Magyar Vízgazdálkodás, 1980 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1980-08-01 / 7-8. szám
Két éve, hogy a Nyírséget járva egy erős termelőszövetkezetbe botlottam, a nyírmártonfalvai Toldi Miklósba. A Toldit azonban még az ág is Húzta, s húzza azt ma is. A gyenge adottságok földjén nehéz gazdálkodni. Futóhomok, belvíz, dombtetők, éles kvarcszemekkel szétvert gyönge vetések a művelhetetlenség szomorú névjegyei, bizonyítékai, amelyekkel elő sem érdemes tán hozakodni, olyannyira ismertek nyírségi panaszviszonylatban. Hetedik krajcár Panaszok? — téved a tekintetem a leírt szóra. Egyáltalán kinék lehet felpanaszolni a hétaranyikoronás homokot, amit megjavítani (újabban elterjedt kifejezéssel meliorálni) a Nyírségben jobbára csak állami közpénzből lehetséges, mert a „Toldi” még oly erőtlen, hogy a hivatalosan meliorációs támogatásnak nevezett segítséget sem bírja igénybe venni. A maga részét, azt a bizonyos egyharmadot nem fukarkodta, nem kuporgottá, nem sáfárkodta még össze. Erre még nem telt az erejéből. Miben gazdagodtak? Hektárokban nem; gépekben, egyetemet, főiskolát végzettekben igen, de ahol az elnök jelképes mondata szerint „homokból van a tető is", nem futja két családi, szolgálati ház megépítésére sem. Hétszázezer forintot kellene a Toldinak saját zsebből leszurkolnia, hogy a megye is hozzápótoljon. Nincs meg a Móricz Zsigmond-i hetedik krajcár. Kénytelen luxusból a diplomás agrárszakemberek többsége a harminc kilométerre levő városból (Debrecenből) menetrend szerinti busszal érkezik a mezőgazdaságba. (A busz Nyírmártonfalvára érkezik reggel nyolckor, s indul vissza délután négykor.) Mert hisz olyan gépkocsiátalány nincs, amely kivételesen lehetővé tenné, hogy ilyen szorult helyzetben Debreceniből Nyírmártonfalva tanyaközpontjáig lehessen nap mint nap a termelőszövetkezeti — vagy éppen saját gépkocsival — el — és hazajárni. Dimbes-dombos, avagy az aljakban víznyomásos szántóit beültethetné a Toldi akácfával is, összébbzsugoríthatná az ügyes-bajos gazdálkodás fejfájdító gondját, de nem adja át a nádnak leggyengébb termőföldjeit sem! A Toldiban akként gondolják, hogy gazdaságosan terem a homok is aranykorona-értékéhez mérten. A viszonyítás tiszta tükrében becsületes termésnek könyvelhető el hektáronként a húsz, ISZAPBAHYA ELADÓ harminc, negyven mázsa szemes kukorica a Hajdú-háti feketeföld dús hozamához képest. Épp ezért nem a fölszámolás, hanem a talajjavítás nevében szeretnének cselekedni ! Fölmentő gépek — Úgy rakosgattuk, csoportosig attuk a pénzt, hogy kotrógépet vehessünk — reménykedik az elnök, s igazán bizakodva. Bár a vissza nem térítendő fejlesztési hitel iránti kérelembe nem volt bátorságuk a silózógép, az MTZ 82-es traktor, a csővázas nyitott szín mellé merészen odaírni a fölmentő 'kotrógépet. Ama ugyanis nem várhatnak epékedlve. — A „Nyírvíz” úgy ahogy rendbe tette a megyei csatornát — hajtogat ki egy térképet a tanyaközpont dohánylevél díszítette, szűk irodájában Papp Zoltán. — A „levezetőket” ha kiárkoljuk, fölszabadítjuk a víznyomás alól az egyik legjobb, de lassan már tönkrement nagytáblát, amit az elmúlt két szerencsétlen évben csak júliusban foghattunk eke alá. És ha már lesz egy komolyabb sz'kréper ládás gépünk, akkor a dombok legyalulására, a nagyobb táblásításra gondolhatunk. Lápi mész Ismét az asztalra kerül egy térkép. Római számmal bejegyezve a táblák. A Vlll-as tábla 25—90 centiméternyire, tehát nem is olyan mélyen, néhol jó ásónyomnyira a Salánki tanya háta megett mésziszapot rejteget. Hozzávetőlegesen 12 ezer köbméternyit. Jegyezzük itt meg mindjárt, nem az összehasonlítás, hanem a rend kedvéért, hogy Hajdú-Biharban a vasúttal érkező felnémeti mészkőport és a cukorgyári mésziszapot terítik széjjel a szikes földeken. Lápi mésziszapbánya a Nyírségben Penészleken található. Azt is írjuk le azonban, hogy a nyírségi talajok rnészben nem éppen szegényék. „A láptalajök — mint az a szövetkezeti ek tanulmányában áll — az egykori folyóvölgyekben, állandó vízborítások helyén, annak hatására keletkeznek. A mélyedések, holtágak az idők folyamán szerves anyagoikkal töltődtek fel. A vastag, szervesanyag-tartalmú réteg alatt gyakran lápi mész és kolloidban igen gazdag anyag helyezkedik el. Ezek az anyagok lehetővé teszik, hogy a dr. Prettenhoffer Imre által már 1961-ben javasolt talajjavítással, gépi digózással a kis humusz- és kolloidtartalmú, környező homoktalajok gazdaságosan, helyben jobb víz- és tápanyaggazdálkodású talajokká alakuljanak át.” — Kimondottan lápi mész — erősíti meg az éínök. — 1979 tavaszán már a kibányászás gondolata is felszínre jött, azaz csak az jött felszínre, meit kiderült, hogy önmagában a lápi mészszel sem mi, sem a környező termelőszövetkezetek (legalábbis ez idő szerint) nem tudnak boldogulni humuszban gazdag lápi föld nélkül. Nagyon sok lápi föld kellene, hogy e mésszel együtt a keverés tökéletes arányában a homoktalajokat feljavítsuk. Hasznos talajjavító — Eladni sem tudják? Papp Zoltán a megye térképére kört rajzol ujja hegyével. — A talajjavító vállalat, mint kitermelő cég csak költségekbe verné magát, ha ötven kilométeren túl fuvarozná ezt a mindenképpen hasznos talajjavító anyagot, pedig Békés megye és a Hortobágy szikesei, de Berettyóújfalu tarka, úgymond morékkal rakott földjei éhezik ezt az iszapot. Három—négy forintért adnánk oda a lápi mész mázsáját, csak vigyék. Vigyék mint kitermelők és mint szállítók A mélyebbre vájt 'lápfenék pedig (ha már bányaként kimerült) összegyűjthetné — immár mint mesterséges tározó — a sokat kárhoztatott talajvizet. öntözni lehet belőle és a tóra víziszárnyasokat ereszthetnénk. A tervezgetések láncszeme a véletlenek vagy mondjuk úgy, a sors fricskájától itt széjjelpattan. Az újságíró a szövetkezet sorsának fintorát csupán azzal kísérti meg, hogy leírja: Nyírmártonfalván mésziszapbába eladó. , . _ Szalai Csaba nek maguk olyan sok munkahelyet... Rajtam nem múlik, ha kell, én háromszáz munkahelyet is adok maguknak.” Rábukkantak Csíkszeredán — Hogy kerültek az Alföldről Erdélybe? — Lehetett párezer főnyi az a kubikoslétszám, akik a nagy behívások elől elmentünk Erdélybe, meg az ország minden részébe. Akkoriban nem volt bejelentett lakásunk se, legalább fél esztendeig kellett keresgélni bennünket a csendőröknek, ha meg akartak találni. Hát énrám is így bukkantak Csíkszeredán, és „bevonultattak" Szegedre. De akkorára már az alakulatunkat nem is találták meg, elveszett, illetve felőrlődött a doni ütközetekben. 1944-ben aztán, amikor a németek bejöttek, az a vélemény alakult ki a mozgalomban, hogy jobb lesz, ha nekünk is van fegyver a kezünkben, és akkor bevonultam Szegedre, a 153-as kerékpáros utászszázadhoz. Nem voltunk harcoló alakulat, az lett volna a feladatunk, hogy Kassától a jugoszláv határig egy mélyen tagolt erődítési rendszert építsünk ki. De hát nem ment ott a munka ... Ősszel visszavonultunk Rákospalotára, mi aztán egy nagyobb fegyveres csoporttal átmentünk a szovjet hadsereghez. Alföldi Erzsébet (Folytatjuk) 49
