Magyar Vízgazdálkodás, 1980 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1980-05-01 / 5. szám
г ■■■ ORTVAY TIVADAR (1843—1916) а Magyar Vízgazdálkodás olvasórétege előtt nem eléggé ismert név. Az életére utaló két évszám nem emlékeztet évfordulóra. De évfordulóktól függetlenül is keil olyan egyéniségről írni, mint Ortvay Tivadar. Az ő tudománynak szentelt 73 éve jó példa arra, hogyan lehet a klasszikus polihisztorság ideálját megközelíteni, ha a nap minden óráját arra szenteljük, hogy dolgozzunk „A KÖZJÓÉRT". A Magyar Vízügyi Múzeum dolgozóinak kötelessége, hogy feledésre ítélt vízügyi kutatóink munkásságát a mai és a jövő nemzedékek számára megőrizzék. Ortvay Tivadar 1843. november 19- én született Csikovasbányán (Krassó vármegye). Édesapja Othmayr Károly a kincstári réz-vashámórok és bányák tiszttartója volt. Talán tőle örökölte természettudományos érdeklődését. 1862-ben érettségizett, 1866-ban szentelték pappá. 1874-ben a bölcsészeti egyetemen régészetből, mint főtárgyból, művészettörténelemből és numizmatikából, mint melléktantárgyakból „summa cum laude" tanári és bölcseletdoktori fokozatot nyer el. Disszertációját: „Dácia feliratos emlékei és térképe Mommsen nyomán” elküldi a világhírű történésznek Berlinbe. Theodor Mommsen (1817 —1903) válaszleveléből idézünk egy ma is kísértetiesen érvényes megállapítást: „A kutatásoknak nemzetközieknek kell tenniök, hogy mindenki megértse. Azok közé tartozom, kik minden felvilágosítást szívesen vesznek valamely helynévre nézve; de mit használ, ha magyarul írják? Egy olyan elsőrangú tudós, mint Hunfalvy németül ír, de a mi epigraphusaink mindnyájan megmaradnak a magi'k nyelvénél, amiért azután munkáik többnyire olvasatlanul maradnak.” Történetileg nem tudjuk igazolni, de úgy érezzük, hogy ez a levél hozzájá-Egy elfeledett tudós ELT А ruít ahhoz az elhatározáshoz, hogy eredeti német hangzású nevét a magyar királyi belügyminisztérium 54561/1883. számú engedélye alapján Ortvayra változtatta. Mommsen egyébként felkéri, hogy az Ortvay által annyira ismert Délmagyarországról, saját Corpus Insrciptionum Latinarum című művének pótkötete számára újabb adatokat és kiegészítéseket küldjön. („ ... de mit használ, ha magyarul írják?") 30 éves, amikor a Magyar Nemzeti Múzeum őrsegédévé nevezik ki. 1875. május 26-án a Magyar Tudományos Akadémia 'levelező tagjává választják, és átveszi az Archeológiái Értesítő szerkesztését. Ebben az évben nevezik ki a történelem nyilvános rendes tanárává, a bölcseleti kar helyreállításává'! magasabb szintre emelt pozsonyi jog- és államtudományi akadémiára. Egy év múlva — 1876-ban már a budapesti egyetem is magántanárként habilitálja történelemből. 1892-ben XIII. Leó — történetírói érdemeire való tekintettel — pápai udvari kamarássá, 1900-ban a király pedig a Csanádi apátság címzetes apátjává nevezi ki, és ezzel 57 éves korában elérte egyházi pályájának legmagasabb fokát. 1906-ban betöltötte akadémiai tanári működésének 30-ik és közszolgálatának 40-i'k esztendejét. A fővárosba költözött. 1907. február 11-én foglalta el a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagsági székét. Igen tevékeny akadémikus volt. Hat bizottságban dolgozott, és még kilenc évig publikált. Temetésén 1916. július 10-én Fejérpataíky László az MTA és más Társulatok nevében így búcsúzott tőle: ,,... élete példát nyújt, miként kell a földi lét éveit eredményes munkában, páratlan szorgalomban, folytonos tanulásban, szereplési vágytól ment szerény visszavonultságban s emellett új meg új szellemi alkotásokban érdemekben gazdagon eltölteni és ezáltal magának — akaratán kívül is — maradandó helyet biztosítani a nemzeti tudomány történetében.” Szerteágazó tudományos munkájában igen jelentős helyet foglalnak el hidrológiai és hidrográfiai kutatásai és eredményei. Idevonatkozó munkái (a teljesség igénye nélkül): Die Donau und Lafranco’s Werk über ihre Regulirung; Kann Pressburg die Donau verlieren?; A Csallóköz ármentesítése; A magyarországi Duna-szigetek alakja, iránya, nagysága és partmagassági viszonyai; A magyarországi Duna-szigetek földirati csoportosodása és képződésük tényezői; Magyarország régi vízrajza a XIII. század végéig, két kötet; Zur frage der Wasserabnahme in Ungarn; (Eine hydrohische Studie. Kéziratban: Magyarország általános és részletes geographiája.) Bár címük nem utal vízrajzi tartalmukra, igen értékes vízügyi vonatkozások találhatók következő munkáiban: Pozsony város története I—III. kötet; Temes megye és Temesvár város története; Magyarország egyházi földleírása a XIV. század elején I—II kötet + térképkötet. 24
