Magyar Vízgazdálkodás, 1985 (25. évfolyam, 1-8. szám)
1985 / 8. szám
Adalékok a vízerőhasznosítás koncepciójának történeti fejlődéséhez Magyarországon (II.) A Mosoni-Duna-ágon létesítendő erőművek emellett még az alábbi haszonnal is kecsegtetnek: 1. „A bevezető nyílt csatornában tervezett egy és a Mosoni-Duna-ágban előállítandó két vízi erőmű kiépítése által átlagosan 41 000 HP erő termelhető. Ebből 30 000 HP állandó az egész éven át, körülbelül 11 000 HP-nyi pedig változékony a Duna vízállás-ingadozás szerint... 2. Megvan annak a lehetősége, hogy az egyes iparágaknak lényegesen olcsóbb energia adassék, mint ahogy a modern kalorikus erőtelepekből lehetséges úgy, hogy a már létező ipartelepek nagyobb beruházások nélkül kibővíthetők, s új alapításokra is buzdítás nyújtandó. 3. Oly hajózási csatorna létesítése Pozsony—Győr és Gönyü között, melynek mélysége állandóan 2,45 és 3,50 között volna tartható. Ezáltal lehetővé válnék, hogy a Gönyüig közlekedő teljes rakományú uszályok átrakás nélkül, még alacsony dunai vízállás mellett, az őszi nagy szállítási idényben is Pozsony fölöttig, tehát úgyszólván az ország határáig közlekedhessenek. 4. A szállítási költségek a nyerendő csendes vízben lényegesen alább szállnának a nagy-dunai szállítási költségekhez viszonyítva . . . 5. Az új szállítási út lehetővé tenné, hogy Mosonnál, Magyaróvárnál és Ligetfaluná'l átrakodó állomás létesíttessék, miáltal ezen városoknak jövőbeni nagy fejlődésére lenne kilátásunk. 6. Ezen hajózási csatorna létesítésével elesnék az évente foganatosítandó kisvíz szabályozási munkálatok szüksége a Nagy-Dunán. 7. Megszűnnének azok a költségek, amelyek a Nagy-Dunának az alacsony vízállások alkalmával évente ismétlődő mélyítése és gereblyekotrása által okoztatnak. 8. Az egyes vízlépcsők képzése által magasabban és alacsonyabban fekvő víztartányok képeztetnek 4—5 m vízszint különbséggel úgy, hogy ezáltal lehetővé válnék a magasabban fekvő csatornarészek öntözési, az alacsonyabb vízszinttel bíró részek pedig lápcsapolómedence gyanánt való használata. 9. Annak következtében, hogy a Mosoni-Duna-ágba állandóan a megengedett maximális vízmennyiség ömölnék be, megszűnnének az alacsony vízállásoknál fellépni szokott ártalmas kigőzölgések, aminek következtében a szomszédos községek, különösen pedig Győr városának egészségi viszonyai lényegesen javulnának. 10. A Mosoni-Duna-ág átvágott és csatornákkal helyettesített kanyarulatai friss víznek a csatornából történő időszakos bevezetése által a haltenyésztés céljaira volnának racionálisan használhatók.” A tervezetben vázolt előnyök és hasznok valós voltáról — mint tudott — senki sem győződhetett meg, hiszen a tervet a háború elsodorta. Igaz az engedélyt a svájci Buss cég 1918 októberében — jogérvényesen 90 évre — megkapta! Csupán a történeti hűség kedvéért megjegyezzük, hogy a terv nem került le napirendről: 1920- ban megalakult a Duna Vízerő Rt, amely a svájci cégtől minden jogot átvett és az engedélyt is megkapta a kormánytól. Az ügy még 20 éven keresztül húzódott és még 1941-ben is foglalkoztak vele. Elméleti téren is a lassú előrelépés jellemzi a két világháború közötti időszakot. Verebély László 1935-ben megjelent munkájában, amelyet Magyarország villamosításának tervszerű fejlesztéséről írt, Sajó Elemér adataira, illetve a Vízrajzi Intézet újabb méréseire támaszkodott. Ez az összeállítás már figyelembe veszi síkföldi vízerőkincsünk jelentékeny részét. Mértékadó vízhozamnak az átlagév 8 hónapos azaz 240 napos tartósságé vízhozamát veszi. Egyes folyókra ezt a vízhozamértéket közvetlen mérésekkel állapították meg, míg másokra a Viczián-féle vízhozamokat növelték a vizsgált folyóknál kiadódott arányoknak megfelelően. A kimutatott teljesítmények nem elméleti értékek, mert számításuk 10% esésveszteség és 83% turbinahatásfok figyelembe vételével történt. Tehát a Verebély—Sajó féle kimutatás nem elméleti vízerő készletet tartalmazott, hanem olyan menynyiségeket, amelyek az elméleti és a műszakilag hasznosítható értékek között helyezkednek el. Csakúgy mint a korábbiak, ez az összeállítás sem teljes kataszter, hanem lényegében a Vízrajzi Intézet által kedvezőbbnek ítélt folyószakaszok „kihasználható átlagos" vízerejének kimutatása. Figyelemre méltó azonban, hogy a teljesítményeken kívül a termelhető évi energiamennyiségeket is tartalmazta. Közbevetőleg meg kell emlékeznünk egy kiemelkedő — a magyar vízügy egészét érintő — munkáról, Sajó Elemér emékiratáról, amely 1930-ban készült és 1931-ben jelent meg: „Emlékirat vizeink fokozottabb kihasználása és újabb vízügyi politikánk megállapítása tárgyában" címen. Az „Emlékirat...”, mint címéből is kitűnik a vízügyi politika summázata, mi most csak a témánkra vonatkozó részével foglalkozunk. A „Vízierőink kihasználása" c. fejezetben Sajó Elemér rámutatott arra, hogy a trianoni békével elvesztettük hegyvidéki vízi energiánkat és a „domb- és síkvidéki alacsony nyomású telepek általában véve költségesebbek és így kevésbé rentábilisek ugyan, mint a hegyvidéki magasnyomású telepek, de az utóbbi időben az alacsonynyomású telepek technikájának haladása, tökéletesebb turbinák szerkesztése, a csekély esésű telepek kilátásait is már bizonyos mértékig javította.” A Dunán már meg is épült Passau felett egy erőmű (8—9 méteres duzzasztással), hasonlót terveztek Ausztriában Persenbeugnál. Sajó Elemér szerint nálunk három pont van a Dunán, ahol igen jelentékeny vízi energiát lehetne termelni: a Mosoni-Duna-ágon, a Szentendrei-sziget feletti szakaszon és a Soroksári-Duna-ágon. (Ez utóbbi már megépült.) Felvetődik: ki fedezze a költségeket? „A vízierők kihasználását általában — a külföldön is kialakult, célszerűnek bizonyult eljárás szerint —■ leghelyesebb a magántőkének átengedni, az állam részére az energiatörvény tervezetében biztosított jogok fenntartásával, az állam felügyelete és ellenőrzése alatt. De mint ez a háború előtt hazánkban is történt, és amint külföldön is eljárnak, viszont az állam feladata, hogy az adatok összegyűjtése és rendelkezésre bocsátása révén elősegítse a magántevékenységet. Ebből a célból szükséges, hogy a vízügyi szolgálat összegyűjtse, ahol lehet a régebbi felvételek alapján öszszeállítsa a rendelkezésre álló vízi erőkre vonatkozó főbb adatokat” —• adta meg a választ Sajó. 1942-ben — a Földművelésügyi Minisztérium felügyelete alatt — létre is jött a Vízierőügyi Hivatal, amely 1948-ig működött. Fő feladata Magyarország vízi erőinek felmérése, a vízi energia felhasználásával kapcsolatos létesítmének tervezése volt. Az öntözésügyi Hivatalban 1941- ben a „tiszai nagy öntözőrendszer” tervezési munkálatainak keretein belül megkezdődött a tiszalöki vízlépcső megtervezése, amelytől 23 millió kWó villamos energiát reméltek. Ennek megépülésére — mint tudjuk — már csak a felszabadulás után került sor. (Teljes üzembe állítás: 1959.) 1945 után, de főleg az államosítással, valóban új szakasz indult a vízerőhasznosítás magyarországi történetében, amelyből csak a kezdetekre utalnánk. A Magyar Energiagazdaság c. folyóirat első számában (1948) Mosonyi Emil vetette fel a kérdést; „Mik a magyar vízerőhasznositás elmaradottságának okai?” A számos ok mellett Mosonyi a fő oknak azt tartja, hogy a „vízi energia termelését a múltban önmagában megoldandó feladatnak tekintették Magyarországon, figyelmen kívül hagyva az egyéb vízhasznosításokkal való összefüggés lehetőségét.” Korábban ugyanis még nem merült fel sem az 18
