Magyar Vízgazdálkodás, 1986 (26. évfolyam, 1-8. szám)

1986 / 6. szám

Emlékezés Lampl Hugóra

(1883-1976)

Éppen 10 éve hunyt el Lampl Hugó, a régi vízimérnöki kar egyik kiemelkedő egyénisége, a fiatalabb mérnökgenerációk példaképe, nevelője. Munkássága a magyar vízügy történetének azt a több mint fél évszázadát öleli fél, amely a történelmi jelentőségű ármentesítési, folyamszabályozási és belvízrendezési munkáktól a vízhasznosítás, majd a korszerű komplex vízgazdálkodás előkészítéséig, megalapozásáig terjedt.

Sokoldalú tevékenységével hozzájárult a vízépítés elméletének és gyakorlatának fejlődéséhez. Széles körű munkásságát jellemzi, hogy egyszerre volt elmélyült tudományos kutató és gyakorlati vízépítő mérnök. A betonra, a talajvízszint-sülylyesztésre, az injektálásra, a résfalas alapozásra vonatkozó iránymutató szakirodalmi tevékenysége, új utakat kijelölő szakkönyvei és szabadalmai mellett olyan munkák kapcsolódnak a nevéhez, mint a soroksári Duna-ág rendezése, a budapesti kereskedelmi kikötő, a Kvassay- és a tassi zsilip, a békésszentandrási vízlépcső, az öntöző és hajózó csatornák építése, a tiszafüredi és a hódmezővásárhelyi öntözőrendszer létrehozása.

Művészetekben való jártassága következtében — hagyatékában megtalálható néhány akvarellje is — azt vallotta, hogy minden, rendeltetésének igazán megfelelő építménynek szépnek is kell lennie és harmonikusan kell illeszkednie környezetébe.

Lampl Hugó dédapja még ágfalvai gazdálkodó volt, nagyapja Lampl Károly (1812—1876) már pesti lenvászon kereskedő. Apja, Lampl Hugó (1841—1919) báró Podmaniczky Frigyes titkára volt, majd Pest város számvevőségén szolgált, Pest—Buda egyesítése után a főváros főszámvevőjeként (Oberbuchhalter).

Lampl Hugó 1883. április 10-én született Budapesten. A Deák téri evangélikus főgimnázium elvégzése után a budapesti József Nádor Műegyetem hallgatója lett.

Kalligrafikus írású egyetemi jegyzetei tartalmukban és külalakjukban is sugározzák szorgalmát, rendszerető készségét, ami mindvégig jellemzője volt munkásságának. Gyakorlati működését 1905. október 2-án kezdte a Csepel-szigeti Ármentesítő Társulatnál. Beosztása napidíjas ménök, munkája töltés- és őrházépítés volt. 1907. május 1-től a Földmívelésügyi Minisztérium szolgálatában állt. A fővárosi Dunaszakasz kerületi főfelügyelőségén dolgozott mint kinevezett segédmérnök a soroksári Duna-ág rétegvonalas felvételénél. 1908. március 4-én mint fizetéstelen királyi mérnök a Soroksári Duna-ág Rendezési Munkálatai Kirendeltségére került.

Későbbi pályája során nagy segítséget jelentett számára az, hogy ebben az időben Sajó Elemér mellett dolgozhatott.

A soroksári Duna-ág rendezése, majd a budapesti kereskedelmi kikötő építése az első láncszemei voltak Kvassay Jenő nagyszabású távlati munkaprogramjának. Ezek elsősorban a dunai hajózást és a főváros fejlesztését szolgálták.

Lampl Hugó, Sajó Elemér irányítása alatt ennek megvalósításában vállalt fontos szerepet: a korszerű műtárgyépítés első hazai alkalmazását jelentő felsőtorkolati — a mai nevén Kvassay-zsilip (1913—14), majd a tassi hajózsilip, illetve a Vámmentes Kereskedelmi Kikötő (1921—28) megépítésével.

Ahogy Sajó Elemér egyre magasabb beosztásba került, az addig magas színvonalon, közösen végzett anyag- és építés technológiai kutatások irányítását Lampl Hugó vette át.

Ö az 1920-as évek végére az alapozás tárgykörében már elismert tudású, tapasztalatú, és gyakran foglalkoztatott szakember lett.

Szakvéleményei egészében új, és lényeges megtakarításokat eredményező megoldásokat tettek lehetővé.

Sajó Elemér 1931-ben — mint a Földművelésügyi Minisztérium Vízügyi Műszaki Főosztályának vezetője — létrehozta a Duna—Tisza Csatorna és öntözési Tervezési Csoportot, amelynek személyzetét a régi, gyakorlott „kikötős” tervezőgárdából válogatta össze. Természetesen köztük volt Lampl Hugó is. Az akkori igen nehéz pénzügyi helyzet ellenére Sajó Elemér célszerűnek látta, hogy a tervezést már ekkor megkezdjék. Amikor 1937-ben az öntözéses gazdálkodás váratlanul, ötletszerűen az érdeklődés előterébe került, Sajó Elemér előrelátásának volt köszönhető, hogy a szükséges munkálatokat késedelem nélkül megkezdhették.

Lampl Hugó az öntözésügyi Hivatal felállításának első percétől a Hivatal műszaki vezetője, érdemi irányítója volt, először mint Kállay Miklós helyettese, majd kinevezett elnökként, utóda. Ezt elismerten nagy tudásának, széles körű ismereteinek, illetve szinte korlátlan szervező- és munkakészségének köszönhette. Rácáfolt arra — az akkor közkeletű —véleményre, hogy a mérnökök nem tudnak adminisztrálni: erre példa a Hivatal évi jelentéseinek és az öntözésügyi Közleményeknek magas színvonala.

1943-ban történt kinevezését az addig mostohán kezelt mérnöki kar rég óhajtott saját diadalának tekintette. Nem véletlenül írta neki Péch Béla: „Végre egy eset, amikor mérnököt megillető illusztris állásra csakugyan mérnököt helyeznek.”

Lampl Hugó tudományos ismeretterjesztő előadásokkal, kiadványokkal, újságcikkekkel igyekezett változtatni azon az ellenséges közhangulaton, amely vádolta a vízimérnököket, hogy kiszárították, elszikesítették az Alföldet, klímáját megváltoztatták.

öntöző mintatelepek (Kunhegyes, Tiszaörs, Endrőd, Békés stb.) kialakításával, felvilágosító munkával igyekezett megváltoztatni a gazdák öntözésellenes hangulatát.

A vezetése alatt álló öntözésügyi Hivatal fennállása idején (1937—1948)

megépítették a tiszafüredi, a hódmezővásárhelyi és a körösvölgyi öntözőrendszert, a békésszentandrási vízlépcsőt, a hortobágyi árvízkaput és a Keleti főcsatorna Hajdúnánás és Balmazújváros közötti 25 kilométeres szakaszát. Az öntözőművek létesítésénél fontos műszaki, gazdasági és szociális szempontokat is figyelembe vettek. Ez az időszak az öntözés fejlesztése szempontjából igen fontos volt, mert erre az időszakra esett a további fejlődést megalapozó létesítmények kialakításának kezdete. Konjunkturális hatása — élelmiszerhiány, magas és egyre növekvő rizsárak — következtében ezeknek az éveknek az öntözéseit a rizstermelés nagymértékű fejlesztése jellemezte. Ebben az időben az öntözéses gazdálkodás csaknem egyet jelentett a monokultúrás rizstermelés növekedésével. Az új telepek háromnegyede rizstelep volt. Az öntözött területből a rizsöntözés az 1937. évi 1%ról 1948-ra 63%-ra (!) nőtt. Bár Lampl Hugó többször szorgalmazta, az ország számára fontosabb öntözéses takarmánytermesztés nem fejlődött jelentőségének megfelelő arányban.

Az öntözésügyi Hivatal megszüntetése után a rizstermés átlaga egy év alatt — 1949-re — a rizsbetegség, a feszített fejlesztés és a monokultúrás termesztés miatt 50%-kal csökkent.

Lampl Hugó nevéhez fűződik a Duna— Tisza Csatorna terveinek kritikai összehasonlítása és az erről szóló monográfia szerkesztése. Ennek nyomán 1947 augusztusában megkezdődtek a Csatorna felső szakaszának építési munkái, amelyek azonban hamarosan abbamaradtak.

1948 augusztus éléjén — 65 éves korában — nem nyugállományba helyezték, hanem, átszervezés miatt, felmentették elnöki tiszte alól. Az ekkor alakuló Országos Vízgazdálkodási Hivatal terve-18