Magyar Vízgazdálkodás, 1981 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1981-06-01 / 6. szám

panaszra. Említhetnék más tájegységeket is. A legfontosabb teendőnek azt tar­tottam: nézzük meg mennyi iszap ter­heli a levezető csatornákat. Mert ezek a csatornák 1950-re szinte használhatat­lanná váltak. Nos huszonhárommillió köbméter iszapot mértünk fel. Huszon­hárommilliót! Sokfelé a szivattyútele­pek is kárt szenvedtek. Feltártam a helyzetet Erdei Ferenc miniszter előtt, s azonnal intézkedést kértem. Emlék­szem, még ő próbált nyugtatgatni. A tényékhez tartozik, hogy az iszap fel­gyülemlése összefüggésben volt a föld­osztással is. Az új gazdák megművelték a földjüket, a levezető árkok tisztítása, viszont állami feladat lett. Csakhogy az államnak erre nem volt kapacitása. Elő­ször is tehát azt kellett elrendezni, hogy minden tulajdonos tisztítsa meg a föld­jét érintő levezető csatornákat. Mi pe­dig a főcsatornákat kotortuk ki, a mű­tárgyakat állítottuk helyre és gépeket szereztünk be külföldről. Arok-ásókat, csatorna-tisztítókat... Elkészítettem az országos belvíz védekezési tervet. Min­den egyes belvízsújtotta rész, vagyis őblözet védekezési, rendezési terve elké­szült. A megvalósítás a vízügyi igazga­tóságokra hárult. Ha lassan is, így sikerült előbbre lépnünk ezen a sok gondot adó területen. Azért mondom, hogy lassan, mert a belvizeket egy-két esztendő alatt lehetetlen megfogni. An­nál sokkal alattomosabbak, makacsab­­bak. Én bizony bő nyolc esztendőn át verekedtem velük. Előbb a FM-nél, az­tán, amikor 1953-ban megalakult az OVF, az Országos Vízügyi Főigazgató­ságnál. Mint a belvízcsoport vezetője. 1953-ban megbíztak a mezőgazdaság fejlesztéséről szóló MT határozat kereté­ben az Országos Láphasznosítási Bizott­ság szervezésével és vezetésével. Két év alatt a VIZITERV tervezőivel elkészí­tettük az Országos Láphasznosítási tervet. Az ötvenes-hatvanas években a Nemzetközi öntözési és Belvízrendezési Komité Magyar Nemzeti Bizottságában működtem. BALATON, BÜKK, FELSÖ-DUNA ... — És a nyolc „belvizes” esztendő után? — 1958-ban alakult meg a Vízerő­­hasznosítási önálló csoport. Ez a cso­port — az 1950-es esztendők elején született elképzelések alapján — a felső-dunai vízerőműrendszer megépíté­­tésével kapcsolatos tárgyalásokat és ter­vezéseket folytatta. A Bős—Nagymarosi Erőmű ügyében sok-sok tárgyaláson, ülésen vettem részt, hol Budapesten, Prágában, Pozsonyban, hol pedig Moszkvában. A szovjeteknek óriási ta­pasztalatuk volt nagy vízerőművek épí­tésében, s ezeket a tapasztalatokat át­adták nekünk. De volt egy terület, ahol mi jártunk élen. És ez a belvíz volt! A vízerőműveknél ugyanis számolni kell a belvízzel. Elővehettem hát mindazt, amit ezen a területen tudtam és megtanul­tam ... A vízerőhasznosítási csoport az­tán túlnőtt önmagán. 1964-ben átalakult: a Dunai-Tiszai vízi nagylétesítmények vállalata lett belőle. Ez a külön intéz­mény, ahol műszaki fejlesztési osztály­vezetőként dolgoztam, az OVIBER előd­jének számít. Az egyik elődjének. A má­sik a VIZIBER. Osztályvezetőként is to­vább jártam a külföldi tárgyalásokra. Emellett segítettem a műszaki tervezést. Főleg ami a legújabb külföldi gépek beszerzését illette. Ezekben az években foglalkoztam a Balatonnal, mint a BIB hidrológiai és vízgazdálkodási albizott­ság vezetője és ekkor készítettem el az Észak-Magyarországi VIZIG-nek a Bükk és a Mátra vízerőhasznosítási ta­nulmányát. A feltárt lehetőségekből azóta több realizálódott. Nyugdíjba 1972-ben mentem a Munka Érdemrend arany fokozata és több Kiváló Dolgozó, árvízvédelmi és egyéb elismeréssel. — Vagyis hetvenhárom éves korá­ban . . . — Nem éreztem magam idősnek. És azóta is folyamatosan dolgozom. 1975-ig az OVH árvédelmi és folyam­szabályozási főosztály műszaki tanács­adója voltam, jelenleg pedig a VITUKI tudományos tanácsadója vagyok. — Látom, János bácsi íróasztalán tor­nyosulnak a szakkönyvek, a folyóiratok, a kéziratok. Most, nyolcvankét eszten­dősen hogyan telik egy napja? — Általában hét-nyolc órai munká­val. Az intézettől azt a kedvezményt ka­pom, hogy nem kell naponta bejárnom. Ez időnyereség. Az idő számomra most is a legbecsesebb érték. Annál is in­kább, mert a tudományos tanácsadói munka mellett van kutatói és felvállalt társadalmi elfoglaltságom is. EGY TÓ GAZDÄT KAP — A kutatói tevékenységről kérdez­ném . . . — összefügg a társadalmival. Együtt beszélek mind a kettőről. A téma: a tájfejlesztés és a Fertő-tó. Hadd nyúl­jak vissza a kezdetekhez, 1935-höz. Ekkor írtam egy cikket a Hajózási Hír­lapból a soroksári Duna-ág jövőjéről. Azt írtam róla, hogy ez lesz a következő évtizedek új jelentős üdülőterülete. Rá egy esztendőre megalakítottuk 28 köz­ség és 1 város közreműködésével a Csepel-szigeti Duna Egyesületet, s el­készítettük az első tájfejlesztési elgon­dolást Magyarországon. Keresztülvittük, hogy mindenütt felülvizsgálták a Du­nába történt szennyvízbevezetéseket, vagyis megindítottuk a harcot a Duna­­ág tisztaságáért. Ha egy gyár, üzem vagy bárki szennyezni akarta a folyót, útját álltuk! Tiszta is volt akkor a 35 m3/s átfolyású Duna-ág vize. — A másik tájfejlesztési munkám a Fertő tó amely mindenképpen vonzott engem. A Győri VÍZIG kerületi vízépítési felügyelőjeként figyeltem fel a tóra. Gazdátlannak láttam! Ezért javasoltam 1958-ban a Magyar Hidrológiai Társa­ság elnökségi ülésén, hogy létesítsünk Fertő tó Kutató Tudományos Bizottsá­got. A bizottság meg is alakult, fővárosi kutatókból, Győr-Sopron megyei szak­emberekből helyi lokálpatriótákból. Azt hiszem, részünk volt benne, hogy a nyugat-dunántúli üdülőterület rendezé­séről szóló kormányhatározat rögzítette: létesüljön olyan tudományos bizottság, amely a Fertő tavi kutatásokat koordi­nálja. Ez a bizottság 1968. óta a Ma­gyar Tudományos Akadémia Fertő-táj bizottságaként dolgozik. Elnöke Stelczer Károly, titkára jómagam vagyok. A bi­zottság munkájában kiváló tudósok, szaktekintélyek vesznek részt. Többek között Straub F. Brúnó. Központunk egyébként az én Akadémia utcai la­kásom, ami az ügyek folyamatos in­tézését biztosítja. Az én gondom a le­velezés, a kapcsolat tartása a bizott­sági tagokkal, az Akadémiával, kutató szervekkel, szakintézményekkel. — A Fertő-táj megmozdult. Ezt az ar­rafelé kalandozó turisták is észreveszik. Az eddigi eredményeket hogyan fog­lalná össze? — Elkészült a Fertő kutatási terve. Harminchárom szakember közreműkö­désével, harminchárom szakágazat tet­te le a névjegyét. A kutatási terv egyik részét német nyelven is kiadtuk. Tizen­kilenc vaskos kiadvánnyal jelentkeztünk eddig — ebből tizenhetet a VITUKI adott ki, kettőt a Győr-Sopron megyei Tanács. Mindenképpen sikernek tartom, hogy hazánk második legnagyobb tavát az ismeretlenségből sikerült felszínre hozni. Szerkesztésemben folyamatban van egy újabb könyv kiadása is. „A Fer­tő táj" című mű kiadását a Tudományos Akadémia Biológiai Tudományok Osz­tálya vállalta. A kötet anyagát bizottsá­gunk tagjai írják meg. Jómagam a táj­fejlesztés témakörét dolgozom fel. De ha már az eredményekről beszélünk, a vízügyi vonatkozásokat feltétlenül emel­jük ki! Amikor 1971-ben az ÉVM és a megyei tanács megrendelte a rendezési tervet, kértem az OVH-t, hogy a víz­ügyi tervet is dolgoztassa ki. A VÍZI NT és az Északdunántúli VÍZIG elkészítette a vízgazdálkodási és fejlesztési tanul­mányt — ezzel kiegészítette a VATI ter­vét. A Győri VÍZIG a Fertő tavat éppen úgy kezeli, mint a Balatont. Az osztrákokkal együtt évente vízkémiai vizsgálatot végeznek. Ugyancsak az osztrákokkal közösen elvégezték a tó felmérését, a tó rétegszint térképezést. Elkészítették a vízszint-szabályozáshoz szükséges méréseket és terveket is. Élet­be lépett a zsilipkezelési szabályzat, és megszűnt a szélsőséges vízszint-inga­­dozás. PRO ŰRBE SOPRON — János bácsi mikor látta utoljára a Fertő vidéket? — Oda készülök éppen a jövő héten is. Fertőrákoson Varga Lajos kiváló biológusunk emléktábláját avatjuk. 1958-ban én vittem ki őt a Fertőre. Egyébként két hetet Sopronban töltök ottani munkatársaimmal való tárgyalás­sal és a tó bejárásával. Úgy is mond­hatnám: a fogadott hazámba megyek, — A Fertő-táj is fiává fogadta János bácsit? — Azt hiszem, igen. Ezért kaphattam meg 1977-ben a „Pro Űrbe Sopron" emlékérmet. — Végezetül még egy kérdés. Mun­kával kitöltött nyolcvankettedik eszten­dejében mit üzen a vízügy következő nemzedékeinek? — Legyenek hűségesek választott pá­lyájukhoz! Én mindig ezt a hűséget tar­tottam szem előtt. Kása Csaba 22

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom