Magyar Vízgazdálkodás, 1981 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1981-08-01 / 8. szám
Uhutól Belgrádi^ Barkasok nyomában Búg a kürt a visegrádi kikötőben, s a parthoz különös formájú hajótest közeledik. A hajó orrán és tatján hosszú karú lapátkormány hasítja a vizet. Ulmi bárka érkezett a magyar királyok városába, ahogy az 1600-as, 1700-as esztendőkben nevezték: „Ulmer Schachtel”. Háromszáz esztendeje éppen így szólt a kürt a Duna-kanyar hegyei között, s éppen ilyen doboz alakú vízi járművek siklottak a Fellegvár alatt. .. Ezekkel a fenyőfából ácsolt bárkákkal járták a Dunát Ulm város bátor polgárai, vitték a posztót és a sokféle árucikket a folyóparti települések lakóinak. Míg a török kézben tartotta Magyarhont, Bécs alatt megtorpantak a bárkák, aztán a kontyos kiverése után jöttek tovább, le Budáig, s még délebbre, Nándorfehérvárig. A legbátrabb bárkások a Vaskapun is áthajóztak, s a Fekete-tengerig jutottak városuk portékájával. Az ulmiak hozzátartoztak a Duna mindennapjaihoz. Hozta őket fentről a víz, szállította őket a sodrás, örvények, forgók, zátonyok nem riasztották őket. Maguk készítette bárkáik — az „ulmi dobozok" — visszafelé nem küzdhettek meg a folyóval. De őket ez sem fordíthatta vissza. Utolsó kikötő-helyükön szétbontották a bárkát, a fenyőfát kiárulták. Aztán elindultak hazafelé, át Közép-Európán, hogy egy újabb bárkával megint útra keljenek. Az ulmi bárkák hozták az 1730-as esztendőkben a betelepülő németeket is. Ekkoriban alakultak ki a Duna menti német falvak, ekkoriban népesült be a töröktől, Habsburgtól felperzselt Tolna és Bácska. A dunai vízi történelem regényes fejezete éledt meg június utolsó napjaiban, amikor a mai Ulm város harminc polgára kikötött Visegrádon. Bárkájuk az egykori ulmi dobozok mintájára készült, legalábbis ami a külsőt illeti. A hajó belseje már e századi kényelmet biztosít. De hát nem is ez a lényeg. A mai ulmi hajósok hagyománytiszteletből ébresztették fel az ősök mesterségét. Ezért alakították meg szülővárosukban a Dunabarátok Egyesületét, ahová bárki jelentkezhet. Igaz, nem könnyű bejuni az egyesületbe, hiszen az öt ajánló mellett kétezer márka belépési díjat is fizetni kell. De hát manapság bárkával járni a Dunát ugyancsak költséges időtöltés. Ennek ellenére a kétesztendőnként megismétlődő Duna-túra nemcsak a jómódúak szórakozása. A fedélzetén a professzorok, mérnökök, vállalkozók és szállodatulajdonosok mellett láttam ácsot és halászmestert is. A visegrádi kikötőben dr. Fekete Györggyel, a magyar Duna Bizottság nyugdíjas főtitkárával találkoztunk. Az ulmi bárkások tisztelebeli kapitánya ő. Ezt a rangot úgy szerezte, hogy immár húsz esztendeje segíti a német hajósokat. 1960-ig csak Bécsig csurogtak a bárkások — Fekete György invitálta őket hazánkba. Aki jó szándékkal közeledik hozzánk, azt illendő jó szándékkal fogadni. És a mai bárkások a Dunát öszszekötő kapocsnak tartják. Mindaz érdekli őket, ami a folyó menti országokban történik, s tisztelettel közelednek értékeinkhez. így kérték azt is, hogy vigyék el őket Esztergomba, a múlt esztendőben megnyílt Vízügyi Múzeumba, amelynek gazdag anyagáról hírből már hallottak. Azt persze nem sejtették, hogy az új múzeumban még az ulmi bárkák makettjével is találkoznak ... Az esztergomi kirándulás után a harminc bárkás indult tovább. Belgrádig még jókora út várt rájuk. A „doboz” elvált a visegrádi parttól, és vitte magával a vizen járók, a vizet szeretők békés felhívását, amelyet az ulmi hajósok mai utódai nyomattak papírra: „A Duna legyen a barátság fonala az itt élő népek között!" Jó utat ulmi bárka! K. Cs. 14
