátra" címmel rendezte meg az 5. Nemzetközi tanácskozását. A világszerte nagy érdeklődést keltő rendezvény fontosságát bizonyítja, hogy az ENSZ két szervezetén — a WHO-n és a FAO-n — kívül a támogatók sorában hazai minisztériumok, hivatalok és vállalatok találhatók. A nemzetközi tanácskozás két szek-A Nemzetközi Hidraulikai Kutatási Szövetség (IAHR), az 1935-ben alapított tudományos társaság XXII. Kongresszusán, Lausanne-ban dr. Starosolszky Ödönt, a VITUKI Hidraulikai Intézetének igazgatóját 1988—89. évre alelnökévé választotta. Starosolszky Ödön 1968 óta az IAHR egyéni tagja, aki a Szövetség Jég Szakosztálya titkára, majd elnöke (1975— 81), a Környezeti Hidraulikai Divízió végrehajtó tanácsa tagja (1982—83), a tanács tagja (1984—87) volt. Több kongresszuson és más rendezvényen volt ülések elnöke, illetve a Sao Pauloi Kongresszuson general reporter. Kezkötött, valamint a jelenleg is hatályos vízügyi egyezményekkel. A kötet legfontosabb részét a nemzetközi vízhasznosítási szerződések tartalmi ismertetése képezi. Részletes elemzés olvasható az esetleges károkozások megtérítési szabályairól csakúgy, mint az ésszerű és méltányos részesedés — némileg bonyolult — rendszeréről. Napjaink első számú vízügyi közellensége, a szennyezés elleni nemzetközi összefogás természetesen külön fejezetet kapott. Ezen a téren egyre növekvő számú és — sajnos — egyre súlyosabb problémákkal kell megküzdeni. Nem egy esetben olyanokkal, amelyek megterhelhetik az egymással szomszédos országok egyébként jó kapcsolatait (példaként elég utalni Lengyelország és Csehszlovákia kártérítési vitájára az Odera szennyezése miatt). A szerző részletesen szól arról, milyen közös erőfeszítések szükségesek a hasonló esetek megelőzésére. A bemutatott könyvek sok hasznos és új elméleti ismerettel gazdagítják a vízügyek történeti és jogi ismeretanyagát. (Palotás Emil: A nemzetközi Duna-hajózás a Habsburg-monarchia diplomáciájában 1856—1883. Akadémiai Kiadó, 159 oldal, fűzve 24 Ft; Bruhács János: Nemzetközi Vízjog. A nemzetközi folyóvizek nem hajózási célú hasznosításának joga. Akadémiai Kiadó. 293 oldal, kötve 99 Ft.) Prohászka László ciójában négy földrész szakemberei számoltak be eddigi tudományos eredményeikről, és gyakorlati tapasztalataikról. Világszerte elfogadott alapelve, hogy a hatékony vízvédelmet a szennyező forrásoknál kell elkezdeni. A tanácskozás célja volt, hogy összegyűjtsék, megvitassák és elterjesszék a különböző forrásokból (ipar, mezőgazdaság, közlekedés) származó veszélyes nitrát és nehézfémek csökkentését célzó ismereteket, illetve technológiákat. E munkával a vízminőség megóvását és javítását szolgálja. deményezésére készült és jelent meg a Folyami és tavi jég kézikönyve, 1963 óta szinte minden Kongreszuson voll dolgozata. A Hidraulikai Kutatási Szövetség sokéves tevékenységét értékelte, mikor e megtisztelő tisztségre választották. HELYESBÍTÉS A f. évi 5. számban megjelent: „A vízellátási és csatornázási létesítmények minőségvédelme” című cikk szerzője (12. old.) helyesen: Dr. Ivicsics Ferenc. Olvasóink elnézését kérjük a technikai hibáért. Magyar szakembert választott alelnökévé a Nemzetközi Hidraulikai Kutatási Szövetség Nemzetközi vízvédelmi tanácskozás Balatonfüreden 26
