Magyar Vízgazdálkodás, 1984 (24. évfolyam, 1-8. szám)
1984 / 6. szám
Vízügyi történelem Négy aranymosó központ ....... Miután köztudomású dolog, hogy nem csupán a Duna, továbbá a Dráva és Száva, hanem már Magyar-, Horvát- és Szlavónországunkban levő folyók és patakok iszapjukban aranyat hordanak, már ezelőtt is (például 1747- ben) kegyelmesen intézkedtünk az ilyen, víz és iszap alá rejtett kincsek felkeresése iránt, amelyek a rájuk fordított munka hiányában — saját természetük szerint — haszon nélkül elvesznek; elrendeltük ennélfogva, hogy nemcsak a fent elősorolt országok közvetlen uralma alá tartozó kincstári birtokainkon, hanem a magánuradalmak területén is, ahol erre kedvező alkalom kínálkozik, aranymosás kezdődjék ..." „ . .. kitűnt, hogy az aranymosás beneficiumát élvező földesurak az összegyűjtött aranyat, noha ez fejedelmi regálét képez, a kincstárnak — beváltás végett — átszolgáltatni elmulasztják, különben is e téren még többféle viszszaélés követtetik el ..." „ ... egyebekben tilalmozni óhajtjuk, hogy a földesurak, vagy bárki más, az aranymosóktól aranyat beváltson, vagy saját szükségletének ürügye alatt azt megtartani merészkedjék . . „... nem szabad bárkinek is a pátenslevéllel ellátott és megbízott aranymosókat bármi adóval is terhelni, még kevésbé szabad őket a mosott aranynak kamarai hivatalokba való beszolgáltatásában gátolni, vagy bármi módon, bármi címen zavarni, vagy zavartatni, sőt inkább nekik e tekintetben minden szükséges segítség nyújtassék és akik őket ebben gátolnák, azok ellen, mint a királyi jövedelmek csonkítói ellen, eljárás indíttassák . . . ezen jog tehát a jelen levél felmutatása mellett (minden aranyász rendelkezett ilyen névre szóló mosási engedéllyel), a földesurakkal vagy azok tiszttartóival szemben gyakorolható legyen . . Szándékosan idézem Mária Terézia — aranymosásról szóló — 1776-ban kiadott nagy pátenslevelének néhány részletét, bár ugyanígy idézhettem volna sokkal korábban keltezett királyi és fejedelmi rendeleteket és határozatokat is. Habár a Kárpát-medence országa volt akkoriban még Európa aranyban leggazdagabb országa — hiszen Erdély aranybányái egyedül több aranyat adtak, mint azon kívül egész Európa, (s nem csupán Erdélyben voltak aranybányáink!), — a királynő bizonyára nem tartotta volna fontosnak és lényegesnek több ízben is intézkedni a hazai aranymosással kapcsolatban, ha az csak jelentéktelen mennyiségű arannyal gazdagította volna a kincstárat. Mindehhez tudni kell, hogy a Kárpátmedence területén korántsem csupán az idézett pátenslevélben felsorolt folyókból mostak aranyat immár évezredek óta! Az eddigi kutatások alapján — betűrendben — a következő nagyobb vizek hordoznak fövenyükben aranyat: Cserna, Dráva, Duna, Garam, Ipoly, Karas vagy Krassó, Mura, Néra, Rába, Száva, Tisza, Vág, Zagyva, s a Királyhágón túli részeken az Aranyos, a Fehér- Körös, a Maros, az Olt, a Szamos és a Zsil. Jóval hosszabb lenne ez a névsor, ha az itt említett folyók aranyat hordozó mellékvizeit is felsoroltam volna. Az írásos dokumentumokból — minden kétséget kizáróan — megállapítható, hogy a Kárpát-medence területén négy nagyobb — és számos kisebb — jelentőségű helyen mosták az aranyat. A jelentősebbek a következők: 1. Az Erdélyi Érchegység folyóinak fövenyéből, 2. a Felső-Tisza vidékén, 3. a Duna Pozsonytól Esztergomig terjedő szakaszán, 4. a Dráva mentén és a Muraközben. Most pedig vegyük sorba ezt a négy aranymosó centrumot! 1. Fridvaldszky szerint Erdélyben, az Aranyos völgyében egyedül több arany lenne mosható, mint amennyi Erdély öszszes aranybányájából kikerül. Egyetemes Magyar Encyclopaedia, Bp. 1861.: „ . . . Erdélyország aranybányái több aranyat adnak, mint azonkívül összes Európa . .Faller Károly bányatanácsos és akadémiai tanár írja: „ ... E folyók (erdélyi) arany gazdagsága már a honfoglalás idején nagy hírű volt: a följegyzések több fontnyi súlyú arany darabokról tesznek említést..." Bonfini: ,, . . . Nemcsak a hegyek méhében rejtezik arany, hanem nem egy folyónak vize aranyszemcséket hord magával, s néha másfél font súlyú aranyrögöket görget tova . . .” 2. A Felső-Tisza vidékéről: „... Hoszszúmezővel átellenben, a Tisza jobb partján fekszik Körtvélyes község (Máramaros megye), a megye egyik legszebb völgyében ... A múlt század első felében és a későbbi évtizedekben is e községben úgyszintén Lonkán, Farkasréven, Felső-Visón, Técsőn, Visken, Huszton kincstári telepítvényesek a Tisza partjain aranymosásra alkalmaztattak . .." (Az Osztrák—Magyar Monarchia írásban és Képben, XVIIII. kötet, 454. oldal.) 3. A dunai aranymosásról: .......Az aranyászok népe a Duna menti (öreg- Duna) falvak lakosaiból került ki. Aranyos, melynek az eredetét is az aranyászathoz fűzi a rege (Aranyos igen régi helység, már 1094-ben említtetik Aureus locus néven), Leél, Kolozsnéma, Füss, Csicsó, Medve, Szap, Bős, Baka, Bodak, Sül, Vajka, Doborgaz; Kis-Csallóközben (a mai Szigetköz): Ásvány, Lipót, Remete (s több más község) igazi aranyásztelepülések..." — írja Khín Antal az első Csallóközi Múzeum (akkor még Somorján) igazgatója 1934-ben. 4. Aranymosás a Dráva mentén és a Muraközben. Golub János írja 1903- ban: „... Zala vármegye perlaki járásában néhány község, főleg Alsó-Domború, Kotor, Szt. Mária és Mura—Vid Aranytermő föveny 24
