Magyar Vízgazdálkodás, 1987 (27. évfolyam, 1-8. szám)
1987 / 4. szám
Beszédes Kiss József (Magyar Kaniisa, 1787. febr. 13.—Dunaföldvár, 1852. febr. 28.) „Hivatva lévén útat törni inkább, mint ragyogni . . Győri Sándor akadémiai emlékbeszédéből) Kétszáz éve, 1787. febr. 13-án született Magyar Kanizsán Beszédes Kiss József, az MTA első mérnök tagja, a reformkor vízimunkálatainak úttörője, Széchenyi egyik mérnök-munkatársa és műszaki tanácsadója. Születése pontos dátumát és pályakezdésének körülményeit csak a közelmúltban tárta fel földije, Kalapis Zoltán, az újvidéki Magyar Szó munkatársa és a Vajdasági Hungarológiai Társaság kutatója. A szülővárosa egykori anyakönyvéből ismertté vált adat több mint egyszerű adathelyesbítés.* Kitűnt belőle, hogy a Beszédes név nem család-, hanem ragadványnév, amivel a helyiség lakói В. K. József köztiszteletben álló apját különböztették meg a népes Kiss-család többi tagjától. Bár a bíróválasztás joga a helység magyar és szerb lakosságát felváltva illette: Beszédes Kiss Mátyás, közbizalomból —1 noha egyszerű írástudatlan „szántóvető polgár” volt — választott bíróként csaknem másfél évtizeden át intézte polgártársai ügyeit.** Újabb kutatások mutatták meg azt is, hogy Beszédest földrajzi hovatartozása is predesztinálta pályaválasztására: az Alsó-Tisza-völgy a régi „ártéri gazdálkodás" ősi hazája volt s atyja szántóvető városi polgársága, s a hagyományos fok- és vízgazdálkodás is arra késztette, hogy szülőföldje vízrendezésének feladataira készüljön fel. E pályaválasztásának tudatosságát saját szavai tanúsítják: „.. . vizeire nézve legárvább és legelhanyagdltabb része hazánknak ... a tiszai, vagyis alsó Magyarország. Itt szívilletődve lát az értelmes hazafi egy különben szerencsés helyzetű és esetű folyamot, mely... nem hogy bő áldást árasztana térés vidékére, jelen állásában terhes átokká vált, évenként árvésszel sújtván lap környéke millió lakóit...” (Mérnöki irányzatok, 1843.) A feltörekvő paraszt-polgár fiút (polgárságát éppúgy maga hangsúlyozta, mint apja szántóvető (= paraszti) létét) nem valami prakticizmus vezette pályáján, hanem a legteljesebb tudásvágy: a mérnöki oklevél után bölcsészeti doktorátust is tett. Viszont mérnöki tanulmányainak, különösen szigorlatának gyakorlati jellegére vall, hogy vizsgafeladatát: a Sárvíz-szabályozás kiviteli tervét, Bőhm (Cseh) Ferenc elveinek adaptálását olyan szinten ol’ A korábbi források egy része, téves családi hagyomány alapján, a születési dátumot 1786-ra tette és e téves adat került fel Beszédes siófoki mellszobrára is. E felirat tehát ma helyesbítésre szorul. K. Z. helyesbítése szerint a jó adatot a közmondásosan pontos Szinnyei ismerte és közölte ... ** „Népképviselőül . . . kizárólag beszédes emberek kellenek” — írta Arany János is . . . dotta meg, hogy az a későbbi nemzedékek számára is iskolapéldává válhatott (mint a „vízfélreszorítás elvének első hazai általánosítása” . . .) így a bevégzett sikeres munkáról az 1825. évi reformországgyűlés elé terjesztett jelentése (első nagy munkája) méltóvá vált nemcsak az ugyanitt fellépő legnagyobb magyar: Széchenyi, hanem az egész ország figyelmére is. Alkalmassá arra, hogy a közfigyelmet a vízimunkálatok gazdasági feladataira és lehetőségeire: általában az infrastruktúrateremtés feladataira felhívja. így vált az egész reformkor vízszabályozási törekvéseinek elindítójává és példájává .. . A reformkor 1830-as éveire ért meg az idő, hogy a Duna-szabályozás és a Duna-gőzhajózás kérdései napirendre kerüljenek. Az új feladatokat Széchenyi és Beszédes egyidőben ismerték fel. A probléma helyszíni tanulmányozását célzó aldunai útjára Széchenyi barátjával, Waldstein Jánossal indult, de műszaki tanácsadóként magával vitte Beszédest is. így került Beszédes abba a helyzetbe, hogy egy egyszeri átutazás alapján kellett hozzászólnia az empirikus tapasztalatai körét meghaladó kérdéshez, és véleményt nyilvánítania. Az egyszerű figyelemfelkeltésnek, publicisztikának szánt írást viszont Vásárhelyi műszaki tanulmányként bírálta meg, s abban a megértés teljes hiányáról és minimális toleranciáról sem tanúskodott. A vita érdemi megítélése nélkül (ti. hiába volt Vásárhelyinek igaza) a kor két vezető mérnökének ellentéte kezdődő műszaki irodalmunk történetének kínos epizódja marad és méltatlan volt nagy nemzeti feladatok előtt álló korhoz. (Ennek megfelelően megalapozottnak látszik az a feltételezés, hogy az inkriminált cikket nem is maga V. P. írta, hanem a mellette dolgozó kezdő mérnök-gyakornokok: nemes-ifjak, legalábbis sugallták, akik kincstári kiszolgáltatottságukban irigyen nézték az első szabadúszó (polgári) vállalkozómérnök sikereit. Széchenyi fölényesen túltette magát a személyeskedő vitán: Beszédes cikkében is csak vitathatatlan korfeladatnak felismert ügy támogatását látta és szemében a haza és haladás ügye állt mindenek felett . . . Bizonyára már korábban elhatározta, hogy a már országszerte ismert és eredményesen foglalkoztatott Beszédest az Akadémia tagjául ajánlja . . . Sőt, amikor kevéssel később Beszédes egy méltán híressé vált röpiratában, egy országos csatornahálózat tervében és a talajerózió elleni védekezés (a talajvédelem legmodernebb gondolatai!) keretében feleleveníti a Duna—Tiszacsatorna már akkor évszázados tervét — lehetséges kételyein is túitéve magát — ismét az országos jelentőségűnek felismert ügy mellé áll: támogatja a csatorna-társaság megalakulását és a rávonatkozó törvényjavaslat létrehozását is, jóllehet a felkért külföldi (olasz és holland) szakértők csak később igazolták véleményét és várakozásait... Később, pályája delén — 1846-ban — Széchenyi ismét Beszédestől, mint a Balaton-vidék legfőbb ismerőjétől, kér véleményt: mind a Balaton-vízszintleszállítás, mind a balatoni gőzhajózás kérdéseiben. Igaz, a magyar vízszabályozások letértek a Beszédes által kijelölt útról. De a fejlődésben fordulatot hozó, pályamódosító Kvassay első írásában éppen a Beszédes-féle elvektől való eltávolodáson mérte le a kijavítandó hibákat. (Vizeinkről, Bp. 1875.) így az úttörő halála utáni rehabilitációjával jelölte ki méltó helyét vízügyi fejlődésünk történetében. A Mérnök-Egylet pedig a Millenium hagyományápoló légkörében állított neki síremléket Dunaföldvá rótt. A századfordulótól eltelt félszázad kevés újat hozott, akár megismerésében, akár elvei érvényesülésében. 1945 után a halálának 100. évfordulójára megjelent írások látszottak fordulatot hozni utóéletében és a műszaki történetírás mostoha helyzetében. Ekkor vált ismeretessé, hogy Beszédes a haza és haladás reformkori mérnöki szolgálatán túl, a magyar nyelvű műszaki irodalom (és a világszint követését szolgáló) fordítások úttörője is volt. Tudatos és öntudatos nyelvművelő, aki korán szembefordulva a német és latin nyelvű hivatalos világgal, jó politikai és taktikai érzékkel ismerte fei, mikor és hol lehet felvetni a magyar ügyintézés és hivatali-tárgyalási nyelv kérdését az alakuló vízitársulati élet önkormányzatában (1821). Az Akadémia kézirattárában fennmaradt egy műszaki szószedete is: általa javasolt és bevezetett nyelvújításkori szavakkal. Színvonalát számos meghonosodott matematikai-műszaki alapszavunk jelzi, mint: méret, terület, átmérő, sugár, szög . . . P. Károlyi Zsigmond Helyesbítsük a Balatoni Vízgazdálkodási Múzeum névadójának adatait! Nem egyértelmű dicsőség, de talán történelmi elégtételnek is minősíthető, hogy a küzdelmes élete során oly kevés elismerésben részesült Beszédes Józsefről — már évfordulója előtt — több megemlékezés is megjelent. Egy téves hagyomány alapján ugyanis születését 1786-ra tették, pedig a valóságban 1787. febr. 13-án született. Az adathelyesbítéssel együtt derült ki, hogy eredeti családi neve sem Beszédes, hanem Kiss volt. A Beszédes ragadványnevet Beszédes atyja: В-Kis Mátyás magyar-kanizsai bíró közszolgálatával érdemelte ki és B. Kiss József az atyja iránti tiszteletből és szinte írói programként vette fel. Mert így stílszerű: a magyar műszaki irodalom jeles úttörője nem a köznapi Kissként, hanem Beszédesként vált közismertté: „Nomen est omen . . ." A történelem lapjaira került Beszédes utóélete pedig úgy lesz teljes, ha tiszteletadásként helyesbitjük mind a Balatoni Vízgazdálkodási Múzeum, mind a siófoki Beszédes szobor adatait. P. K. Zs. 22
