Magyar Vízgazdálkodás, 1979 (19. évfolyam, 1-12. szám)
1979-03-01 / 3. szám
A MÚLT EMLÉKEI Régi vízügyi térképek T.MVXl Térképkészítési módok és eszközök: mintarajz a XIX. század elejéről (Országos Vízügyi Levéltár) Az egyes vidékek ősi vízrajzi helyzetének ismerete nemcsak azok számára fontos, akik a vízrendezések, ármentesítések története iránt érdeklődnek. A régi térképek nélkülözhetetlenek a korszerű műszaki tervezésnél is. Nemcsak történeti érdekességek, gyakran részei a napi feladatoknak is. A vízügyi térképek nehezen hozzáférhetők, a levéltárak különféle gyűjteményeiben, mivel minden intézmény saját rendszere szerint dolgozza fel azokat. Fodor Ferenc 1954—1956-ban megjelent munkájában (A magyarországi kéziratos vízrajzi térképek katalógusa 1867-ig) ugyan számításba vette a vízügyi térképek jelentős részét, a levéltárakban bekövetkezett változások azonban és az anyag gyarapodása miatt ez az összesítés már túlhaladott. A kutatás megkönnyítése érdekében tehát a Vízügyi Levéltárban valamennyi közgyűjteményre kiterjedő térképkatalógus összeállítását határozták el. A munka jelentős része — a levéltári anyag kb. 6500 feltáró cédulájának elkészítése — már befejeződött. A történeti értékű vízügyi térképek tárgy szerinti 4 fő csoportra oszthatók: folyókat, mocsarakat, tavakat ábrázoló térképek. A vízfolyások, tavak szintezésével kapcsolatos hossz- és keresztszelvények. Szabályozási, vízrendezési térképek, valamint medernyilvántartások és vízrajzi atlaszok. Az első csoportba tartozó térképanyag zöme a XVIII. század végén, a XIX. század elején keletkezett, főként a megyék szolgálatában álló mérnökök munkájának eredményeként. A szemléletes térképek a készítők jó helyzetismeretéről tesznek tanúságot: feltüntetik a vízfolyások mentén levő falvakat, nagyobb épületeket, jelzik a növénytakarót, néhol a földművelési ágakat is. A második csoportba a XIX. század elején végrehajtott felmérés anyagai tartoznak. Ezeket a térképeket rendszerint szintezési jegyzőkönyvek, vízrajzi leírások egészítik ki, megbízható adataikkal kiinduló pontjai a vízszabályozásoknak. A szabályozási térképek a régi és új állapotot egyaránt feltüntetik. A XIX. század végétől e térképek nagyobb része egyegy tervdokumentáció szerves részévé váltak, már nem kezelik külön a levéltárakban. Az önálló vízügyi térképek a XIX. század végétől a vízrajzi adatok nyilvántartására szolgálnak. A leggazdagabb vízügyi térképanyagot a Magyar Országos Levéltárban őrzik. A Kamara gyűjteményében (levéltári fondszáma S 11) főként a XVIII. századból találunk anyagot. Itt vannak — többek között — a Maros-szabályozás térképei, az óbudai, visegrádi kamarai birtokok területén végrehajtott vízügyi építkezések dokumentumai, a Bács—Bodrog megyei Duna-szabályozás tervei, Mikoviny Sámuel 1760-ból származó térképe a Tata—Dunaalmás közötti mocsarakról. /"“azdag anyagot találhatunk a hely" tartótanácsi gyűjteményben (S 12). Itt a XVIII. század végétől 1848-ig minden jelentősebb vízügyi építkezésre vonatkozó térkép fellelhető. Legtöbb a Dunára vonatkozik. A XVIII. századi anyagban sok Dráva-, Kulpa-, Száva-térképet, a XIX. századiban Tisza- és Köröstérképeket találunk. A helytartótanácsi anyagban a legrégebbi térképek közé tartozik Krieger Sámuel 1766-ban készült Balaton-szabályozási terve, 1762- ből Fritsch András Rába-szabályozási térképe, 1777-ből Gassner Lőrincnek az Ecsedi-lápról készült felvétele. A Vízrajzi Intézet térképei (S 80) című gyűjtemény központi részét a XIX. század elején végrehajtott vízrajzi térképezés anyaga képezi. A Duna-mappáció szelvényei csaknem teljesnek tekinthetők. Szép anyag van a Lajtáról, Rábáról, Tiszáról is. A Tisza mellékfo-Hegedűs János térképe a Fertő és Rába vidékéről — 1781. (A felvétel a Győr- Sopron megyei Levéltárban és az Országos Levéltárban is megtalálható) 32
