Magyar Vízgazdálkodás, 1985 (25. évfolyam, 1-8. szám)
1985 / 1. szám
A Fővárosi Vízművek ráckevei telepe A Fővárosi Vízművek a főváros ivóvizét a Duna kavics-teraszaiban található partiszűrésű vízkészletből termeli túlnyomórészt. E kavicsteraszok a Duna mentén húzódnak s víztermelésre kedvező hidrogeológiai adottságuk következtében a Duna szigetei alkalmasak, itt a háttérszennyezés hatása is mérsékeltebb. A főváros környezetében a fő víztermelő telepek az elmúlt 117 évben a Margitszigeten és a vele szemben levő partokon, a Szentendre-szigeten épültek ki, majd a Csepel-szigeten is megkezdődött a nagyobb ütemű kútépítés, amióta létrehozták Nagy-Budapestet (1950). A Csepel-szigeti kutakból termelt víz minősége azonban lényegesen gyengébb, mint a Szentendreszigetről termelt vízé, a kutak többségének vizében vas és mangán vegyüleletek fordulnak elő, sokszor szerves kötésben is. A Csepel-szigeten feltárt víztermelő telepek kiépítésében a Fővárosi Vízművek azt a sorrendet követte, hogy először azokat a telepeket hozta létre, ahonnan jobb minőségű vizet várhatott, s későbbre halasztotta azok kiépítését, ahol a drága vízkezelést is alkalmazni kell ahhoz. A 15. oldalon levő táblázatban bemutatjuk a Csepel-szigeten a Fővárosi Vízművek kezelésében volt összes eddigi termelő telepet, e folyamat szemléltetésére. A táblázatból látható, hogy a vízminőség-romlás miatt a Csepel-szigeten található termőtelepek közül egyet teljesen fel kellett számolni (Csőgyári), egyet hosszú évekig le kellett állítani, s itt hajtottuk végre azokat a kísérleteket, melyek megalapozták a most Ráckevén üzembe helyezett telep technológiáját (4. sorszámú aknagépház). Ugyanitt később megkezdtük a felszín alatti vas-mangántalanítás kísérleteit, majd később a telep felénél megkezdtük az üzemszerű használatot. A Csepel-szigeten levő termelő telepek közül egyetlen helyezkedik el a Soroksári-dunaág mentén (5. sorszámú, ahol az elmúlt években erősen leromlott a vízminőség, ezért az egyik kutat le is kellett állítani és Itt folytatjuk a felszín alatti vas-mangántalanítás további kísérleteit. Úgy látszik, hogy távlatilag egyetlen olyan termőtelepünk nem lesz a Csepel-szigeten, ahol ne kellene valamilyen vas-mangántalanítási technológiát alkalmaznunk. A legújabb telepünk, a ráckevei azonban az első, amely már eleve ilyen technológiával valósult meg. A Csepel-sziget nagydunai oldalán, Ráckevével ellentétes oldalon telepített 21 db csáposkút vize 0,1—2,5 mg/l mértékben tartalmaz együttesen vasat és mangánt, így már az előzetes feltáráskor lehetett tudni, hogy ez a víz csak kezelés után felelhet meg az ivóvíz szabványnak. A létesítés érdekében vásároltunk egy kis teljesítményű TRAILIGAZ ózonizálót és 1977-től a Csepeli aknagépház vizén több módszert próbáltunk ki. Mivel a mangán egy része szervesen volt kötve, ezt csak az ózonnal lehetett hatékonyan eltávolítani. A kísérleti ózonizálót később, amikor már megépült az első ráckevei kút, ide telepítettünk át, s az építkezés felvonulási vízigényét ilyen ózonnal kezelt félüzemi berendezéssel állítottuk elő. Itt végeztük el egyébként a technológia előzetes kipróbálását is. A most üzembehelyezett kezelési technológia a következő fázisokból áll: — a nyersvíz minőségű kútvízbe az ózon bekeverése, — az ózon hatására kicsapódó lebegőanyagok kiszűrése, — fertőtlenítő utóklórozás. A kezelőmű ma kiépített teljesítménye névlegesen 100 000 m3/d, amely c következő kútcsoport kiépítése után megkétszerezhető, a bővítésre előirányzott helyen az ózonizáló és szűrőház tükörképe építhető fel. A francia TRAILIGAZ cég 3 db, egyenként 7,5 kg/h teljesítményű ózonfejlesztőt szállított, amely 1 m3 vízbe max. 4 g Oj adagolására képes 14
