Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1979-01-01 / 1. szám
MÁSFÉL ÉVSZÁZADA Megkondultak Pesten a vészharangok Száznegyveneqy évvel ezelőtt, 1838 tavaszán a Duna csak a földrengés, a tűzvész pusztításaihoz hasonlítható katasztrófát zúdított Pest és Buda népére. Jeges árja végigsöpört minden Duna menti városon, településen. Jókai Mór Kárpáthy Zoltán című regényének Gyásznapok fejezetében így ír a baljós előjelekről: ,,A Duna deczembertől elkezdve folytonos áradásban volt, úgy hogy márczius első napjaiban Pest alatt az ember emlékezetére hallatlan huszonegy lábnyira hágott; s esténként már lehetett hallani a folyam két partján levő helységek segély-harangozásait a távolból, miket a gátjait meghágott jeges víz-ár körülvett, elborított, s a főváros utczáin láthatók voltak a menekvők szomorú csapatjai ...” A JELENKOR 1838. március 7-i száma már riasztó híreket közöl: „Budapesten pár nap óta gyönyörű tiszta s meleg idő uralkodik, meily annyiban örvendezteti ugyan a két testvérváros lakosit, hogy a szigorú tél már csakugyan elbúcsúzott, de más részrül minden kebelben nyomasztó aggságot kelt, mert a nap hevétől elolvadt nagy hótömegek patak gyanánt rohannak Dunánknak a budai részen már jégtül szabad hullámai közé, s annyira szaporítják árját, hogy a vastag jég már egészen a partokig emelkedék s mind a két várost áradás fenyegeti. A budai részen több vízivárosi s tabáni (ráczvárosi) lakos már elhagyta földszinti lakhelyét, s első emeletre vagy padlásra menekvék a vész elől, mellyet elkerülni alantabb helyzetű házakban bajosan lehet; mert a Vízivárosban néhány helyen már is kiöntött a víz, pedig mennyire kell még növekednie, hogy az iszonyú súlyú vastag s parthoz szorult jeget tovább szállíthassa! A pesti partokon homokbul s trágyából mintegy kétlábnyi töltést rakott a városi hatóság, meily alkalmasint legalább némileg visszatartandja a vizet." Pesttől délre az egész Duna-szakaszon megállt a jég, aztán a hosszan tartó havazás alatt úgy megszilárdult, „hogy midőn a felső jegek megindultak, nem bírták kinyomni helyéből. Ott megtorlódott a felülről jövő zaj, s minthogy odább nem mehetett, megtölté lassankint az egész Duna medrét, úgy hogy néhol a jég egész a fenékig állt s a megtolult ár a szét nem rombolható torlaszon felül ömlött keresztül" — írja Jókai. A rettenetes pesti árvíz szörnyű napjairól március 21-én számol be a JELENKOR, megjegyezvén, hogy március 14. és 15., de különösen a 15-ről 16-ra virradó éjszaka „vérbötükkel leend följegyezve Budapest évkönyviben”. „A jég tetemesb kártét nélkül takarodván le Bécsen kezdve Pozsony, Győr s Komáromtól, Visegrádnál a kanyargó hegy- és mederszoroson jéghegyekké s tornyokká torlódott össze s annak már is szokatlanul s árkán tulcsapó hullámit oly irtóztatólag feltoló, hogy nemcsak Párkányt egészen elárasztó s jobbadán elmosó, hanem Esztergomnak .. legalább 600 házát, innen dúlva jött Visegrádnak s Marosnak s ezeket majd tönkre pusztítva rontott Vácznak .. A visegrádi Duna-kanyarban megrekedt jéghegyekről Jókai így ír: „Feljebb Visegrád alatt, hol a Duna kanyarulatot képez, hasonló jégtorlasz támadt, s a mint a fenékig befagyott folyam a két sziklapart között megrekedt, az egész felső vidéket már mind vizeibe fullasztá s Esztergomtól fel egészen Bécsig nem hallani egyebet, mint irtóztató rémkiáltást!" Március 13-án este 10 órakor — aznap már harmadszor — a templomokban megkondult a vészharang, és mindenki tudta, hogy a Duna átszakította a gátakat, „s megrengetve a félelmes földet, ömlött ki medréből a város két oldalán” A vészharangok 14-én és 15-én is szüntelenül zúgtak, s a várost a Duna mindkét partján elborító jeges ár hullámai „némely alantabb fekvő utczákban a háztetőket is nyaldosták". A József-, Ferenc- és Tervézvárosban sorra összeomlottak a házak már az árvíz első napján. Az „árvízi hajós” Wesselényi Miklós szerepe a mentési munkákban közismert. Róla így emlékezik meg a korabeli sajtó: „Wesselényi Miklós, ki több százat nemcsa k meg mente az enyészet örvényibül a három vésznap alatt éjjel nappal hajón s vízben lévén, hanem kenyérrel és hússal is ellátó saját költségin ..." A várost ért példátlan katasztrófának is megvoltak a haszonlesői, a korabeli „ügyeskedők", akik csillagászati összegeket kértek a mentésért. „.. . voltak olyan nemtelenek, — írja a JELENKOR, — kik veszni hagyá'k a szerencsétlent, ha nem tudó megfizetni a kívánt iszonyú dijt, és voltak még ollyanok is, kik a düledező házakból mindennemű holmit talpakra és ladikokba loptak... zsákmányukkal tova evezének . .. Ez iszonyúságot gátolni akarólag a Nádor ő cs. kir. fhgsége rögtön ítélő hatalommal ruházó föl Pest városi hatóságot, mellynek következtében minden, ki a város polgárit és egyéb lakosit a rendkívüli árvíz miatt elhagyott házaik, szállásaik, raktáraik, boltjaik kirablása, s bútoraik s egyéb holmijok eltolvajlása által még nagyobb Ínségbe dönteni merészelné, minden rangkülönbség vagy szabaditékra ügyelés nélkül kötélre kerül”. A jeges ár három nap alatt levonult. Arról, ami utána maradt, így ír a Hazai s Külföldi Tudósítások című lap Böjtmáshó (március) 24-én megjelent szá ma: „Pest. Utczáinkon szomorító tárgyaknál egyebet nem lát a szem. A külvárosokban temérdek ház hever halomba dűlve, a belvárosban is sokfelé romladozott épületek, s repedezett falakat támasztó gerendák tűnnek elő ... Budán a vízi, rácz és új városokat elöntvén sok házat lerontott, és sok lakost megkárosított; Ó Budán még a felső emeletekre is felhatott a pusztító hullám és több száz ház lett semmivé... Ó Buda 762 háza közül 397 egészen semmivé lön.” A pesti oldalon 4581 házból 2281 teljesen elpusztult, csak 19 maradt épségben. A jeges ár a külvárosokban okozta a legnagyobb károkat: a Terézvárosban 811, a Józsefvárosban 891, a Ferencvárosban 438 ház omlott össze. A katasztrófa sújtotta főváros árvízkárosultjainak segítésére, Pest és Buda újjáépítésére megmozdult az egész ország: előbb a környékbeli falvak, majd a vidéki városok, megyék élelemmel, ruhaneművel megrakott szekerek százait menesztették a fővárosba. Országos gyűjtés indult, s hogy mindenki adott, amennyit tudott, bizonyítják a korabeli lapok, amelyek még 1838 júliusában is százával közük az adományozók nevét, a beküldött összegeket. Megmozdult a külföld is: ausztriai, németországi, olaszországi, csehországi, lengyelországi, oroszországi pénzküldemények érkeztek. Ahogy Jókai írja: „milliók gyűltek össze a nagyok és kicsinyek áldozataiból, hogy ha elveszett, a mi kedves volt, támadjon helyette még kedvesebb, és az ékes ifjú város lett még szebb és gazdagabb, mint volt egykor...” A. E. 11
