Vízgazdálkodás, 1973 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1973-12-01 / 6. szám
A VIZDOK egyik kiállítási terme a nagycenki Széchenyi Emlékmúzeumban (Fotó: Schermann, VIZDOK) A kiállítás első két helyiségében a Mezőgazdasági Múzeum mutatja be Széchenyi tevékenységét a lótenyésztés fejlesztése s általában a mezőgazdaság korszerűsítése érdekében. A következő három teremben a kor közlekedési és vízügyi viszonyairól és feladatairól adott általános helyzetkép után a Duna-gőzhajózás megszervezése (1830—1831), majd az ezt szolgáló Al-Duna-szabályozás emlékei láthatók. A vízügyi vonatkozású Széchenyi-emlékeket bemutató rész a Duna—Tisza-csatorna napirendre tűzésének (í840), a Tiszaszabályozás megszervezésének, a tervek kidolgozásának és a munka megkezdésének (1845—1846) s első eredményeinek (1846—1847) dokumentumaival zárul, s itt láthatók a balatoni gőzhajózás megszervezésével (1846) foglalkozó dokumentumok is, melyek egyúttal a Balaton fejlesztésének programját is megadták a Balaton-vidék üdülőterületté alakítása érdekében. Hazánkat a 19. sz. elején az elmaradott mezőgazdaság mellett jelentéktelen ipar és kezdetleges közlekedési állapotok jellemezték. Mai területének egynegyedét meghaladó részét mocsár vagy időszakos árvíz borította. A gazdasági fejlődést a feudális szemlélet, az udvar gazdaságpolitikája, a tőkeszegénység és a kezdeményező erő hiánya egyaránt gátolta. Ekkor lépett a közéleti cselekvés terére Széchenyi István. Mit látott, mit talált itt? Ezt mutatja be a vízgazdálkodási kiállítási rész bevezető szakasza. A falakra függesztett üvegtáblákon idézetek adják meg az eszmei hátteret. „ ... csak indignátioval szemlélhetjük a Körös berkeit, Tisza, Dráva, Bodrog kiöntéseit, Hanságot stb., melyekben ezernyi famíliák élhetnének boldogul... Mily szép tartományokat nyerhetnénk csepp vérontás nélkül a hazának!” (Stádium) — így adja meg Széchenyi a „második honfoglalás” programját. De még tovább sorolja a bajok tüneteit. „A közlekedések nem egyebek, mint üterek, melyek ha szabadok, a test is virágzik, midőn tespednek, lankad az egész organizmus is .. (Világ). A vitrinekben modellek, képek, iratok beszélnek hazánk közlekedésének 19. sz. eleji elmaradottságáról. Nagyobb folyóinkon állandó hidak nincsenek. Néhány hajóhíd és „repülőhíd”, a legtöbb átkelőhelyen azonban csak rév vagy gázló tette lehetővé a közlekedést. Az utak pedig — „ ... az ország sok tájékán zsíros, fekete vagy ragadós agyagföldeken ásatik 5—6 ölnyire egymástól egyenlő távolságra két mély árok, s az áldott termékeny föld árkok közé domboltatik fel... A magasabb töltésnek csak az a haszna ..., hogy a kocsi mely dűl, nagyobbat dűl, s... a ráhányt föld mélyebb, a sár nagyobb s így a sülyedés bizonyosabb ..(Hitel). A török háborúk évszázadai után, kincstári érdekek tűzték napirendre a vízi utak helyreállítását. E célra hozták létre 1773-ban a „Hajózási Igazgatóságot”, a központi vízügyi igazgatás első szervét. A vízszabályozó, építő munka gazdasági és műszaki feladatainak megvalósításához azonban nem volt elég a program és a jó szándék. A Nagyszombatról Pestre költözött Tudományegyetem keretében az Institutum Geometrico-Hydrotechnicum, — Európa első egyetemi szintű mérnökképző intézete, 1827—1850 között, fennállása alatt 1275 hallgatójának adott mérnöki képesítést. Erre a mérnöki karra támaszkodva remélhette Széchenyi István azoknak az alapvető műszaki feladatoknak a megoldását, amelyek végső soron gyökeresen megváltoztatták hazánk vízrajzi, gazdasági és politikai arculatát. Az Institutum Geometricum mérnökképző munkáját egykorú műszerek, tankönyvek, műszaki rajzok, oklevelek és modellek szemléltetik. „Semmi sem áll csendesen a világon, még a nap systémák is mozognak, — tehát csak Magyarország álljon s vesztegeljen mozdulatlan? — világítanak a falon Széchenyi szavai. — Nem nevetséges törekvés-e ez? Istenért! Nyissuk fel szemeinket, vegyük hasznát eszünknek. Minekünk is mozdulnunk kell, akár akarjuk, akár nem s nehogy hátrafelé nyomassunk, lépjünk inkább előre!” (Hitel). Széchenyi történelmi érdeme, hogy felismerte a közlekedésnek és a vízszabályozásnak a mezőgazdasággal is összefüggő jelentőségét, a kezdeményezéseket továbbfejlesztve, egységes programot alakított ki, s ennek sikerét évtizedek céltudatos és önzetlen munkájával biztosította. A vízszabályozásokkal és a vízi közlekedéssel kapcsolatos munkásságát két teremben négy központi kérdés köré csoportosítva mutatja be a Múzeum. A Duna vízrajzi felmérése és térképezése, a Duna-mappáció sikeres befejezése volt alapfeltétele a hajózás biztonságának és a gőzhajózás kifejlesztésének. Oroszország, a balkáni államok és a Közel-Kelet felé irányuló kereskedelmi törekvéseknek a szorító osztrák védvámrendszer lazításának lehetősége volt az Al-Dunáról a hajózási akadályok eltávolítása, a Vaskapu szabályozása. A vízszabályozó munka elképzelhetetlen volt a nagy részében mocsárvilággá vadult Tisza-völgy rendezése, a Tisza szabályozása nélkül. A Dunántúl jelentős részét érintő kérdés volt a Balaton-vidék rendezése és a Balaton hajózásának megszervezése. A Duna-mappáció színes térképlapjai, az első Dunagőzhajózási kísérlet Széchenyi nevére kiállított „részvételi jegye”, a Duna medrének karbantartására általa beszerzett A VIZDOK hajómalom makettje a nagycenki Széchenyi Emlékmúzeumban (Fotó: Schermann, VIZDOK) 212
