Magyar Vízgazdálkodás, 1981 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1981-06-01 / 6. szám
dent tudtak. Először két kotrót kaptunk. A gépkezelők környékbeli legények, parasztfiúk lettek. Vajon nem fog-e ki rajtuk a bonyolult szerkezet? Hiszen két kézzel és két lábbal harminckét fogantyút kell kezelniök ... Nos, ezek a falusi fiúk nem ijedtek meg. Sőt! Néhány hét alatt kifundálták: hogyan lehetne a gépet átalakítani, hogy jobban, ügyesebben dolgozzanak a kotróval. Ma ezt úgy mondanánk, hogy újítottak. A németek azonnal felfigyeltek az újításra. A következő gépeket már úgy hozták be, hogy minden változtatást elvégeztek rajtuk, amit a mi fiaink kigondoltak . . . VÁSÁRHELYI UTÓDAKÉNT 1932. A Csepel-szigeti Armentesítő Társulat igazgató-főmérnöki állása. — Ritkán emlegetjük az 1940—41-es jegest árt. Félelmetes pusztítást végzett, s több esztendőre feladatot kaptunk tőle. Az 1940-es kemény télen a Duna szinte eldugult jéggel, öt méter vastagságban fagyott be a folyó. Robbantottuk, bombáztuk, de túlságosan nagy ellenfél volt. Lórévnél például egy egész erdőt letarolt a jég. Mint a borotva. Minderre március 15-én bejött egy meleg front. Hirtelen olvadt, az országot katasztrófa fenyegette. Nálunk, a Csepel-sziget alsó szakaszán is átszakadt a gát. Az árvíz új helyzet elé állított bennünket. Időt és energiát nem sajnálva meg kellett szervezni a sziget jövendő biztonságát. Utoljára 1899-ben, az én születési évemben volt jeges ár a Dunán. Nem vártuk, hogy ilyen nagy veszedelem ránk zúdulhat. A helyreállítással együtt 75 kilométer hosszúságban megmagasítottuk a töltést. Egy egész métert emeltünk rajta. Így az 1941. évben bekövetkezett még nagyobb jeges árvizet kivédtük, a Csepel-szigetet megmentettünk. Ez évben az alattunk levő társulatnál Apostagnál szakadt át a gát. A szigeten belvíz-csatornákat építettük ki. Tassnál a soroksári Dunaág alsó torkolatát gáttal zártuk el. Az ár idején itt visszafelé folyt a Duna vize. Ez a gát ma is áll. — Csepel-sziget hány esztendőt jelentett János bácsi életében? — Tizenhatot. 1932—1948. De ekkor nem csak azért az egy társulatért dolgoztam. Hanem hatvanháromért. Akkor Magyarországon hatvanhárom árvízmentesítő és belvízszabályozó társulat működött. Pichler János a mennyezetre mutat. — Fölöttünk az emeleten ülésezett a Tisza-Duna-völgyi Társulat Központi Bizottsága . . . — Tehát erről is nevezetes ez az Akadémia utca 9-es számú ház? Pichler Jánoshoz igyekezve, a kapualjban egy márványtábla állított meg. Ezzel a felirattal: „Az ármentesítő társulatok nyugdíjintézete 36 éves fennállásának emlékére ezen épületet elnökének, a nyugdíjintézet megalapítója és újraépítőjének nevéről gróf »Majláth József székház«-nak nevezte el". Arra gondoltam, ott a lépcsőházban, hogy íme, ilyen a véletlen. Pichler János egy olyan pesti bérházban lakik, amely a magyar vízügyi történelem lapjain szerepel . . . Aztán kiderül, hogy a Széchenyi István alapította Tisza-Duna-völgyi Társulat krónikájába is beleírta magát az ütött-kopott, hámló vakolatú épület. A házigazda folytatja: — A fölöttünk levő helyiségekben működött a Társulat; így kerültem jómagam is ebbe a házba. Ugyanis kibéreltem ezt a lakást. Legyen hol megaludnom, amikor a Társulat ügyeit intézem. Hol Ráckevén, hol Pesten kellett lennem, s az idő már akkor is pénz volt... Egyébkén 1939-ben választottak meg a Társulat Központi Bizottsága műszaki titkárának. A tisztséget egészen 1948-ig én töltöttem be. Büszke vagyok erre, s azt hiszem, méltán lehetek az. A múlt században ez a Társulat fogott hozzá a Tisza szabályozásához, s központi Bizottságának műszaki szakembere Vásárhelyi Pál volt. Ö volt az első, én az utolsó műszaki titkár. — Mint műszaki titkár mi volt a teendője? — Én fogtam össze a 63 társulat munkáját. Csepel-szigeti telefonunkat is azért kapcsoltattam be a fővárosi hálózatba, hogy munkahelyemen bármikor utolérjenek. Háromnegyed óra alatt itt voltam az Akadémia utcában ... De hát ami a kérdés lényegét illeti: a vízitársulatok védekezési tevékenységéhez rengeteg felszerelés, építési és üzemanyag kellett. A társulati alkalmazottak — többek között a kubikosok — élelmezését, felszerelését is mi biztosítottuk. A beszerzést — elkerülendő a káoszt — központilag kellett intézni. Ezért alapítottam meg például a Vízitársulatok Beszerzési Szövetkezetét 1941-ben. E szövetkezet ügyvezető elnöke is én voltam 1948-ig. A háborús esztendők, persze, nem kis megpróbáltatást jelentettek. Az 1940—41-es nagy árvizek, 1942-es belvizek után például elhatároztuk, hogy száznegyvenhét szivattyútelepet állítunk fel az országban. A Központi Bizottság titkáraként én koordináltam a tervezést, a létesítést. Minduntalan falba tüköztem. Anyag kellene, gépgyári kapacitás kellene? A katonaság lefoglalta! Mit tehettem mást, megverekedtem az érdekeinkért, eredménnyel. Árvíz ellen az ország egyetlen területét sem szabad védtelenül hagyni! A megvadult vizek ellen tán nem háborút kell viselni? 1945-re a szivatttyútelepek 45 százaléka elkészült. Mindennek ellenére. Igaz. megesett, hogy három napig egyhuzamban nem láttam az ágyat. A feleségemtől tudom: előfordult, hogy emberekkel tárgyaltam, s közben állva elaludtam. Fiatal voltam, bírtam . .. BELVÍZ ES gyorsosztag — A háború után is fiatal volt még János bácsi .. . — Igen, nem töltöttem be az ötvenet. Azok az esztendők újra teli voltak munkával. Mást ne mondjak: a harcok alatt tizenötezer társulati műtárgy ment tönkre... 1945-től 1948-ig rendkívül nagy erőfeszítéssel végeztük a helyreállítás munkáját. Államosítottak. És 1948-ban valami új kezdődött az életemben. Berendeltek az Országos Vízgazdálkodási Hivatalba. Az árvízvédelmi osztályvezető helyettese lettem. Azt a feladatot kaptam, hogy szervezzem meg az árvédelmi készenléti szervezetet, az ÁKSZ-t. Megbíztak a vezetésével is. Nos . . . egy esztendő állt a rendelkezésemre. Mozgódaruk, cölöpverők, szádfalverők, vas szádlemezek védőfal építésére. Hídmezők, tehergépkocsik, motorcsónakok . . . Mindez elengedhetetlen volt egy erős, átütőerejű gyorsan mozgó szervezetben. De legfőképp árvízvédelmi osztagokra volt szükség. Ezekkel az osztagokkal alapozási munkákat vállaltunk, különböző építkezéseken, voltaképp ott képeztük ki az embereket. 1949-ben működött a szervezet. Megteremtettük az ÄBKSZ elődjét. Létszámunk nem volt nagy, de azért ezzel már eredményt lehetett elérni a veszélyes helyeken. De hát anyagban és pénzben nem bővelkedtünk. A gépeket a különböző államosított építési vállalatoktól szedtem össze. Mindenütt kiadták, amit kértem. Annyi pénzt kaptunk Vas Zoltánéktől, hogy néhány gépet külföldről, például Svédországból is behozhattunk. — A vízügyisek azt tartják, Pichler János nevétől elválaszthatatlan a belvíz fogalma . .. — Volt elég dolgom a belvízzel, úgy igaz! Már társulati esztendeimben is. Meglehet, hogy éppen ezért gondoltak rám 1950-ben, amikor a Földművelésügyi Minisztériumhoz kerültünk, s rám bízták az ország belvízvédelmének megszervezését. A belvízhelyzet — más kifejezést nem tudok használni — katasztrofális volt abban az időszakban. Egy esztendőben az ország területén hatvanezer katasztrális hold termőföld került belvíz alá. A legnehezebb helyzetben — s nem csupán rajtunk álló okok miatt — Békés megye volt. A Körösök vidéke. De a Számos-köznek is legalább ennyire megvolt az oka a Az 1940—41-es jegesár Csepel-szigetnél 21
